PK BH 1979/363
PK BH 1979/363
1979.11.01.
Ugyanabban az okiratban – a végrendelkezés kivételével – több jogügyletet egybe lehet foglalni. Így mód van az adásvételi szerződésnek, valamint egy olyan szerződésnek egy okiratba való foglalására, amellyel a leszármazók a várt örökség jogi sorsát rendezik akként, hogy az egyik leszármazó az örökségből nem részesedik, ezzel szemben viszont az örökhagyó tartásához nem járul hozzá, hanem a tartást és a gondozást a másik leszármazó és a házastársa teljesíti [Ptk. 217. §, 603. § (1) bek., 644. §].
A felperes és az I. r. alperes testvérek. A II. r. alperes az I. r. alperesnek a felesége.
A perbeli házingatlan tulajdonjoga 2/16 része a felperes javára van bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba. Az ingatlan többi hányada az alperesek tulajdona.
A felperesnek erre a hányadra a tulajdonjogát az 1975. január 15-én meghalt anyja utáni öröklés jogcímén jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba.
Még az örökhagyó életében, az 1971. szeptember 17-én kötött, ideiglenesnek nevezett adásvételi szerződéssel a felperes eladta az ingatlannak akkor nevén álló 2/8 részét az alperesnek 12 500 forint vételárért. Az alperesek ezt a vételárat a felperesnek kifizették. A felperes ebben a szerződésben kijelentette, hogy az anyai részre – tehát az anya után a jövőben megnyíló hagyatékra nem − tart igényt.
A felperes keresetében a közös tulajdon megszüntetését kérte úgy, hogy az illetőségét az alperesek váltsák magukhoz. Az eljárás folyamán a magához váltás összegét 20 000 Ft-ban jelölte meg.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Viszontkeresetet támasztottak és annak megállapítását kérték, hogy az előbbiekben ismertetett szerződésben a felperes a várt örökségéről már rendelkezett, így pedig “semmiféle igénye nem lehet”.
A felperes a viszontkeresettel kapcsolatban előadta: a szóban levő szerződés 3. pontja azt jelentette, hogy ő T.-ben nem akar maradni, oda nem akar visszamenni, de az anyai örökrészéről az alperesek javára nem mondott le. Azt elismerte, hogy a szerződést aláírta.
Az elsőfokú bíróság a közös tulajdont megszüntette és a felperes 2/16 ingatlanhányadát egyenlő arányban az alperesek tulajdonába adta. Feljogosította az alpereseket, hogy az ítélet alapján a tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzését kérhessék a földhivatalnál. Megállapította, hogy a szerződés folytán a közös tulajdon megszüntetése fejében az alpereseknek a felperes részére nem kell ellenértéket fizetniük.
Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes és a másik testvére az anyjuk tartását és gondozását nem vállalták, s a testvérek között olyan megállapodás jött létre, hogy az anyjukat a haláláig az alperesek tartják és gondozzák, ennek ellenében pedig a felperes és a perben nem álló testvére az örökhagyó anya után az örökségre nem tartanak igényt. A felperes szempontjából ezt rögzíti az 1971. szeptember 17-én létrejött szerződés, amely a felek között az örökhagyó után várt örökséget rendezi.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta a következők szerint. A felperes illetőségét 30 nap alatt fizetendő 8058 Ft magához váltási összeg ellenében egymás között egyenlő arányban az alperesek tulajdonába adta. Ezt meghaladóan a felperes keresetét, valamint az alperesek viszontkeresetét elutasította. Döntését lényegében a következőkkel indokolta.
A Ptk. 660. §-ának (1) bekezdése értelmében az örökhagyó leszármazói egymás között az örökhagyó életében is köthetnek szerződést a várt örökségük tárgyában. Más személyek ilyen szerződést nem köthetnek. Az 1971-ben létrejött szerződésben szerződést kötő fél volt a II. r. alperes is, aki nem leszármazója az örökhagyónak. A felperes tehát a várt örökségről érvényesen nem rendelkezett. Ennek következménye a viszontkereset elutasítása.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Ugyanabban az okiratban több jogügyletet lehet egybefoglalni, ezt csupán a végrendelkezések tekintetében tiltja a Ptk. 644. §-a. Az adott esetben a felek között 1971. szeptember 17-én ugyanabba az okiratba foglalt két jogügylet jött létre, nevezetesen egy adásvételi, valamint egy olyan szerződés, amellyel a felperes és az I. r. alperes mint az örökhagyó leszármazói egymás között a várt örökségük jogi sorsát rendezték akként, hogy a felperes az anyai örökségből nem részesedik. Ennek szóbelileg kifejezett indoka az volt, hogy az örökhagyó tartásához ő nem járul hozzá, hanem a tartást és gondozást az I. r. alperes és vele együtt a II. r. alperes teljesítik. Nincs olyan jogszabály, amely tiltaná azt, hogy e két jogügyletet ugyanabba az okiratba foglalják. Téves tehát a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperesnek az okiratba foglalt lemondása érvénytelen. Azt nem teszi érvénytelenné az a körülmény sem, hogy a szerződésben mint vevő a II. r. alperes is részt vett.
Az I. r. alperes, illetőleg mellette a II. r. alperes is a szóbelileg vállalt tartási kötelezettségüknek eleget tettek, így pedig a felperes nem támaszthat jogszerűen igényt arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásban még nevén álló illetőség ellenértékét részére az alperesek megtérítsék. Erre az illetőségre az I. r. alperesnek van – térítésmentes – tulajdoni igénye, aki azonban jogosult az ismertetett módon megszerzett illetőséget a II. r. alperessel megosztani.
Az elsőfokú bíróságnak a viszontkeresettel kapcsolatos döntése tehát helytálló.
A kifejtettek folytán a Legfelsőbb bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, a perköltség összegét leszállította. A pervesztes felperest a másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte (Pp. 78. §) (P. törv. I. 21 490/1978. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás