• Tartalom

PK BH 1979/314

PK BH 1979/314

1979.10.01.
Közös szabadalom esetén a szabadalmastárs nem követelheti másik társától a szerinte indokolatlan szabadalom fenntartását és az ezzel kapcsolatos költségek viselését. A jogszabály abban az esetben, ha a szabadalmastársak egyike a rá eső költségeket felhívás ellenére sem fizeti meg, csak arra jogosítja fel a költséget viselő szabadalmastársat, hogy a mulasztó szabadalmi jogosultságának (hányadának) az átruházását kérje [1969. évi II. tv. 16. § (5) bek.].
I. A perbeli szabadalom szabadalmasa 1/3-ad részben H. J. I. rendű 1/6-od részben Cs. T. II. rendű felperes, 1/6-od részben a perben nem álló Cs. Gy., 1/3-ad részben dr. S. L. alperes volt. Az alperes 1977. június 17-én az Országos Találmányi Hivataltól a szabadalom megsemmisítését kérte, az ügyben határozatot még nem hoztak. Az alperes 1977. július 18-án bejelentette az Országos Találmányi Hivatalnál, hogy a szabadalomból őt megillető 1/3-ad illetőségéről a magyar állam javára lemond, ezt azonban nem fogadták el. Ezután az alperes 1978. május 12-én szabadalmas társai javára mondott le. Ennek megfelelően jelenleg H. J. I. rendű felperes 1/2 részben, Cs. T. II. rendű felperes 1/4-ed részben, a perben nem álló Cs. Gy. 1/4-ed részben szabadalmasok.
Az alperes nem kívánta fenntartani a szabadalmat, ezért az 1977. évi 3000 Ft fenntartási illetékből az illetőségének megfelelő 1000 Ft-ot nem fizette ki. Ezt az előírt határidőben szabadalmastársai nem fizették ki helyette, ezért 100%-os pótlékot vetettek ki. A türelmi időn belül a felperesek kifizették a teljes fenntartási illetéket és a 100%-os pótlékot, azaz összesen 6000 Ft-ot. Felhívták az alperest, hogy az illeték ráeső részét és a pótlék teljes összegét térítse meg a részükre, de eredménytelenül. Ezért a felperesek pert indítottak.
A felperesek keresetükben 4000 Ft és kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Az alperes elutasítást kért. Védekezése szerint a szabadalom fenntartása indokolatlan volt, mert a szabadalommal védett eljárással előállított termék mérgező hatású.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest a felperesek javára összesen 4000 Ft és kamatai, valamint 240 Ft perköltség megfizetésére. Az indokolás szerint a felperesek jogosan fizették ki az alperes helyett a fenntartási illetéket és a pótlék összegét, mert az Szt. 16. §-ának (5) bekezdése értelmében a szabadalmi jog fenntartása és védelme érdekében – közös szabadalom esetén – mindegyik szabadalmastárs önállóan is felléphet.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. Ismételten hivatkozott arra, hogy a védett eljárás szabadalomképtelen, így annak a fenntartása indokolatlan. Kifogásolta az összegszerűséget is.
II. A fellebbezés alapos.
A jogszabály előírja, hogy a szabadalmi oltalom tartamára évenként külön jogszabályban meghatározott fenntartási illetéket kell fizetni. Ez a kötelezettség azonban közvetlenül nem kényszeríthető ki, elmulasztásának az a következménye, hogy a szabadalom megszűnik [Szt. 12. §, 30. § b) pont]. A szabadalom fenntartására és az ezzel kapcsolatos költségek viselésére nem lehet a szabadalmast kötelezni. Ez az elv a közös szabadalom esetére is vonatkozik.
A közös szabadalom olyan közös jog, amelynek a fenntartásáról csak együttesen lehet rendelkezni, ezért ha bármelyik szabadalmastárs elmulasztja a fenntartási illeték ráeső részének a megfizetését, a szabadalom azokkal a szabadalmastársaival szemben is megszűnik, akik kötelezettségüknek eleget tettek. Ezért rendelkezik úgy a jogszabály, hogy közös szabadalom esetében a szabadalmi jog fenntartása érdekében mindegyik szabadalmastárs önállóan is felléphet. Ezt azonban csak saját jogainak a megóvása végett teheti, de nem kényszerítheti rá szabadalmastársát, hogy szabadalmi jogát akarata ellenére is fenntartsa. Ezért közvetlenül nem kényszeríthető ki a szabadalmi törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a szabadalommal kapcsolatos költségek a szabadalmastársakat egymás közötti viszonyukban részesedési hányaduk arányában terhelik. A jogszabály abban az esetben, ha a szabadalmastársak egyike a reá eső költségeket felhívás ellenére sem fizeti meg, csak arra jogosítja fel a költséget viselő szabadalmastársat, hogy a mulasztó szabadalmi jogosultságának (hányadának) az átruházását kérje [Szt. 16. § (5) bek.].
Közös szabadalom esetén a szabadalmastárs nem követelheti másik társától a szerinte indokolatlan szabadalom fenntartását és az ezzel kapcsolatos költségek viselését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az első fokú ítéletet és a felperesek keresetét elutasította. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 031/1979 (4) sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére