GK BH 1979/35
GK BH 1979/35
1979.01.01.
A perújítás megengedésének alapjául szolgálhat az olyan bizonyíték is, amelyre a fél a perben hivatkozott, de a bíróság érdemben nem bírált el, feltéve hogy az elbírálás esetén reá kedvező határozatot eredményezett volna [Pp. 22. § (1) bek., 260. § (1) bek. a) pontja, 266. § (1)–(2) bek.].
1975. szeptember 1-jén gyűjtőáruként külföldről két láda érkezett az alperes szállítmányozóhoz, amely azokat a raktárába helyezte el, majd 1975. szeptember 3-án “K” értesítővel a küldemény megérkezéséről értesítette a felperes külkereskedelmi vállalatot. A küldeményt okmányok nem kísérték. A felperes a küldemény átvételére nem volt hajlandó, de megkereste a feladási helyen működő magyar kereskedelmi kirendeltséget, majd a saját ügynökét a küldemény eredetének, céljának és címzettjének felderítése érdekében. A külföldi háborús események miatt ezek a kísérletek eredménytelenek maradtak. A ládákon szereplő feliratokból egyébként az volt megállapítható, hogy a küldeményt az egyik gépgyárnak szánták. Az alperes végül is a vámhatóság jelenlétében a ládákat felbontotta és azt állapította meg, hogy a küldemény turbinaalkatrészeket tartalmaz, annak címzettje a belső felirat szerint is az említett gépgyár. A felperes ezt követő intézkedésére a gépgyár a ládákat az alperestől 1976. július 20-án vette át. Az alperes a 20/1969. (Kk. É. 1/70) KkM számú utasítás alapján 1976. január 1-jétől az elszállítás napjáig terjedő időre 336 630 Ft fekbért számított fel és ezt az összeget a felperes számlájáról azonnali inkasszóval leemelte. A felperes a keresetében ennek az összegnek a visszafizetésére és kamatának megfizetésére kérte kötelezni az alperest és arra hivatkozott, hogy a küldemény külföldi feladójával nem volt szerződéses kapcsolata, ezért a küldemény átvételére sem volt köteles.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a küldemény okmányainak beszerzésére a külföldi vis maior jellegű háborús események miatt nem kerülhetett sor, ez a felelősség szempontjából döntően hatott ugyan közre, de a fekbér felmerülése más módon elkerülhető lett volna. A ládákon alkalmazott feliratokból, majd – a felperes hibájából későn sorra került – azonosítás eredményéből megállapítható volt, hogy a küldemény a gépgyár részére érkezett, azt tehát vagy a felperes vagy a gépgyár köteles lett volna kellő időben átvenni annál is inkább, mert az alperes közölte a felperessel, hogy a ládákat fekbérterhesen tárolja. Az alperes a fekbért a hivatkozott KkM utasítás alapján jogosan számította fel, a körülmények által indokolt méltányosságot is gyakorolta, ezért annak visszafizettetésére nincs törvényes ok.
A felperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az első fokú ítéletet és az alperest 366 630 Ft visszafizetésére és a késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte. A másodfokú ítélet indokolása szerint a ládákon levő feliratokból megállapítható volt, hogy a küldemény címzettje a gépgyár, a felperest tehát az alperes ötletszerűen, feltehetőleg azért értesítette a küldeményről, mert a gépgyár külkereskedelmi ügyleteit általában a felperes szokta intézni. Megállapította a Legfelsőbb Bíróság, hogy bár ez a felperesnek nem volt kötelezettsége, mégis a tőle elvárható módon igyekezett felderíteni a küldemény eredetét, célját és címzettjét, ezért a vizsgálódásainak eredménytelenségéért nem tartozhat felelősséggel. A felperes ugyanis sem szerződéses, sem egyéb jogviszony alapján nem köteles helytállni a gépgyár ügyeiért, az átvétel késedelméért tehát a fekbér megfizetésére sem kötelezhető.
Az alperes a törvényes határidőn belül a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújítási kérelmet nyújtott be, és ebben a bíróságok által még el nem bírált bizonyítékként egy olasz szállítmányozó cég által kiállított rakjegyzékre hivatkozott, amelynek 11. tétele alatt a küldemény és ennek címzettjeként a felperes neve van feltüntetve. Hivatkozott az alperes arra, hogy nem “ötletszerűen” választotta a felperest a küldemény címzettjének, hanem a rakjegyzék alapján, és ez az új, a bíróságok által még el nem bírált bizonyíték alkalmas lehet arra, hogy a bíróság a számára kedvezőbb ítéletet hozzon.
A felperes a perújítási kérelemmel szemben előadta, hogy ő a szállítmánnyal kapcsolatban sem az alperesnek, sem más cégnek nem adott megbízást, szerződést sem kötött, ezért átvételi kötelezettsége nem keletkezhetett. Utalt arra, hogy az alperes a rakjegyzék fénymásolatát a bírósághoz már a fellebbezési eljárásban becsatolta, azt tehát a Legfelsőbb Bíróság – ha az ügyben lényeges bizonyítéknak tekintette – elbírálhatta volna. A bíróság esetleges jogi tévedése perújítás alapjául különben sem szolgálhat.
Az alperes nem vitatta, hogy a rakjegyzék fénymásolatát a Legfelsőbb Bírósághoz még a másodfokú ítélet meghozatala előtt becsatolta, előadta azonban, hogy a másodfokú ítélet erről a bizonyítékról említést sem tett, azt tehát a bíróság nem bírálta el.
Az elsőfokú bíróság a perújítási kérelmet elutasította. A határozat indokolása szerint a perújítási kérelem azért nem alapos, mert a rakjegyzék eredetileg géppel írott szövegét utóbb ismeretlen körülmények között kézírással megváltoztatták, ezért azt bizonyítékként nem lehet elfogadni. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a másodfokú bíróság ítéletének meghozatalakor a rakjegyzéket bizonyítékként már értékelte, egyrészt mert az az ítélethozatal időpontjában már rendelkezésére állt, másrészt mert az indokolásból ez következtethető. A másodfokú ítélet indokolása szerint ugyanis “Az első fokú, illetve a fellebbezési eljárásban nem merült fel arra nézve értékelhető adat, hogy a felperes szerződés alapján vagy más okból... felelősséggel tartoznék a gépgyár ügyeiért''.
A perújítási kérelmet elutasító első fokú határozat ellen az alperes fellebbezést nyújtott be és annak megváltoztatásával a per újratárgyalásának elrendelését kérte. Hivatkozott arra, hogy a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a perújítási kérelem alapos olyan bizonyíték érvényesítése esetén, amelyet korábban a bíróságok még nem bíráltak el. A Pp. 221. §-a előírja, hogy a bíróságnak az ítélete indokolásában utalnia kell azokra az okokra, amelyek miatt valamely tényt nem találta bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítási eljárás lefolytatását mellőzte. A Legfelsőbb Bíróság másodfokú ítéletének indokolásában a rakjegyzékről említés nem történt, azt tehát a bíróság nem bírálta el. Valamely bizonyítékról való “hallgatás” nem minősíthető elbírálásnak, ezért a perújítási kérelmet az elsőfokú bíróság törvénysértéssel utasította el, mert annak előfeltételei az adott esetben megvoltak. Az alperes elsősorban a perújítás megengedhetőségének kérdésében kért állásfoglalást, de rámutatott arra is, hogy az eredeti rakjegyzéken az adatokat a külföldi szállítmányozó írógéppel jegyezte fel. A felperes neve is írógéppel írtan szerepel a rakjegyzéken, mint a küldemény címzettje, ennek az adatnak a hitelességét viszont nem ronthatja le az, ha utóbb ismeretlen személyek kézírással e tételhez további megjegyzéseket fűztek.
A fellebbezés alapos.
A Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a jogerős ítélet ellen perújításnak akkor van helye, ha a fél olyan tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve hogy – elbírálás esetén – az reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A Pp. 266. §-ának (l) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a bíróság hivatalból vizsgálja, hogy fennállnak-e a perújításnak a 260.−262. §-okban meghatározott előfeltételei. Nyilvánvaló tehát, hogy a bíróságnak először a perújítás megengedhetőségének kérdésében kell állást foglalnia és csak ezután dönthet a perújítás érdemében.
Az adott esetben az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a perújítási kérelemben megjelölt bizonyítékot a másodfokú bíróság az ítéletében már elbírálta, és hogy ez a bizonyíték egyébként sem lenne alkalmas arra, hogy a perújító alperesre kedvezőbb határozat hozatalát eredményezze, mert a bizonyíték tartalmi valódisága – az ismeretlen körülmények között reákerült kézírásos feljegyzések miatt – vitatható. Ilyen körülmények között viszont a bíróság a perújítást csak a Pp. 266. §-a (2) bekezdésének második fordulata alapján mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant utasíthatta el.
Az elsőfokú bíróságnak ez az álláspontja téves.
A perújító alperes a fellebbezésében indokoltan hivatkozott a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, mert e jogszabály rendelkezése szerint a bíróságnak az ítélete indokolásában röviden elő kell adnia az általa megállapított tényállást a bizonyítékok megjelölésével; utalnia kell azokra az okokra, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Tényként volt megállapítható, hogy a másodfokú ítélet indokolása a rakjegyzékről nem tett említést, sőt az ítéletének megváltoztató rendelkezését éppen azzal indokolta, hogy “A felperes neve sem a ládákon... sem a ládák belsejében levő címzésen nem szerepelt. Ilyen körülmények között az alperes ötletszerűen vette fel a kapcsolatot a felperessel... ”
Nyilvánvaló, hogy a rakjegyzék adatainak ismeretében ez az indokolás nem lenne helytálló, ezért bizonyított, hogy annak tartalmát a másodfokú bíróság az ítéletének meghozatalakor nem vette figyelembe, ezt a bizonyítékot nem bírálta el. Megvalósult tehát a Pp. 260. §-a (l) bekezdésének a) pontjában foglalt az a feltétel, hogy a bizonyítéknak a bíróság által még el nem bíráltnak kell lennie.
E bizonyíték ismeretében az sem vitatható, hogy az alperes a “K” értesítőt nem “ötletszerű kiválasztás” alapján, hanem azért küldte a felperesnek, mert a külföldi szállítmányozó rakjegyzéke a küldemény címzettjeként őt jelölte meg, vagyis az alperes csak a felperest értesíthette arról, hogy a részére külföldről küldemény érkezett. Ebből pedig az következik, hogy a perújítási kérelmében megjelölt bizonyíték elbírálása az alperesre kedvezőbb határozat hozatalát eredményezheti, tehát a perújítás megengedhetőségének másik előfeltétele is megvalósult. Ilyen körülmények között pedig a perújítási kérelem, mint érdemi tárgyalásra alkalmatlan, nem lett volna elutasítható.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, a perújítást megengedte és az elsőfokú bíróságot a perújítás érdemi tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Meg kell jegyezni, hogy önmagában az a tény hogy a rakjegyzéken az írógéppel írtak áthúzása nélkül valaki ismeretlen időben és helyen, kézzel arra további megjegyzést írt, nem rontja a bizonyíték tartalmi valódiságát abban a kérdésben, hogy a rakjegyzék szerint ki a küldemény címzettje. Más kérdés az, hogy az alperesnek a “K” értesítő kiállításakor vagy annak kiküldését követően olyan kötelezettsége is volt, hogy a rakjegyzéken kézírással írt megjegyzés, illetőleg a ládákon használt felirat tartalmáról a felperest tájékoztassa éppen azért, mert a küldemény kísérőokmányok nélkül érkezett. Az alperesnek ezt a mulasztását az érdemi elbírálás során lehet figyelembe venni. (Legf. Bír. Gf. II. 30 925/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás