MK BH 1979/346
MK BH 1979/346
1979.10.01.
A dolgozó második munkaviszonyából származó keresetet a nyugdíja összegének megállapításánál akkor lehet figyelembe venni, ha az első munkaviszonyában a törvényes munkaidőnél rövidebb munkaidőre alkalmazták, és a második munkaviszonya nem másodállásként, hanem mellékfoglalkozásként állott fenn [17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 78. §; 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 17. § (3) bek., 34. § (2) bek.; MK 47. sz.].
A felperes 1966. március 15-én lépett a KPM Közúti Igazgatóság alkalmazásába jogügyi főelőadó munkakörbe, és e munkáltatótól ment nyugdíjba 1976. április 16-án. Az említett munkaviszonyának fennállása alatt 1967. március 1-jétől 1968. március 1-jéig a V.-i “Dózsa” Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnél, 1971. október 1-jétől 1972. október 15-ig a K.-i Községgazdálkodási Vállalatnál, majd 1972. október 1-jétől 1975. október 28-ig a K.-i Szolgáltató Vállalatnál is munkaviszonyban állott, és a felsorolt valamennyi munkaviszonyában jogi előadói munkakört töltött be.
Az alperes társadalombiztosítási szerv a felperes részére 1976. április 16-tól kezdődően az 1975. évi II. törvény alapján 42 év 105 nap szolgálati idő alapulvételével havi 4231 Ft összegű öregségi nyugdíjat állapított meg. A nyugdíj összegének meghatározásánál a felperesnek csak a KPM Közúti Igazgatóságnál fennállott munkaviszonyából származó béreket vette figyelembe. A felperes többi foglalkozásából származó keresetet azért nem vette számításba, mert az volt az álláspontja, hogy a többi foglalkozását a felperes másodállásként folytatta. A másodállásból származó keresetet pedig a 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 78. §-ának (2) bekezdése értelmében nem lehet figyelembe venni a nyugdíj megállapításánál. A felperes ezt sérelmező felszólalását a társadalombiztosítási bizottság elutasította és az alperes határozatát helybenhagyta.
A felperes a másodfokon hozott határozat ellen keresettel fordult a bírósághoz, kérte annak megállapítását, hogy a K.-i Szolgáltató vállalattól a nyugdíj összegének meghatározása szempontjából irányadó időszakban kapott béreket a nyugdíja megállapításánál figyelembe kell venni.
A járásbíróság ítéletében megállapította, hogy a felperesnek a K.-i Községgazdálkodási Vállalatnál 1971. október 1-jétől 1972. október 15-ig, valamint a K.-i Községi Szolgáltató Vállalatnál 1972. október 1-jétől 1975. október 28-ig fennállott munkaviszonya mellékfoglalkozás, és az e foglalkozásaiból származó keresetet a nyugdíja összegének megállapításánál figyelembe kell venni.
A járásbíróság az általa lefolytatott bizonyítási eljárás alapján tényként állapította meg, hogy a felperes a KPM Közúti Igazgatóság részéről felajánlott jogügyi főelőadó munkakör betöltését azzal a feltétellel vállalta, hogy a főállása mellett más munkaviszonyt is létesíthet. A felügyeleti szervnél folytatott tárgyalások alkalmával úgy tájékoztatták, hogy ennek nincs akadálya. Munkabérét a munkakörére irányadó bértétel felső határánál jóval alacsonyabb mértékben határozták meg, figyelemmel arra a szándékára, hogy mellékfoglalkozást kíván folytatni. A mellékfoglalkozásból származó munkabérét is a KPM Közúti Igazgatóságnál fizették ki. Az igazgatóság vezetője a felperes munkaidejét úgy osztotta meg, hogy napi 2, illetve havi 50 órát fordíthat a második munkaviszonyban vállalt feladatainak ellátására, és ennek megfelelően a törvényes havi 191 órás munkaidőjét havi 50 órával csökkentette. Mindezekre figyelemmel az volt a járásbíróság álláspontja, hogy a felperes a megjelölt munkáltatóinál mellékfoglalkozású munkavállalóként állt munkaviszonyban, következésképpen az e munkaviszonyaiból származó keresetét a nyugdíja megállapításánál figyelembe venni.
A járásbíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett és kérte a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a felperes második foglalkozása másodállásnak minősül, ezért az e jogviszonyból származó jövedelmet a nyugellátás összegének megállapításánál nem lehet figyelembe venni.
A megyei bíróság ítéletével a járásbíróság ítéletét, annak helytállóan talált indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 78. §-ának (1) bekezdése szerint az öregségi nyugdíj összegének megállapításánál a főfoglalkozású munkaviszonnyal egyidejűleg mellékfoglalkozásként fennállott munkaviszonyból származó keresetet időarányosan figyelembe kell venni, ha az igénylőt főfoglalkozásában a munkakörére megállapított törvényes munkaidőnél rövidebb munkaidőre alkalmazták. A (2) bekezdése szerint a másodállásból származó keresetet az öregségi nyugdíj megállapításánál nem lehet figyelembe venni.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 47. számú állásfoglalása szerint annak elbírálása, hogy a nyugdíjigénylő a mellékfoglalkozása alapján is jogosult-e nyugdíjra, bírósági hatáskörbe tartozik.
A felhívott kollégiumi állásfoglalásra tekintettel a felek vitájának eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. Helyesen járt el tehát a járásbíróság akkor, amikor elsősorban azt vizsgálta, hogy a felperes mellékfoglalkozásként vagy pedig második állásban látta el a főfoglalkozásával egyidejűleg fennállott másik munkaviszonyában a munkakörét.
Az Mt. V. 34. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében a második munkaviszony abban az esetben minősül mellékfoglalkozásnak, ha a két munkaviszonyban a munkaidők nem esnek azonos időtartamokra. Ellenkező esetben – tehát, ha a dolgozó a második munkaviszonyából eredő feladatait is a főfoglalkozására előírt munkaidőn belül látja el – a második munkaviszony másodállásnak minősül.
A járásbíróság ítéleti ténymegállapítása szerint a felperest a főfoglalkozása szerinti munkáltatója a munkakörére megállapított törvényes havi 191 óra helyett rövidebb munkaidőre alkalmazta. Az ezt meghaladó időben, de a törvényes munkaidőn belül látta el a másik munkaviszonyával összefüggő teendőket, amely utóbbi munkaviszonya tehát mellékfoglalkozásként állott fenn.
A járásbíróságnak az előzőekben részletezett ténymegállapításait a per adatai nem támasztják alá.
Az Mt. V. 17. §-ának (3) bekezdése szerint a munkaszerződésben meg lehet állapodni abban, hogy a vállalat a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A munkaszerződésnek ezt a rendelkezését írásba kell foglalni. Ilyen esetben a munkabért meghatározott részmunkaidő alapulvételével kell megállapítani.
A KPM Közúti Igazgatóságának a felpereshez írt, 1972. október 7-én kelt levele szerint az intézmény igazgatója tudomásul vette a felperesnek a K.-i Községgazdálkodás Vállalatnál fennállott másodállásának felmondását és egyben engedélyezte, hogy a K.-i Szolgáltató Vállalatnál másodállást vállaljon. A levél további szövege szerint “munkaidejét továbbra is 191 órában állapítom meg”.
A K.-i Szolgáltató Vállalat az 1972. október 1-jén kelt besorolási értesítésében a felperesnek a vállalatnál másodállásban betöltött munkakörében járó alapbér összegéről rendelkezik.
Az említett okiratok tehát a felperes második munkaviszonyáról kifejezetten mint “másodállás”-ról tesznek említést. Kitűnik az okiratból az is, hogy a főfoglalkozás szerinti munkáltató a másodok munkaviszonyára tekintettel nem csökkentette a felperes munkaidejét.
A felperes tehát a második munkaviszonyával járó munkafeladatait a főfoglalkozása szerinti munkáltatója által előírt teljes, nem csökkentett munkaidő alatt volt jogosult ellátni.
A KPM Közúti Igazgatóság az 1975. április 6-án kelt levelében a felperes havi munkaidejét “visszamenőleges hatállyal” csökkentette ugyan havi 50 órával, a dolgok természeténél fogva azonban a letöltendő munkaidőt utóbb visszamenőlegesen nem lehet szabályozni. Egyébként ez a közlés is utal arra, hogy a felperes a K.-i Szolgáltató Vállalat részére a munkáját “másodállásban, munkaidő alatt, igazgatói engedéllyel” végezte.
Ha a felperes munkaidejét a főfoglalkozásában csökkentették volna, akkor arról az Mt. V. 17. §-a (3) bekezdése értelmében kifejezetten és írásban a munkaszerződésben kellett volna rendelkezni. Ilyen tartalmú megállapodást azonban a felperes és a főfoglalkozása szerinti munkáltatója írásban nem kötöttek. E szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felperes – a második munkaviszonyából folyó teendőinek ellátása következtében – ténylegesen és a munkáltató hozzájárulásával a törvényes munkaidőnél kevesebbet dolgozott a főfoglalkozásában, mert éppen a másik munkaviszonyának a másodállás jellege tette ezt lehetővé és megengedetté.
A kifejtettekből következik, hogy a járásbíróság ítéleti döntése, amelyben azt állapította meg, hogy a felperes második munkaviszonyai mellékfoglalkozásként fennálló munkaviszonyok voltak, és hogy ennek folytán az ebből származó kereset – minthogy a főállásában a törvényesnél rövidebb munkaidővel dolgozott – a nyugdíja összegének meghatározása szempontjából figyelembe kell venni, továbbá a megyei bíróságnak a járásbíróság ítéletét helybenhagyó ítélete törvénysértő. (M. törv. I. 10 320/1978/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás