BK BH 1979/347
BK BH 1979/347
1979.11.01.
Ha az elkövetőt korábban szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélték és a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb szándékos bűncselekményt az 1978. évi IV. törvény hatálybalépése után követte el: az újabb bűncselekmény elbírálásánál az 1978. évi IV. törvénynek a visszaesésre (különös visszaesésre, többszörös visszaesésre) vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni [1978. évi IV. törvény 137. § 12., 13., 14. pont].
A katonai bíróság az 1979. július 12. napján meghozott ítéletével a terheltet – mint többszörös visszaesőt – önkényes eltávozás vétsége miatt börtönben végrehajtandó l0 hónapi szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terheltet korábban mint fiatalkorút többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntette miatt a bíróság a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A terhelt ezt a szabadságvesztést 1973. szeptember 21. napján töltötte ki.
A terhelt 1977 tavaszán vonult be sorkatonai szolgálatra, majd a katonai bíróság hat napot meghaladó önkényes eltávozás bűntette miatt fegyelmező zászlóaljban letöltendő 1 évi és 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A terhelt ezt a büntetést 1979. március 8. napján töltötte ki.
Alakulatához történt visszatérése után egészségügyi szabadságot engedélyeztek számára, amely 1979. július 4. napján 24 órakor telt le. Erre az időpontra azonban a terhelt alakulatához nem vonult be, hanem különböző helyeken szórakozott, s csak két nappal később – 1979. július 6. napján 22 órakor – jelentkezett az alakulat ügyeletes tisztjénél.
A Legfelsőbb Bíróság 1979. augusztus 1. napján kelt végzésével a katonai bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságból kizárására vonatkozó rendelkezést mellőzte, kimondotta, hogy a terhelt a szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A Legfelsőbb Bíróság határozatának indoklásában rámutatott arra, hogy tévedett az első fokon eljárt katonai bíróság, amikor a terheltet többszörös visszaesőnek tekintette és ezért kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből. Igaz ugyan, hogy a terhelt megelőzően már két alkalommal volt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélve és az újabb szabadságvesztés letöltésétől számított három éven belül követte el az elbírálás alatt álló szándékos bűncselekményt, az 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: Btk.) 137. §-ának 14. pontjában foglalt rendelkezés szerint azonban többszörös visszaesőnek csak az tekintendő, akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően visszaesőként ítélték szabadságvesztésre, és az utolsó büntetése kitöltésétől (végrehajthatóságának megszűnésétől) a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekménye elkövetéséig 3 év még nem telt el. Az adott esetben pedig az eljárt bíróságok a terheltet mint visszaesőt megelőzően nem ítélték letöltendő szabadságvesztésre, ugyanis első ízben erőszakos nemi közösülés bűntette a második esetben pedig önkényes eltávozás bűntette miatt került sor a bűnösségének megállapítására. Minthogy tehát az adott esetben nem volt törvényes alap a többszörös visszaesés megállapítására, az 1961. évi V. törvény 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárásra vonatkozó rendelkezés téves.
A Legfelsőbb Bíróság végzése ellen a többszörös visszaesés megállapításának mellőzése és a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A terhelt az adott ügyben elbírált bűncselekményt 1979. július 1. napja, tehát a Btk. hatálybalépése után követte el, ezért a megelőzően hatályban volt jogszabály alkalmazására – figyelemmel a Btk. 2. §-ában foglaltakra – nem kerülhetett sor. Ebből az következik, hogy az elkövetés idején hatályban levő büntetőtörvény valamennyi rendelkezését alkalmazni kell, tehát azokat is, amelyek a visszaesésre, a különös visszaesésre, valamint a többszörös visszaesésre (Btk. 137. § 12., 13. és 14. pontja) vonatkoznak. Az újabb bűncselekmény elbírálásánál ezért az elkövető korábbi elítéléseinek a büntetőjogi értékelésénél is az új törvény fogalomrendszere az irányadó.
A megelőzően hatályban volt 1961. évi V. törvény a visszaesést a törvény különös részében meghatározott egyes bűncselekményeknél minősítő körülménynek tekintette. Ezzel ellentétben az 1978. évi IV. törvény az elkövető társadalomra veszélyességét meghatározó körülménynek tekinti a visszaesés valamennyi változatát, és következményeit a Btk. általános részében határozza meg.
Mindebből az következik, hogy a Btk. hatálybalépését követően elkövetett bűncselekmény elbírálása során a bíróságnak az új rendelkezések alapján kell vizsgálnia, hogy az elkövetőnek a korábbi büntetőtörvény idején történt elítélései megalapozzák-e a visszaesés, a különös visszaesés vagy a többszörös visszaesés megállapítását. Az ezzel ellentétes álláspont gátolná az új büntetőtörvénynek a visszaeső bűnözőkkel kapcsolatos rendelkezési érvényesülését, azon túlmenően, hogy szemben állna a törvény időbeli hatályával kapcsolatban a Btk. 2. §-ában foglalt rendelkezéssel is. Minthogy az elkövető visszaesőkénti (különös visszaesőkénti, többszörös visszaesőkénti) értékelésének jelentősége van a szabadságvesztés büntetés-végrehajtási fokozatának és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének szempontjából is: a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvással megtámadott végzése ellentétes az 1979. évi 5. tvr. (a továbbiakban: Btké.) 5. §-ában foglaltakkal is, mely a Btk. hatálybalépése előtt jogerősen kiszabott szabadságvesztést is az új törvényi rendelkezések szerint rendeli végrehajtani és az elítéltek tekintetében megköveteli a feltételes szabadságra vonatkozó újabb törvényi rendelkezések érvényesítését.
Az ettől eltérő álláspont elfogadása esetén olyan személyek is többszörösen visszaesőnek minősülnének, akiket a hatályos törvény ilyennek nem tekint. Az 1961. évi V. törvény 115. §-ában foglaltak alapján visszaesőként elkövetettnek kellett minősíteni annak a cselekményét, akit megelőzően végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, az említett törvény 15. §-a értelmében pedig visszaesőként elkövetettnek kellett tekinteni a büntetlen előéletű személyek által elkövetett cselekményt is, ha olyan személlyel együtt valósították meg a bűncselekményt, akiről tudták, hogy annak a cselekménye visszaesőként elkövetettként minősül.
A Btk. 137. §-ának 12. pontja ezzel szemben csak azt tekinti visszaesőnek, akit megelőzően végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, abban az esettben pedig, ha az 1961. évi V. törvény 15. §-ának alkalmazásával visszaesőként elkövetett bűncselekmény miatt történt az elítélés, az újabb bűnelkövetés esetén ez a körülmény önmagában nem alapozza meg a Btk. 137. §-ának 14. pontja szerinti többszörös visszaesés megállapítását.
Annak vizsgálatánál, hogy az elkövetőnek a korábbi büntetőtörvény idején történt elítélései a Btk. rendelkezései folytán megalapozzák-e a visszaesés (különös visszaesés, többszörös visszaesés) megállapítását, figyelemmel kell lenni arra is, hogy a megelőző elítélések milyen időbeli kapcsolatban álltak az újabban megvalósított bűncselekménnyel. A kialakult bírói gyakorlat szerint ugyanis, ha az elkövető valamennyi bűncselekményét a korábbi jogerős elítélése előtt valósította meg (ún. quasi halmazat), ez nem alapozza meg a visszaesőkénti minősítés megállapítását.
Hasonlóan nem vehető figyelembe az az elítélés sem, amelyhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól az elkövető 1979. július 1. napjáig – a Btk. hatálybalépésének időpontjáig – már mentesült, figyelemmel a Btké. 9. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre.
Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság által elbírált ügyben a többszörös visszaesés megállapításának ilyen akadályai nem állottak fenn, így a terheltet az újabb bűncselekmény elbírálása során a Btk. 137. §-ának 14. pontjában foglalt rendelkezésre tekintettel többszörös visszaesőnek kell tekinteni, következésképpen a feltételes szabadságra bocsátás vonatkozásában a szóban levő végzés törvénysértő. Ezért az Elnökségi Tanács az említett rendelkezést hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a terhelt – mint többszörös visszaeső – a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés folytán feltételes szabadságra nem bocsátható. (Eln. Tan. Kat. Törv. 303/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás