PK BH 1979/326
PK BH 1979/326
1979.10.01.
Lakásügyben hozott bírósági határozat végrehajtása során a lakáshasználó munkásszállásra kihelyezésének feltételei és szempontjai [1955. évi 21. tvr. 171. §, 172. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 123. §; 2/1971. (VI. 20.) IM sz. r. 4. §, 6. §; 8/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 10. §, 13. §, 14. §].
A járásbíróság az 1975. augusztus 7-én kelt és fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy a felperesek tulajdonában álló ingatlant “a saját ingóságaitól kiürítve” 15 nap alatt adja a felperesek birtokába. Megállapította, hogy az alperes jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, aki legalább komfort nélküli másik lakásra vagy külön bejáratú olyan albérleti szobára tarthat igényt, amely a legszükségesebb bútorzatának s felszerelési tárgyainak az elhelyezésére alkalmas. Az alperes – a bennlakása idejében – havi 2000 forint lakáshasználati díjat köteles megfizetni. Az ítélet indokolása szerint az alperes családi kapcsolaton alapuló szívességi lakáshasználó volt, özvegyi haszonélvezete alapján mostohaanyja lakott ebben az ingatlanban, a nevezett azonban meghalt, így az alperes jogcím nélkül maradt vissza az egyszobás, konyhás, kamrás lakásban, amelyhez istálló is tartozott.
A felperesek 1976. április 5-én előterjesztett kérelmükben előadták, hogy az alperes a lakáshasználati díjat nem fizeti, egyébként is huzamosabb idő óta budapesti munkásszálláson lakik. Egyben – a 2/1971. (VI. 20.) IM sz. rendelet 4. §-ának (1) bekezdése alapján – kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: B. J. rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, s rendelkezzék a végrehajtás felől.
A járásbíróság az 1976. június 17-én kelt és fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett végzésében megállapította, hogy a kötelezett rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, aki az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.
E határozat alapján a járásbíróság 1976. október 13-án végrehajtási lapot is kiállított. A bírósági végrehajtó, miután a kötelezett a meghatározott cselekmény elvégzésére irányuló felhívásnak önként nem tett eleget, a Vht. 171. §-a alapján az iratokat intézkedés végett 1977. október 20-án beterjesztette a bírósághoz.
A bíróság a felek meghallgatására a Vht. 172. §-a alapján határnapot tűzött, amelyre a végrehajtást kérőket és a kötelezettet is megidézte. A meghallgatáson a kötelezett szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. Ezt követően a bíróság megkereste a vállalat munkásszállását annak közlése iránt, hogy a kötelezett ott lakik-e. A szálló vezetőjének írásbeli közlése szerint B. J. kötelezett 1969. november 28. napja óta lakik ideiglenes bejelentés alapján a munkásszálláson ötödmagával egy szobában, a személyi felszereléseinek tárolására egy szekrényrész áll rendelkezésre.
Az elsőfokú bíróság által 1978. március 8-ára kitűzött meghallgatáson a felek megjelentek, a kötelezett kijelentette, hogy a lakást nem tudja kiüríteni, mert nincs hova vinnie ingóságait, a lakásból egyébként kijelentkezni sem hajlandó, mert máshová állandó bejelentkezésre nincs lehetősége. A járásbíróság ugyanezen a napon kelt végzésével arra kötelezte B. J.-t, hogy a vállalat “Bartók Szállójába” költözzék, s erre vonatkozóan elrendelte karhatalom igénybevételét is. A végzés indokolása szerint a bíróság a kötelezettet már korábbi végzésével 600 forint pénzbírsággal sújtotta, aki ennek ellenére a lakást nem ürítette ki. 1969 novembere óta lakik a fenti munkásszállóban, “így az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 123. §-a (1) bekezdésének c) pontja, valamint a Vht. 172. §-ának c) pontja alapján a rendelkező rész szerint határozott”.
Miután a végzést a felek tudomásul vették, a bíróság újabb végzéssel határozatát jogerősnek és végrehajthatónak nyilvánította, egyidejűleg utasítást adott arra, hogy a jegyzőkönyv egy példányát kézbesítsék a szálló vezetője részére.
A bíróság ez utóbbi (4. sorszámú) végzése ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A lakásügyben hozott bírósági határozatok végrehajtásáról szóló 2/1971. (VI. 20.) IM számú rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint ha a lakásügyben hozott bírósági határozat jogerőre emelkedése után az eredetileg jóhiszemű kötelezett olyan magatartást tanúsít, amelynek alapján a lakásbérleti jogviszony, illetőleg a lakáshasználat más jogcíme a kötelezettnek felróható okból megszüntethető lenne, a bíróság a végrehajtási lap kiállítása előtt végzéssel határoz abban a kérdésben, hogy az R. 123. §-át kell-e alkalmazni. A (2) bekezdés szerint pedig az (1) bekezdés megfelelően irányadó akkor is, ha az ott említett körülményre a végrehajtást kérő a végrehajtási lap kiállítása után hivatkozik. Ugyanennek a jogszabálynak a 6. §-a kimondja: ha a kötelezett a végrehajtási értesítésben foglalt felhívásnak nem tett eleget, a bíróság a Vht. 172. §-a alapján határoz, éspedig az a) pont szerint, ha rendelkezésre áll az a lakás, ahová a kötelezettnek át kell költöznie, a Vht. 172. §-ának c) pontját alkalmazva karhatalommal kényszeríti ki az átköltözést.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 123. §-a (1) bekezdésének c) pontja pedig egyebek mellett azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a lakásban jogcím nélkül lakó rosszhiszemű személy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, s ha e kötelességét nem teljesítette, a körülmények mérlegelésével arra is lehet kötelezni, hogy költözzék a számára biztosított munkásszállásra.
Olyan esetekben azonban, amikor a lakáshasználó kihelyezése nem csupán személyének és személyi szükségleteinek kielégítését biztosító ingóságainak, hanem egyéb ingóságok (bútorok, berendezési tárgyak stb.) elhelyezését is szükségessé teszi, vizsgálni kell azt is, hogy ez utóbbi ingóságok elhelyezésének feltételei a munkásszálláson biztosítva vannak-e.
A 8/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet 9–16. §-a szabályozza a munkásszállásokra vonatkozó fontosabb kérdéseket. E jogszabály 10. §-a e munkásszállásokat különböző kategóriákba sorolja és különbséget tesz állandó jellegű épületben és ideiglenes rendeltetéssel létesített, valamint kategóriákba nem sorolható munkásszállások között, amelyeket eredetileg nem munkásszállás céljaira építettek. E rendelet 13. §-ának (l) bekezdése szerint a szállás házirendjét a szállást fenntartó szerv vezetője a szakszervezeti szerv vezetőjével egyetértésben állapítja meg.
A rendelet 14. §-ának (2) bekezdése szerint a dolgozónak a munkaviszony megszűnésekor a munkásszállást el kell hagynia, a szállást fenntartó szerv vezetője pedig a munkaviszony megszűnése nélkül is megvonhatja a szállásjuttatást, ha a jogszabályban előírt feltételek fennállanak.
A járásbíróság nem tisztázta, hogy az adott munkásszállás milyen jellegű, oda a kötelezett kihelyezhető-e. Már az eddig rendelkezésre álló peradatokból is az állapítható meg, hogy a kötelezett ott ugyan hosszú évek óta tartózkodik, a bejelentkezése azonban ideiglenes, ötödmagával lakik egy szobában, és ingóságainak az elhelyezésére csupán egy szekrényrész áll rendelkezésére. Az egy szekrényrészben nyilván nem helyezhetők el a kötelezettnek a kiürítendő lakásban levő berendezési és felszerelési tárgyai, ezért a végrehajtás feltételeit előzetesen tisztázni kellett volna.
Az előadottakból megállapítható, hogy a törvényességi óvással támadott végzés megalapozatlan és egyben törvénysértő. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, egyben a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során a felek meghallgatásával és a munkásszállót fenntartó vállalat megkeresése vagy képviselőjének meghallgatása útján kell tisztázni azt, hogy a kötelezett milyen ingóságokkal rendelkezik, és azok tartósabb jellegű elhelyezésére van-e lehetőség. Ha a bizonyítási eljárás adatai alapján az volna megállapítható, hogy erre lehetőség nincs, a végrehajtást kérőnek a lakás kiürítésével egyidejűleg arról kell gondoskodnia, hogy a rosszhiszemű lakáshasználó ingóságainak elhelyezését egyéb módon biztosítsa. Ennek hiányában a végrehajtási eljárás karhatalom útján történő foganatosítása nem rendelhető el. (P. törv. V. 20 633/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás