PK BH 1979/365
PK BH 1979/365
1979.11.01.
Szolgálati lakás bérlőjéül a lakás felett rendelkezni jogosulttal munkaviszonyban álló személy jelölhető ki. Ha a munkaviszony megszűnése következtében a szolgálati lakás kiürítésére kötelezett részére a volt munkáltató másik szolgálati lakást ajánl fel, ez utóbbi jellegénél fogva nem tekinthető megfelelő lakásnak [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 33. § (1) bek., 37. § (3) bek.].
Az alperes 1950. évben létesített munkaviszonyt a felperes jogelődjével. A munkáltató 1957. évben szolgálati lakást biztosított az alperes részére.
Az alperes 1975. április 1-jén 1975. április 15-ére munkaviszonyát betegsége miatt felmondta. A felperes a felmondást azzal a feltétellel fogadta el, ha az alperes a szolgálati lakást kiüríti.
A felperes a keresetlevelében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a szolgálati lakás kiürítésére. Egyben kérte annak megállapítását is, hogy az alperes elhelyezésére felajánlott másik lakás megfelelő.
Az elsőfokú bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki annak tisztázása végett, hogy az alperes elhelyezésére felajánlott lakás a jogszabályokban előírt követelményeknek megfelel-e. A szakértő véleménye szerint a felajánlott lakás kisebb javítási munkák elvégzése után megfelelő.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy a szolgálati lakást ürítse ki és bocsássa a felperes rendelkezésére. Megállapította, hogy az alperes elhelyezéséről a felperes köteles gondoskodni. Megállapította, hogy az alperes elhelyezésére felajánlott lakás megfelelő. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes lakása egy szoba, előszoba, konyha és kamra helyiségekből áll, alapterülete 48,20 m2. Az alperes munkaviszonya a felperesnél megszűnt, ezért az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet R. 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az alperesnek a szolgálati lakásra létesített lakásbérleti jogviszonya is megszűnt. Az alperes – mint jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó – az R. 117. §-ának (4) és (5) bekezdésében meghatározott másik lakásra tarthat igényt. Ennek a követelménynek a felajánlott lakás megfelel.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Hivatkozott arra, hogy a kiürítendő lakás nem szolgálati lakás.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban egészítette ki, hogy az alperes által használt lakás munkakörrel kapcsolatos szolgálati lakás. Az így kiegészített tényállás mellett is helyesnek tartotta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A mindkét fokú bíróság ítéletének ama rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás, amellyel megállapította, hogy az alperes elhelyezése céljából felajánlott lakás megfelelő, alapos.
A per adataiból, de különösen a felperes által a fellebbezési eljárás során csatolt beadványból és annak mellékleteiből megállapítható, hogy a felperes kezelésében levő terület mintegy 22 000 ha. E területen levő kb. 420 állami lakás az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 34. §-ának (1) bekezdése értelmében munkaköri szolgálati lakás.
Az alperes munkaviszonya a felperesnél 1975. április 15. napjával megszűnt, ezzel egyidejűleg megszűnt az alperesnek a szolgálati lakásra létesített lakásbérleti jogviszonya is. Helyes tehát a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, hogy az alperes a perbeli lakást köteles kiüríteni.
Miután az alperes munkaviszonya nem az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 117. §-a (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott okok miatt szűnt meg, ezért helyes az eljárt bíróságoknak az az okfejtése, hogy az alperes az R. 117. §-a (4) és (5) bekezdésében meghatározott másik lakásra tarthat igényt.
Tévedtek azonban a bíróságok, amikor azt állapították meg, hogy az alperes elhelyezésére felajánlott lakás megfelelő.
A per anyagából ugyanis kitűnik az, hogy az alperes elhelyezésére felajánlott lakás munkaköri szolgálati lakás.
Az 1/1971. (II. e.) Korm. számú rendelet 33. §-ának (1) bekezdése értelmében szolgálati lakás az olyan állami lakás, amely nem a lakásügyi hatóság, hanem más állami szerv rendelkezése alatt áll és kizárólag a szervvel munka-, illetőleg szolgálati viszonyban álló személyek elhelyezésére szolgál. Az R. 37. §-ának (3) bekezdése értelmében nem jelölhető ki a szolgálati lakás bérlőjéül az a személy, aki a lakás felett rendelkezni jogosult állami szervvel nem áll munkaviszonyban, illetőleg a munkaköre alapján szolgálati lakásra nem tarthat igényt. Az alperes nem áll a felperessel munkaviszonyban (szolgálati viszonyban), ezért az alperest nem lehet a felperes rendelkezése alatt álló szolgálati lakás bérlőjéül kijelölni.
Ha pedig az alperes – jogszabály tiltó rendelkezése miatt – a lakás használatára érvényes jogcímet nem szerezhet, úgy ez a lakás az alperes elhelyezésére megfelelőnek nem tekinthető.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperest a lakás kiürítésére kötelező – törvényességi óvással nem támadott részét − nem érintette, egyebekben azonban a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletet pedig részben megváltoztatva mellőzte annak megállapítását, hogy a felperes által az alperes elhelyezésére felajánlott lakás megfelelő.
A felperes keresete a lakás kiürítésére vonatkozó részében alapos volt, a felajánlott lakás megfelelősége tekintetében azonban alaptalan. A Legfelsőbb bíróság ezért úgy rendelkezett, hogy az első és másodfokú eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk kötelesek viselni [Pp. 81. §-ának (1) bekezdése] (P. törv. V. 20. 114/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás