PK BH 1979/319
PK BH 1979/319
1979.10.01.
“A vad és a gépjármű összeütközéséből” eredő kártérítési igény érvényesítésének nem feltétele a gépjármű üzemben tartóját terhelő, a szakirányítási szervnél történő bejelentési kötelezettség teljesítése [1961. évi VII. tv. 35. §; 30/1970. (XII. 24.) MÉM sz. r. 38/A. §].
A II. felperes gépkocsiját 1976. június 22-én este 22 óra tájban leánya vezette az M7-es úton Budapest felé, mintegy 80 km/ó sebességgel tompított világítással. Törökbálint lakatlan területén jobbról egy kisebb őz ugrott féktávolságon belül a gépkocsi elé és ezzel összeütközött. Ennek következtében az őz kimúlt, a gépkocsi pedig megrongálódott. A gépkocsi javítási költsége 4216 Ft volt, amelyből az I. r. felperes CASCO-biztosítás alapján 2216 forintot a II. r. felperesnek megtérített, a fennmaradó 2000 forint önrészesedésként a II. r. felperest terhelte.
A baleset után a II. r. felperes segélykérő telefonon jelentette az esetet az útügyeletnek, ahol közölték, hogy folytassa útját, majd értesítik a vadásztársaságot. Ez azonban nem történt meg, az őz elföldeléséről az útügyelet gondoskodott.
A felperesek keresetükben 4216 forint kár megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet támasztott 15 000 forint megfizetése iránt, mert az őz elhullásával ilyen összegű kár érte.
Az elsőfokú bíróság az alperest az I. r. felperes részére 2216 forint, a II. r. felperes részére 2000 forint kártérítés, annak 1976. június 16-tól járó kamata 15 napon belüli megfizetésére kötelezte, míg a viszontkeresetet elutasította. Az alperes felelősségét a Ptk. 353. §-ának (2) bekezdése alapján állapította meg arra hivatkozással, hogy a nevezett mint a vad tartója fokozott felelősséggel tartozik, és ez alól magát nem tudta kimenti. A II. r. felperes nem felelős a balesetért, a vad féktávolságon belül ugrott a gépkocsi elé, a gépkocsivezető nem szegte meg a KRESZ rendelkezéseit.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az alperes kártérítési felelőssége nem a Ptk. 353. §-ában foglaltak, hanem az 1970. évi 28. számú törvényerejű rendelettel módosított 1961. évi VII. törvény (EVT) 35. §-ában foglaltak alapján lenne megállapítható. A 4/1973. (III. 22.) MÉM számú rendelettel módosított 30/1970. (XII. 24.) MÉM számú rendelet (Vr.) 38/A. §-ában foglaltak szerint a gépjármű üzemben tartója köteles a balesetet a legközelebbi községi szakigazgatási szervnek haladéktalanul bejelenteni, ez feltétele a kár érvényesítésének. A felperesek nem tettek eleget a bejelentési kötelezettségüknek, ezért keresetük a fenti feltételek hiányában alaptalan.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Vr. 38/A. §-ának (1) bekezdése szerint, ha gépjármű üzemben tartója szarvas, dám, vaddisznó, muflon vagy őz által okozott balesettel kapcsolatban kárigényt kíván érvényesíteni, köteles a balesetet a legközelebbi községi szakigazgatási szervnek haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a baleset helyét, a gépkocsi üzemben tartójának nevét, címét és azt, hogy a gépjárművet előreláthatólag hol fogják javítani.
A (1) bekezdés szerint a községi szakigazgatási szerv a bejelentésről haladéktalanul értesíti azt a vadászatra jogosultat, amelynek a területén vagy annak határán a baleset történt, illetőleg a bejelentés tartalmát közli a területileg illetékes községi szakigazgatási szervvel.
A (3) bekezdés szerint a vadászatra jogosult a sérült gépjárművet – a javítás késleltetése nélkül – megtekintheti.
A (4) bekezdés értelmében minden vadászatra jogosult köteles bejelenteni a vadászterület szerint illetékes községi szakigazgatási szerveknek a (2) bekezdésben megjelölt értesítés teljesítéséhez szükséges adatokat. Ezekről a szakigazgatási szerv nyilvántartást vezet.
Végül az (5) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettség nem érinti a közlekedésrendészeti szabályokat előírásait.
Az ismertetett jogszabály tehát előírja a gépjármű üzemben tartójának bejelentési kötelezettségét a felsorolt öt nagyvad által okozott balesettel kapcsolatos kárigény érvényesítése esetén, de ugyanakkor a jogszabály tartalmazza mind a községi szakigazgatási szervnek, mind a vadászatra jogosultnak a kötelezettségét a bejelentéssel kapcsolatos eljárás tekintetében.
A jogszabály azonban nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a bejelentési kötelezettség teljesítése feltétele lenne a kártérítési követelés érvényesítésének.
A másodfokú bíróság ezzel ellenkező megállapításának jogszabályi alapja nincsen. Tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt megváltoztatta az első fokú ítéletet és elutasította a felperesek keresetét ahelyett, hogy érdemben vizsgálta volna az alperes fellebbezésében a baleset körülményeire vonatkozó tényelőadások megalapozottságát.
Más kérdés az, hogy ha a gépjármű üzemben tartója a jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, s ennek következtében az elütött őz nem volt értékesíthető, ez alapul szolgálhat arra, hogy a bíróság az üzemben tartót kártérítésre kötelezze.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. V. 21 285/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás