GK BH 1979/385
GK BH 1979/385
1979.11.01.
Nem állapítható meg a szállítmányozó jogellenes magatartása és kártérítési felelőssége, ha az igényérvényesítést a megbízó kárát okozó harmadik személlyel szemben olyan esetben tagadja meg, amikor az nem járna eredménnyel vagy az csak aránytalanul magas költséggel volna lehetséges [37/1964. (KkÉ. 25.) KkM sz. ut. 32. §-a*, Ptk. 2. § (2) bek., 517. § (1)−(2) bek.].
A felperes részére külföldről orvosi műszerek érkeztek, az ezekkel kapcsolatos szállítmányozói teendőket az alperes látta el. Mivel a felperes megállapítása szerint a küldeményben sérülés, illetve hiány keletkezett, az ebből eredő követelést az alperesnek mint szállítmányozónak kellett volna érvényesítenie. Az alperes azonban e kötelezettségének nem tett eleget, ezért a felperes a keresetében 216,89 USA-dollárnak megfelelő 8806,14 Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a vasút ellen lefolytatta a peres eljárást, de eredménytelenül. Egyidejűleg a külföldi hajóstársaságnál is bejelentette az igényét, amelytől 98 USA-dollár erejéig kártérítési ajánlatot kapott. A fennmaradó összeg tekintetében pedig – álláspontja szerint – nem lett volna célszerű a hajóstársaságot perelni, mert a külföldön való igényérvényesítés anyagi következményeivel az érvényesíteni kívánt különbözeti összeg nem állt arányban, emellett a per megnyerése valószínűtlen.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta arra is tekintettel, hogy az alperes 98 USA-dollár erejéig a felperes követelését elismerte. Az ítélet indokolásában a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes mint szállítmányozó köteles a megbízója igényeit a fuvarozókkal szemben érvényesíteni, mivel pedig e kötelezettségének nem tett eleget, tartozik a felperesnek olyan összegű kártérítést fizetni, amilyen összeg erejéig az igényérvényesítési kötelezettségét megszegte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben vitatta, hogy szerződésszegést követett volna el, mivel az igényérvényesítés költségei többszörösen meghaladnák a felperesnél kimutatható mintegy 100 dollár körüli kárt, amelynek alapossága egyébként is vitatható. Részletesen megjelölte, hogy az adott esetben milyen lépésekre lenne szükség ahhoz, hogy az igényérvényesítést folyamatba tegye. Utalt arra is, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium ilyen követelések külföldön, peres úton való érvényesítéséhez egyébként sem járulna hozzá.
A fellebbezés alapos.
A Ptk. 517. §-ának (1) bekezdése szerint a megbízó igényeit a fuvarozóval szemben a szállítmányozó köteles érvényesíteni; felelős minden kárért, amely e kötelezettségének megszegése folytán a megbízót éri. A (2) bekezdés szerint azonban ez a szabály nem érinti a megbízónak azt a jogát, hogy az igényét maga érvényesítse.
Lényegében ugyanígy rendelkezik a nemzetközi szállítmányozás feltételeiről szóló 37/1964. (KkÉ. 25.) KkM sz. utasítás* 32. §-a is, azzal hogy a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettségét kiterjeszti a külföldi szállítmányozóra és a szállítmányozásban részt vevő harmadik személyekre is.
E jogszabályok minden megkötöttség nélkül mondják ki a szállítmányozó terhére az igényérvényesítési kötelezettségét, anélkül tehát, hogy bizonyos kivételes esetekre – eltekintve attól, ha a megbízó maga érvényesíti követelését – felmentést adnának, illetve hogy ilyen kivételes eseteket megneveznének. A Ptk. 2. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályt azonban, amely szerint a jogokat csak társadalmi rendeltetésüknek megfelelően lehet gyakorolni, e rendelkezések értelmezésénél is figyelembe kell venni.
Az igényérvényesítés mind belföldön, mind külföldön költségekkel jár, amelyek kisebb követelés érvényesítése esetén elérhetik, sőt meg is haladhatják magát a követelést. Ezek a költségek teljes egészében még pernyertesség esetén sem mindig térülnek meg, mivel azonban a pernyertességét legfeljebb csak valószínűsíteni lehet, nem hagyható figyelmen kívül a követelés egészbeni vagy részbeni elutasításának lehetősége sem.
A Ptk. 517. §-ának (1) bekezdésében és az említett szállítmányozási feltételek 32. §-ában foglalt szabály értelme a megbízót ért károk reparálása, vagyis az, hogy a károsult ugyanolyan vagyoni helyzetbe kerüljön, mint amilyenben volna, ha a károsodás nem következett volna be. (Elvileg ezen nem változtat az sem, hogy a fuvarozók esetenként csak korlátozott módon tartoznak kártérítéssel, mert ez egészen más kérdés.) Amennyiben tehát az ismertetett rendelkezésekben foglaltak csak olyan költségek útján valósíthatók meg, amelyek nem állnak arányban a követeléssel, úgy a szállítmányozónak az igényérvényesítésre való kényszerítése nem lenne összeegyeztethető a jogszabály társadalmi rendeltetésével népgazdasági, de vállalati szempontból sem. Ez következik abból, hogy ilyen esetben a megbízó kára formálisan megtérülne ugyan (nem érintve a részbeni vagy egészbeni pervesztés lehetőségét), de a vagyonában mégsem állna helyre a károsodás előtti állapot a meg nem térülő költségek, kiadások miatt.
A szállítmányozót, ha nem tesz eleget igényérvényesítési kötelezettségének, kártérítési felelősség terheli. A polgári jogi kártérítési felelősségnek azonban vannak bizonyos előfeltételei, amelyeknek valamennyi esetben fenn kell állniuk ahhoz hogy a felelősség megvalósuljon és a kártérítésre kötelezésre sor kerüljön. Ezek a közös előfeltételeinek a jogellenes magatartás, a felróhatóság és az okozati összefüggés a jogellenes magatartás és a kár között.
Ha azonban a szállítmányozó olyan esetben tagadja meg az igényérvényesítést, amikor az nem vezetne eredményre, vagy amikor ez csak aránytalanul magas költségekkel lenne lehetséges, úgy nem áll fenn a jogellenes magatartása, mert a Ptk. 517. §-a (1) bekezdésének kötelezettje a rendelkezést társadalmi rendeltetésével összhangban alkalmazta.
A fentiektől eltérően felmerülhetnek természetesen olyan egyedi esetek is, amikor az igényérvényesítésről gazdaságtalansága ellenére sem célszerű lemondani, például a követelés elvi jellege vagy gyakori ismétlődése miatt. Ezekben az esetekben természetesen a szállítmányozó felelősségének elbírálása során ezeket a különleges szempontokat is figyelembe kell venni.
A jelen perben olyan egyedi jellegű kárról volt szó, amelynek külföldön való érvényesítése a fentiekben kifejtett és kellő bizonyítékokkal is alátámasztott szempontokra való figyelemmel valóban nem volt célszerű. Ezért nem állapítható meg az alperes terhére szerződésszegés (mulasztás) a perlés elmaradása miatt így kártérítési kötelezettség sem, mert a Ptk. 339. §-a (l) bekezdésének megfelelően bizonyította, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az előbbiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a felperes keresetét az el nem ismert követelés tekintetében elutasította. (Legf. Bír. Gf. IV. 31 345/1978. sz.)
*,
Az utasítás az 54/1978. (XII. 7.) MT sz. rendelet melléklete szerint 1979. január 1-jén hatályát vesztette, de a kifejtettek következnek a most említett minisztertanácsi rendelet 46. §-ából is.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás