PK BH 1979/321
PK BH 1979/321
1979.10.01.
Vasúti menetdíj téves megállapítása esetében a többlet, illetőleg a hiány visszafizetése tekintetében nem a Ptk. általános rendelkezései, hanem a különleges jogszabályokban foglalt rendelkezések az irányadóak [Ptk. 506. § (3) bek.; 1975. évi 9. sz. tvr.-tel kihirdetett CIV 23. cikkének 4. § és 5. §-a].
Az alperesek a MÁV Közönségszolgálatnál Budapesten 1977. május 30-án a Budapest–Rijeka útvonalra 50%-os menetdíjkedvezménnyel menettérti jegyeket vásároltak és azokért egyenként a korábbi díjszabásnak megfelelő 590,20 forintot fizettek. Az alperesek a menetjegyeket felhasználták.
1977. május 1-jétől – tehát a menetjegy kiadása idején is – már magasabb díjszabás volt hatályban. Eszerint egy ilyen menetjegy ára 757,60 forint volt. A felperes utóbb az egyenként mutatkozó 167,40 forint, összesen 334,80 forintnak a Vasúti Személy- és Poggyászfuvarozásról szóló Nemzetközi Egyezmény (CIV) 23. cikkének 4. §-a alapján történő megfizetésére eredménytelenül hívta fel az alpereseket, ezért a követelését fizetési meghagyás útján érvényesítette.
Az alperesek azzal védekeztek, hogy a korábbi árajánlatnak megfelelt a felszámított viteldíj, a felperes tévedését ők nem okozták, s ha az utólag megállapított magasabb viteldíjra kaptak volna ajánlatot, valószínűleg más utazási módot (autóbusz, repülőgép) vettek volna igénybe.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes a perbeli személyfuvarozási szerződést alaptalanul támadta meg. Tévedését ugyanis az alperesek fel sem ismerhették, ezért a felperes a saját tévedésének következményeit – a kockázatviselés körében – maga tartozik viselni [Ptk. 210. §, 236. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 506. §-ának (3) bekezdése szerint személyek szállításának elvállalására – ha a jogszabály kivételt nem tesz – a vállalkozás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Jogszabály azonban jelen esetre vonatkozóan az általánostól eltérő szabályokat tartalmaz. Az 1975. évi 9. számú törvényerejű rendelettel (Magyar Közlöny 1975. évi 37. szám) kihirdetett CIV 23. cikkének 4. §-a szerint ugyanis a díjszabás szabálytalan alkalmazása vagy a menet-, illetve a viteldíj és egyéb díjak téves megállapítása esetében a többletet a vasútnak, a hiányt az utasnak vissza kell fizetnie, ha ez a többlet vagy hiány menetjegyként vagy poggyászvevényenként a két frankot meghaladja.
A CIV. 23. cikkének 5. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy a többlet vagy hiány kiszámításánál annak a napnak hivatalos árfolyamát kell alkalmazni, amelyen a menet- vagy viteldíjat beszedték.
Az alperesek a menetdíjat 1977. május 30-án fizették meg. Tehát az e nap hivatalos átszámítási árfolyamának [csatolva F (2) 2. sz. alatt] megfelelő menetdíjat voltak kötelesek az alperesek megfizetni, függetlenül attól, hogy a felperes tévedését felismerhették-e.
Minthogy külön jogszabály rendelkezik a menetdíjhiány megfizetéséről, a felperes megalapozottan követeli a díjkülönbözet megfizetését figyelemmel arra is, hogy a hiány menetjegyenként a két frankot meghaladta.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben az alpereseket a menetdíjhiány és kamata megfizetésére kötelezte.
A szolgáltatás osztható, ezért a Legfelsőbb Bíróság külön-külön kötelezte az alpereseket fizetésre [Ptk. 334. § (1) bek.]. A kamatfizetési kötelezettség a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésén alapszik.
A felperes költséget nem igényelt, így a tárgyban rendelkezni nem kellett. (P. törv. V. 20 092/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás