PK BH 1979/318
PK BH 1979/318
1979.10.01.
I. A kisajátítási kártalanításra vonatkozóan kötött egyezség a kisajátítási eljárásban is a Ptk.-nak a szerződések megtámadására vonatkozó szabályai szerint támadható meg [Ptk. 210. §, 201. § (2) bek., 177. §].
II. A kisajátítási kártalanításra vonatkozó korábbi szabályok szerint befejezett ügyben megkötött egyezség a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapítottan eredményesen csak akkor támadható meg, ha az alkalmazott korábbi kártalanítási szabályok szerint az egyezség megkötésének időpontjában a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnően nagy volt az értékkülönbség [Ptk. 201. § (2) bek., 177. §].
Az alperes kérelmére a kerületi tanács vb. igazgatási osztálya kisajátította a felperes tulajdonában álló 175 n.-öl területű háromlakásos ingatlant lakott állapotban.
Az államigazgatási eljárás során az ingatlanért az alperes 160 991 Ft kártalanítást ajánlott fel. Ezt a felperes elfogadta, s így a felek között egyezség jött létre, amelyet az eljáró államigazgatási szerv az 1977. április 12-én kelt határozatával jóváhagyott.
A felperes a bírósághoz 1977. május 11-én benyújtott keresetében ezt az egyezséget tévedés, valamint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbség [Ptk. 201. § (2) bek.] címén megtámadta és kérte a bíróságot, hogy az alperest további 300 000 forint kártalanítás, annak kamata és költségei megfizetésére kötelezze.
A felperes a keresetét arra alapította, hogy egyrészt az egyezséget abban a téves feltevésben kötötte meg, amely szerint az alperes mind az ő, mind pedig a vele együttlakó unokája: H. J.-né elhelyezése céljára ígéretének megfelelően külön-külön tanácsi bérlakást biztosít, másrészt pedig az egyezségben meghatározott kártalanítási összeg lényegesen alacsonyabb az egész ingatlan lakott értékénél is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy ígéretet tett a felperes és a vele együttlakó unokája külön-külön állami bérlakásban való elhelyezésére. Ezen kívül védekezett azzal is, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között nincs feltűnő értékkülönbség sem, mert az egész ingatlan lakott értéke alacsonyabb a felajánlott kártalanítási összegnél.
A bíróság által kirendelt igazságügyi mérnök szakértő az ingatlan lakott értékét 260 000 Ft-ra, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő pedig 250 000 Ft-ra becsülte.
Az elsőfokú bíróság a felperesnek a tévedésre alapított keresetét nem találta bizonyítottnak. A szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbséget viszont megállapította és ítéletével az államigazgatási eljárásban létrejött egyezséget úgy módosította, hogy az alperest további 89 000 Ft kártalanítás, ennek 1977. július 8-tól járó évi 5% kamata és 6500 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Egyben kimondotta, hogy az előlegezett 8000 Ft kereseti illetéket a tárgyi illeték-feljegyzési jog folytán az állam viseli.
Az ítélet ellen a felperes a többletkártalanítás összegének 300 000 Ft-ra való felemelése végett fellebbezett. Egyben keresetét akként módosította, hogy ha a 300 000 Ft többletkártalanítást az alperes nem hajlandó megfizetni, akkor a felajánlott összegen felül biztosítson egy egyszobás és egy másfél szobás tanácsi bérlakást.
Fellebbezett az ítélet ellen az alperes is. Az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította és kötelezte őt arra, hogy fizessen meg az alperesnek 500 Ft eljárási összköltséget.
A döntését azzal indokolta, hogy a tévedésre és a megtévesztésre alapított keresetet az elsőfokú bíróság helyes indokok alapján utasította el, de tévedett akkor, amikor a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségét állapította meg. A felperestől kisajátított 3 komfort nélküli lakással rendelkező ingatlan kiürítése céljából az alperes 3 összkomfortos cserelakást biztosított, s ezért a lakottság miatt a beköltözhető értékből 65%-ot kell levonni. Így pedig a kisajátított ingatlan lakott értéke csak 175 000 Ft, ami a felajánlott kártalanításnál mindössze 14 000 forinttal kevesebb. Ez a jelentéktelen eltérés a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségének a megállapítására nem alkalmas.
A jogerős ítélet ellen megalapozatlanság és törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
1. A kártalanításra vonatkozóan kötött egyezség a kisajátítási eljárásban is a Ptk.-nak a szerződések megtámadására vonatkozó szabályai szerint támadható meg.
A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján tévedés címén az támadhatja meg a szerződést, aki annak megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt és tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A (4) bekezdés alapján pedig az jogosult a szerződés megtámadására, akit a másik fél megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel vett rá a szerződés megkötésére.
Az eljárás során a felperes arra hivatkozott, hogy az egyezséget abban a tévedésben kötötte meg, hogy az unokájával közösen használt kétszobás és egyéb helyiségekből álló lakrész helyett cserelakásként egy egyszobás és egy másfél szobás önálló bérlakást fognak kapni. Ugyanakkor utalt arra is, hogy e tekintetben őt az alperes meg is tévesztette, mert a L. utcában levő bérlakások közül valóban meg is jelölt két önálló lakást, de azok csak garzonlakások voltak, s így azokat nem fogadta el.
Az alperes sem vitatta, hogy a felperes részére valóban két önálló cserelakást jelöltek meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy a felek között az egyezség megkötése előtt ténylegesen arról volt szó, hogy a felperes és az unokája elhelyezése céljára különálló tanácsi bérlakásokat biztosítanak. Ebből következően a bíróságnak a lakásügyi hatóság előtt keletkezett iratok tartalmának ismertetésen túlmenően további bizonyítást kellett volna lefolytatnia arra, hogy a felek a kártalanításra vonatkozó egyezség írásba foglalásakor miről tárgyaltak, s az alperes valóban két önálló, egy egyszobás és egy másfél szobás lakás biztosítására tett-e ígéretet a felperesnek.
E tekintetben a tényállás részletesebb felderítése céljából ki kellett volna hallgatni a kisajátítási eljárás lefolytatásában közreműködő államigazgatási dolgozókat, a lakás biztosításával kapcsolatban eljárt személyeket, továbbá mindazokat, akik akár közvetlenül, akár közvetve tudtak a peres felek közötti megállapodás lényeges tartalmáról.
Mivel az eljárt bíróságok nem derítették fel, hogy az alperes milyen elhelyezési feltételek biztosítása vagy akár csak kilátásba helyezése mellett kötötte meg a felperessel a kártalanítás mértékére vonatkozó egyezséget, ezért a tévedésre és megtévesztésre egyaránt alapított keresetnek bizonyítottság hiánya miatt való elutasítása megalapozatlan.
2. A perben rendelkezésre álló adatokból kitűnően az alperes a kisajátítási kérelmét még a kisajátításról szóló 1976. évi 24. sz. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet (a továbbiakban: R) hatálybalépése előtt nyújtotta be. Ezért az R. 61. §-a (2) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel az államigazgatási eljárást a korábbi jogszabályok [1965. évi 15. sz. tvr., 13/1965. (VII. 24.) Korm. sz. r., 1/1965. (VII. 24.) PM–IM sz. r.] rendelkezései szerint kellett befejezni.
Ebből pedig értelemszerűen következik, hogy a kártalanítás korábbi szabályai szerint befejezett ügyben megkötött egyezség a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapítottan eredményesen csak akkor támadható meg, ha az alkalmazott korábbi kártalanítási szabályok szerint az egyezség megkötésének időpontjában a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy volt az értékkülönbség. A korábbi jogszabályok szerint megállapítható lakott értéket viszont a bíróság nem derítette fel. Ezért az ítélet akkor is megalapozatlan, ha a felperest – az egyezség megkötésének időpontjára figyelemmel – már a Tvr. és a R. szabályai szerinti lakott értéknek megfelelő kártalanítás illette meg. A lakott érték meghatározása szempontjából ugyanis annak nincs jelentősége, hogy a bérlők vagy egyéb használók részére az alperes milyen komfortfokozatú cserelakásokat biztosított. Ezért megalapozatlan az a következtetés, hogy a cserelakások magasabb komfortfokozata miatt az ingatlan tényleges lakott értéke csökkentendő, s az így meghatározott értékhez képest az egyezségben megállapított kártalanítás nem feltűnően aránytalan.
A bíróságnak a megjelölt összehasonlításra alkalmas ingatlanforgalmi adatok és a kisajátított ingatlan értékét befolyásoló tényezők figyelembevételével a Tvr. 8. §-a (1) bekezdésének megfelelően kell az ingatlan lakott értékét meghatároznia, ezt az értéket kellett volna összevetni az egyezségben kikötött kártalanítási összeggel, mert csak így lehetett volna megállapítani, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között valóban volt-e feltűnően nagy értékkülönbség.
A bíróság elmulasztotta az illeték viseléséről való rendelkezést is.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (P. törv. I. 21 096/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás