BK BH 1979/354
BK BH 1979/354
1979.11.01.
Jogosan használja fegyverét a szolgálatot teljesítő rendőr azzal szemben, aki a fegyverhasználatra történt szabályos felszólítás után is súlyos tárgyakkal dobálva tovább támadja őt [1963. évi 22. sz. tvr. 1. és 3. §-a, Rendőrségi Szolgálati Szabályzat 461/f. pont].
A katonai bíróság a rendőr vádlottat az ellene foglalkozás körében súlyos testi sértést okozó szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette.
A tényállás szerint a háromtagú URH-s rendőrjárőr – amelynek a vádlott is tagja volt – veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt akarta előállítani a rendőrkapitányságra Gy. I.-t, akivel szemben már hasonló magatartás miatt többször volt rendőri intézkedés.
A beszállítás közben a rendőrjárőr rádión újabb intézkedésre kapott utasítást, melynek foganatosítása miatt a vádlott egyedül maradt vissza a gépkocsiban Gy. I. őrzésére. Gy. I. ezt a körülményt kihasználva el akart menekülni, ezért futásba kezdett. A vádlott üldözőbe vette. Közben a rendőr segítségére sietett egy kerékpáros polgári egyén is, aki a menekülő Gy. I.-t megelőzte és kerékpárját eléje lökve, elbuktatta őt.
Az odaérkező vádlott ekkor a gumibotja használatával akarta megakadályozni Gy. I.-t a további menekülésben. Ezért három ütést mért az ellenszegülő Gy. I. hátára, annak azonban sikerült mégis felugrania és tovább futnia. Ezt követően már csak a vádlott tudta üldözni, mivel a polgári személy a meghibásodott kerékpárja miatt lemaradt.
Gy. I. ezt követően futás közben a földről egy fél téglát vett fel és ezzel fenyegette a rendőrt. Ekkor a rendőr vádlott a szolgálati fegyverét elővéve, felszólította üldözés közben Gy. I.-t, hogy dobja el a téglát, majd kilátásba helyezte, hogy a fegyverét fogja használni, sőt figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. Gy. I. ezeknek a felszólításoknak sem engedelmeskedett, hanem a vádlott felé fordulva a téglát 6-8 méterről célzottan, nagy erővel a vádlott felé dobta úgy, hogy az csak azért nem találta el a rendőrt, mert annak sikerült a tégla elől elhajolnia. A dobás után Gy. I. egy gyéren megvilágított utcában egy telephely udvarába futott be. Amikor a rendőr itt megközelítette Gy. I. kb. 1 kg súlyú betondarabot vett fel a földről és azzal ugyancsak 6-8 méter távolságból meg akarta dobni. A vádlott ekkor a szolgálati fegyveréből Gy. I. lábára célozva egy lövést adott le, amely az éppen forduló testhelyzetben levő Gy. I. térdét kissé balról és hátulról érte, súlyos sérülést okozva.
A katonai ügyész a vádlott felmentése miatt fellebbezett. Álláspontja szerint a rendőr vádlott életét és testi épségét közvetlenül nem fenyegette Gy. I. támadása a közöttük meglevő távolságra tekintettel, a támadás elhárítására tehát nem volt indok fegyverhasználatra.
A fellebbezés nem alapos.
A rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT számú rendelet 13. §-ának 10. pontja kimondja, hogy a rendőr köteles a szolgálat jogszerű teljesítése közben intézkedéseinek érvényt szerezni, s ennek érdekében joga van kényszerítő eszközök alkalmazására, így a jogszabályban meghatározott esetekben a fegyverhasználatra is.
A rendőrség fegyverhasználati jogát az 1963. évi 22. számú tvr., s ezzel összhangban a Rendőrség Szolgálati Szabályzata írja elő. E tvr. 1. §-ának (1) bekezdése általános szabályként mondja ki, hogy a rendőr a fegyverét csak végső esetben használhatja, ha ez a feladatának teljesítéséhez elkerülhetetlenül szükséges. Fegyver használatának azonban nem bármilyen rendőri szolgálat teljesítése esetében van helye, hanem csak azokban az esetekben, amelyeket a tvr. 3. §-ában, illetve a Rendőrségi Szolgálati Szabályzat a 461. pontjában kimerítően felsorol. E fegyverhasználati esetek között a tvr. 3. §-ának f) pontja előírja, hogy a rendőrnek a saját élete, testi épsége vagy személyes szabadsága ellen intézett támadás, illetőleg az ilyen támadással közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására joga van a fegyverét használni.
A támadás mikénti értelmezésére a Rendőrség Szolgálati Szabályzatának 461/f pontja ad eligazítást. Eszerint: támadás az a tevékenység, amellyel a rendőrt vagy azt, akit a rendőr megvédeni köteles, akár egy, akár több személy megüti, megrúgja, megsebesíti, a rendőrt lefegyverzi, tehetetlen állapotba helyezi vagy anélkül is testi erőszakkal, helyének elhagyására kényszeríti vagy ilyen cselekményt megkísérel. Az életet, testi épséget vagy személyes szabadságot közvetlen fenyegeti viszont az a magatartás, amelyből arra kell következtetni, hogy a támadás nyomban bekövetkezhet, tehát a támadás közvetlen bekövetkeztétől már nemcsak szubjektíve, hanem objektíve is reális bizonyossággal lehet tartani.
A Legfelsőbb Bíróság ezek alapján vizsgálta, hogy a vádlott a fegyverhasználati jogát, illetve kötelességét megfelelően gyakorolta-e.
A tényállás szerint az üldözés során Gy. I. fél téglát ragadott fel a földről és azt – a fegyverhasználatra történt figyelmeztetés után – 6-8 méterről célzottan a vádlott felé dobta. Gy. I.-nek ez a cselekménye kétségtelenül a jogszerűen intézkedő rendőr testi épsége ellen irányult, ugyanis amennyiben a vádlott az elől nem hajol el, a tégla testi sértést okozott volna. Gy. I. azonban a támadás folytatásával a riasztólövés leadása után sem hagyott fel. A gyér közmegvilágítású helyen ismét egy súlyos betondarabbal akarta megdobni a vádlottat és ezért a kezét dobásra emelte. Támadása tehát olyan stádiumba jutott, amelynél fogva – a néhány méter távolságra is figyelemmel – a rendőr életének, testi épségének közvetlen veszélyeztetése, a támadás azonnali bekövetkezésének lehetősége reálisan fennállt. Gy. I. magatartása ezért megfelelt a rendőrség fegyverhasználatáról szóló tvr. 3. §-ának f) pontjában, illetve a Rendőrség Szolgálati Szabályzata 461. pontjának f) alpontjában meghatározott fegyverhasználati esetnek. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott és az üldözött személy közötti 6-8 méter távolság a testi épség közvetlen veszélyeztetését egyáltalán nem zárta ki, sőt egyenesen feltételezte azt, mert eredményesen dobni csak bizonyos távolságról lehet. A közvetlen veszély megállapíthatóságához a testközelség milyensége nem vizsgálható a konkrét esettől elszakítottan. Vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság végül azt is, hogy fennállt-e annak a lehetősége, hogy a vádlott Gy. I. támadását más módon, a szolgálati szabályzatban előírt egyéb kényszerítő eszköz alkalmazásával háríthassa el. Ezzel kapcsolatban nemleges következtetésre jutott.
A vádlott és az üldözött között a támadás eszközéből és módjából következően olyan többméteres távolság volt, amelyet a vádlott egyéb módon, más kényszerítő eszköz alkalmazásával áthidalni, a támadást eredményesen elhárítani nem tudta. A támadás módja, a súlyos tárgyak dobása a testi sértés okozásán kívül éppen az üldöző rendőr távoltartását célozta. A vádlott fegyverhasználata ezért megfelelt annak az általánosan előírt követelménynek is, amely szerint a rendőr a fegyverét csak végső esetben használhatja.
A vádlott eleget tett a fegyverhasználat módjára vonatkozó törvényi előírásnak is. Kerülte az élet kioltását, amikor a támadó személy lábára, kifejezetten az alsó végtagjai irányába adott le célzott lövést.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét – melyben a rendőr vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette – helybenhagyta. (Legf. Bír. Katf IV. 269/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás