GK BH 1979/332
GK BH 1979/332
1979.10.01.
Garanciális javítással foglalkozó vállalattól – kártérítési felelőssége szempontjából – az is elvárható, hogy a munkájához szükséges alkatrészek beszerzéséről az eset körülményeihez képest import útján is gondoskodjék [Ptk. 248. §, GK 3. sz.].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az I. r. alperestől szállítási szerződés alapján 1 db UNC-151 típusú homokrakodógépet 1 322 906 Ft vételáron szerzett be. A gép üzembe helyezése után sorozatosan meghibásodott. A javításra a II. r. alperes volt köteles, miután az I. r. alperes jótállást vállalt és a jótállás teljesítésére a II. r. alperessel kötött vállalkozási szerződést. A II. r. alperes által végzett javítások nem bizonyultak, mert rövid időszakonként újabb meghibásodások következtek be. A II. r. alperes szerint a hibás, ismételten elromlott alkatrészek cseréjére lett volna szükség, ilyen alkatrészekkel azonban az alperesek nem rendelkeztek. Az 1977. március 30-i átvételtől kezdve, 1977. június 9. és 10. napján, szeptember 6-tól 28-ig, október 3-tól 18-ig és november 25-től december 5-ig a gép nem termelt, ezáltal 87 nap esett ki a termelésből. A felperes keresetében 1 014 000 Ft bevételkiesés folytán keletkezett kára megtérítésére kérte kötelezni az I. r. alperest.
Az I. r. alperes védekezésében arra hivatkozott, hogy a felperessel szállítási szerződést kötött, szavatosságot azonban nem vállalt. A II. r. alperessel szerződéses viszonyban nem áll, a felperes kárigénye megalapozatlan. A II. r. alperes egy külkereskedelmi vállalattal kötött szerződést és abban vállalta el a jótállási javítások elvégzését, alkatrész-szolgáltatási kötelezettséget nem vállalt. A külkereskedelmi vállalatot perbehívta. A külkereskedelmi vállalat az I. r. alperes pernyertessége érdekében beavatkozott és előadta, hogy közte és az I. r. alperes között bizományi szerződés jött létre. Bejelentette, hogy a külföldi szállítóval szemben hibás teljesítés miatt peres eljárást kíván kezdeményezni.
A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Nem tette vitássá, hogy megbízást kapott a jótállási munkák elvégzésére, ennek azonban azért nem tudott eleget tenni, mert a szükséges alkatrész nem állt rendelkezésére. Vitatta a kár összegszerűségét is.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. Az igazságügyi szakértő szakvéleményében megállapította, hogy a felperesnél 86 munkanapi termelés esett ki, s ezzel kapcsolatban a felperest 295 815 Ft kár érte. A felperes 1977. nyarán és őszén a megrendelőit nem tudta megfelelő ütemben kiszolgálni. Beállított ugyan más gépeket a kiesett gép pótlására, ezek teljesítménye azonban részben kisebb volt a használhatatlanná vált gép eredeti kapacitásánál, részben nem voltak teljesen alkalmasak a bányaüzemi rakodásra. A felperesnek módjában lett volna ugyan hasonló teljesítményű gépet bérbe venni, de a bérleti díj azonos lett volna a kár összegével.
A felperes a keresetét a szakértői vélemény alapján, amellyel egyébként egyetértett, 295 815 Ft-ra és kamataira szállította le.
Az I. r. alperes a szakértő véleményével egyetértett.
A II. r. alperes észrevételei szerint a szakértő az állásidőket figyelmen kívül hagyta és a kisebb javításokhoz szükséges időt sem vette figyelembe.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes az I. r. alperesnek az I. r. alperes pedig a felperesnek köteles a felmerült kárt megtéríteni és ehhez képest a II. r. alperest közvetlenül marasztalta 295 815 Ft, valamint ennek 1978. január 10. napjától járó évi 15% kamata megfizetésére. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a szakértő véleményét elfogadta és ennek alapján adott helyt a felperes keresetének. A II. r. alperest szerződéses kötelezettség terhelte a kijavításra, a javításokat köteles lett volna megfelelő időben elvégezni, ennek azonban csak késedelmesen tett eleget. A II. r. alperes kötelezettségét vitatta ugyan, az I. r. alperes azonban a becsatolt szerződéssel bizonyította, hogy a szervizszolgálat ellátása a II. r. alperes kötelessége volt. Nem menti a kötelezettségét az a körülmény sem, hogy megfelelő alkatrésszel nem rendelkezett, mert ennek biztosítása is az ő kötelezettsége volt.
A II. r. alperes az ítélet ellen fellebbezett, ebben arra hivatkozott, hogy nem az ő vétkes magatartása volt a gépállás oka, hanem az, hogy megfelelő pótalkatrész nem állt rendelkezésre. A beavatkozó útján azonnal intézkedett a hiányzó alkatrészek beszerzése végett. Utalt a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára (BH1978. 128. sz.), amely szerint a garanciális feladatot ellátó vállalattól nyilvánvalóan elvárható, hogy pótalkatrésszel rendelkezzék. Az I. r. alperessel szemben kellett volna megállapítani a kártérítési igényt, hiszen ő volt a gép forgalmazója, elsősorban neki kellett volna biztosítania a szükséges alkatrészeket. Összegszerűség tekintetében is kifogásolható az ítélet, mert 8 napon belüli kijavítási kötelezettsége volt, ezeket a szakértő nem vette figyelembe, továbbá a szombat-vasárnapi napokra is megállapította a kártérítési kötelezettséget.
A fellebbezés nem alapos.
A perben nem volt vitás, hogy a II. r. alperest javítási kötelezettség terhelte, miután az I. r. alperes a gép átadása alkalmával a jótállási kötelezettséget részletesen szabályozó ún. “csekkfüzetet” bocsátott a felperes rendelkezésére, amely szerint a jótállás teljesítője a II. r. alperes volt. A csekkfüzetet a II. r. alperes alá is írta. A felperes keresete nem is a II. r., hanem az I. r. alperes ellen irányult, és az eljárás során a GK 3. sz. állásfoglalásnak megfelelően az I. r. alperes terjesztett elő keresetet a II. r. alperessel szemben a szerződéses kötelezettségének megszegése miatt. A közvetlen marasztalás az állandó bírói gyakorlatnak megfelelően az adminisztráció egyszerűsítése végett történt.
Megállapítható tény volt, hogy a II. r. alperes már 1977. június 9–10. napjaiban javításokat végzett, majd a felperes sorozatosan, 1977 szeptemberétől december 5. napjáig több alkalommal kénytelen volt hosszabb időre a gépet üzemképtelenség okából leállítani.
A II. r. alperes által említett határozat éppen azt a megállapítást tartalmazza, hogy a jótállás alapján hibás termék kijavításával foglalkozó vállalattól kártérítési felelőssége szempontjából elvárható, hogy a munkájához szükséges alkatrészekkel rendelkezzék, illetve azok beszerzése érdekében kellő időben és módon intézkedjék. A II. r. alperes a jótállásból eredő igények teljesítését szerződésben elvállalta. Ennek megfelelően – a Ptk. 248. §-ára tekintettel – már ez alkalommal kellett volna gondoskodnia, hogy az esetleges javítás céljára megfelelő pótalkatrész álljon rendelkezésre. A II. r. alperes nem bizonyította, hogy ennek a kötelezettségének eleget tett, csupán arra hivatkozott, hogy az I. r. alperes lett volna köteles az alkatrészekről gondoskodni, ezt azonban nem tudta bizonyítani. Adat van a perben arra is, hogy a II. r. alperes javítás közben nem ismerte fel az alkatrész-kicserélés szükségességét, hanem a meghibásodott alkatrészt több alkalommal sikertelenül próbálta javítgatni. A II. r. alperesnek minden lehetséges módon be kellett volna szereznie a hiányzó alkatrészeket és ehhez a beavatkozó külkereskedelmi vállalat közreműködését, soron kívüli intézkedését, esetleg az alkatrészeknek légipostai úton való beszerzését kellett volna szorgalmaznia.
Az összegszerűség vonatkozásában a szakértő véleménye aggálytalan, mert a fellebbezési eljárás során véleményét kiegészítette azzal, hogy az évszakhoz mért havi átlaggal számolt, amely figyelembe veszi természetesen a TMK-ra és a szabadnapokra fordított időt. A lakossági igény kielégítése céljából a bánya és gépei szombaton is üzemeltek.
A II. r. alperes végül arra sem tett tényelőadást, hogy a hiányzó pótalkatrészeket mikor mely szervnél rendelte meg, azok mikor érkeztek be és végül, hogy ezt követően mennyi idő alatt tett eleget kijavítási kötelezettségének.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (1) bekezdése alapján – a fellebbezés előterjesztése folytán az indokolás szükségessé vált kiegészítésével – helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 543/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
