MK BH 1979/389
MK BH 1979/389
1979.11.01.
Esti vagy levelező tagozaton tanulmányokat folytató dolgozóval kötött tanulmányi szerződésnek a dolgozó részéről történt megszegése esetén a vállalat nem követelheti vissza a támogatásnak azt a részét, amelyre a dolgozó a tanulmányi szerződés megkötése nélkül is jogosult volt [1967. évi II. törvény 2. §, 21. § (2) bek.; 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 15. §; 5/1967. (X. 8.) MüM r. 5. § (1) bek.; 15/1967. (XI. 18.) MüM r. 3. §, 5. §, 7. §].*
A felperes 1971. szeptember 1-jén lépett az alperesi vállalatnál munkaviszonyba, ahol a fejlesztési főosztályon elektromos szerkesztői munkakörben dolgozott. Munkaviszonya saját felmondása folytán 1974. augusztus 31-én szűnt meg.
A felperes még a munkaviszonyának fennállása alatt, 1973-ban a vállalat hozzájárulásával beiratkozott a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola gyengeáramú tagozatára üzemmérnöki képesítés megszerzése céljából. Utólag a felek között 1973. szeptember 19-én tanulmányi szerződés jött létre, amelyben a felperes vállalta, hogy az üzemmérnöki képesítést megszerzi és arra is kötelezte magát, hogy 1980-ig a munkaviszonyát felmondással vagy jogszabállyal ellentétesen nem szünteti meg.
A munkáltató a szerződés 3. pontjában arra kötelezte magát, hogy a képzési idő alatt a felperes részére az évi rendes szabadságon felül 21 nap tanulmányi szabadságot, heti 8 óra munkaidőkedvezményt és a diplomaterv elkészítéséhez további 33 nap tanulmányi szabadságot biztosít. A szerződés 7. pontja szerint a felperes tudomásul vette: amennyiben a szerződésben foglalt kötelezettségét nem teljesítené, a vállalat jogosult a szerződést felbontani és a költségeinek megtérítését követelni.
Az alperes vállalat a felperes munkaviszonyának megszűnése után az 1974. szeptember 23-án kelt levelében közölte a felperessel, hogy szerződésszegése következtében 4980 Ft tartozása áll fenn, majd intézkedett a felperes új munkáltatójánál, az F. F. Vállalatnál e tartozás levonása iránt. Ez utóbbi vállalat a fenti összeget az 1974. november 1-jétől 1975. szeptember 3-ig terjedő idő alatt a felperes munkabéréből levonta és az alperes egyszámlájára átutalta.
A felperes 1978. március 17-én az alperesnél működő munkaügyi döntőbizottsághoz fordult és kérte az alperesnek a hozzá befolyt 4980 Ft visszafizetésére való kötelezését, majd a döntőbizottság elutasító határozatát keresettel támadta meg.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes munkabéréből tanulmányi szerződésszegés címén levont 4980 Ft-ból – még el nem évült követelésként – 2750 Ft-ot 15 napon belül a felperesnek fizessen vissza.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatának megfelelően helytállóan mutat rá arra, hogy a jogszabály helyes értelme szerint tanulmányi szerződés érvényesen akkor jön létre, ha a szerződésben a munkáltató olyan támogatás biztosítására kötelezi magát, amely a jogszabály erejénél fogva a továbbtanuló dolgozót nem illetné meg. Ha ugyanis a vállalat kizárólag olyan kötelezettséget vállalna, amely a vállalatot a jogszabálynál fogva egyébként is terheli, a dolgozó egyoldalúan viselne a szerződés terheit, mert külön támogatás nélkül is köteles lenne a képzés idejének megfelelő ideig a végzettség megszerzése után munkaviszonyban állni a vállalattal. Az ilyen szerződés, amelyből az egyik félre kizárólag előnyök, a másikra pedig csak kötelezettségek hárulnak, ellentétes az Mt. 2. §-ának (1) bekezdésében szabályozott rendeltetésszerű joggyakorlás elvével [Legfelsőbb Bíróság M. törv. II. 10 248/1976. sz.; BH 1978/1. 48.].
Tévedett azonban – és ezáltal jogszabályt sértett – a munkaügyi bíróság, amikor a fentiek előrebocsátása után a tanulmányi szerződés tartalmából, közelebbről annak 3. pontjából arra a következtetésre jutott, hogy az alperes semmiféle olyan támogatásra nem kötelezte magát, amely túlment volna azokon a kedvezményeken, amelyek a szerződéskötés idején hatályban volt 15/1967. (XI. 8.) MüM rendelet alapján, illetve a 23/1974. (IX. 4.) MüM rendelet szerint a felperest egyébként is megillették.
A helyes értelmezés végett különbséget kell tenni a továbbtanuló dolgozót a jogszabályok alapján megillető tanulmányi kedvezmények és a vállalat által a külön tanulmányi szerződésben vállalat támogatási kötelezettség között.
A felperes főiskolai tanulmányai alatti időszakban a neki járó tanulmányi kedvezményeket a 15/1967. (XI. 18.) MüM rendelet (a továbbiakban: R.) szabályozza, és ennek alapján a felperest mint műszaki irányú felsőoktatási intézmény esti tagozatán négyéves tanidejű képzésben részt vevő továbbtanuló dolgozót heti 8 óra munkaidő-kedvezmény [R. 3. § (2) bek.], 21 munkanap tanulmányi szabadság [R. 3. § (3) bek. c) pont], valamint a diplomaterv elkészítéséhez és az államvizsgákon való részvételhez további 33 munkanap tanulmányi szabadság [R. 5. § (2) bek.] illette meg. E tanulmányi időkedvezmények azonban csupán fizetés nélküli szabadidőre, illetve szabadságra jogosítottak fel a felperest. A felek között létrejött tanulmányi szerződés 3. pontja az említett kedvezmények felsorolásával e kedvezményeket csupán deklarálta, nem pedig létesítette, mert azokra a felperesnek közvetlenül a jogszabály alapján, a szerződéstől függetlenül nyílt meg a joga. Ehhez képest az valóban megállapítható, hogy a szerződés 3. pontja nem tartalmaz az alperes vállalat részéről a jogszabályi kedvezményeken túlmenő támogatásra való kötelezettségvállalást.
Elkerülte azonban a munkaügyi bíróság figyelmét a tanulmányi szerződés 4. pontja, amely szerint a munkáltató “a 3. pont szerinti kedvezményezett időben a munkavállaló átlagkeresetét megtéríti”. Ez a szerződési rendelkezés már olyan vállalati támogatást állapít meg, amelynek a dolgozót terhelő szerződési kötelezettségek ellenében való elvállalásával a felek között tanulmányi szerződés érvényesen létrejött.
Az Mt. 21. §-ának (2) bekezdése a tanulmányi szerződés egyik nélkülözhetetlen tartalmi elemévé teszi a vállalat kötelezettségvállalását arra, hogy a dolgozónak a tanulmányok alatt támogatást biztosít. A módosított 5/1967. (X. 8.) MüM rendelet 5. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat a tanulmányi szerződésben támogatásként az iskola vagy a tanfolyam elvégzésével járó költségek (pl. tandíj, tanfolyam részvételi díja, beiratkozási díj) megtérítését, illetőleg viselését vállalhatja, ideértve a munkaidő alatt történő képzés miatt kieső időre járó munkabér megtérítését is. A vállalati támogatás e körbe vágó kérdéseit rendezi a már említett 15/1967. (XI. 18.) MüM rendelet 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja is, kimondván, hogy a 3–5. §-ában foglalt tanulmányi kedvezmények teljes tartamára a dolgozót átlagkeresete illeti meg, ha “c) a vállalattal tanulmányi szerződést kötött”.
A fentiekhez képest a jelen esetben valóban a vállalat szerződési kötelezettségén alapuló vállalati támogatás történt. Ezt csak az zárhatná ki, ha a szóban levő tanulmányi időkedvezmények alatti átlagkereset-térítésre a felperes valamely egyéb címen közvetlenül a jogszabály alapján szerzett volna jogot.
Ennek megállapítására azonban nincs alap, mert a felperes ilyen jogszerzése csak a már említett 15/1967. (XI. 18.) MüM rendelet 7. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában megszabott feltételek fennállása esetén következhetett volna be, ezek a feltételek azonban nem valósultak meg. Nevezetesen: az a) pont szerint a dolgozót az átlagkereset abban az esetben illeti meg, ha a munkakörére jogszabály vagy a kollektív szerződés által előírt szakképzettséget szerzi meg. A felperest a vállalat elektromos szerkesztői munkakörben foglalkoztatta. Munkakörére üzemmérnöki végzettséget sem jogszabály, sem a kollektív szerződés nem írt elő.
A b) pont alapján pedig a felperes az átlagkereset megtérítésére akkor szerzett volna jogot, ha a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt esti vagy levelező tagozatos képzésben vett volna részt. Amikor azonban a felperes az alperes vállalattal munkaviszonyt létesített már elvégezte a Híradásipari Szakközépiskolát, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola pedig nem a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt képzés.
Ilyen körülmények között a felperes a tanulmányi kedvezményeinek tartamára kifizetendő átlagkereset megtérítésére – a már említett rendelet 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján – kifejezetten azáltal szerzett jogot, hogy a vállalattal tanulmányi szerződést (Mt. V. 15. §) kötött, és ebben egyebek között vállalta, hogy a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a vállalatnál dolgozik.
Az alperes vállalat pedig a felperes tanulmányi kedvezményeinek tartamára az átlagkereset megtérítésére egyedül annak következtében vált kötelezetté, hogy erre a tanulmányok alatti támogatásként [Mt. 21. § (2) bekezdés] a szerződésben kötelezte magát, hiszen ilyen kötelezettségvállalás nélkül – a jogszabályok alapján – ez a kötelezettség nem terhelte volna.
A fentiekből viszont az is következik, hogy a felek közötti tanulmányi szerződés érvényesen létrejött, mert a felperes nem egyoldalúan, hanem a vállalat nyilatkozatán alapuló támogatás ellenében vállalta azt a kötelezettségét, hogy a végzettség megszerzése után munkaviszonyát 1980-ig felmondással vagy jogszabállyal ellentétesen nem szünteti meg. De következik a fentiekből az is, hogy ilyen körülmények között a felperesnek az az eljárása, amellyel az alperes vállalatnál fennálló munkaviszonyát 1974. augusztus 31. napjával megszüntette: a tanulmányi szerződés olyan lényeges megszegése, amely a szerződés alapján élvezett anyagi támogatás megtérítésének a kötelezettségét vonja maga után.
A megtérítési kötelezettségnek csupán a mértéke szempontjából van jelentősége annak, hogy a 15/1967. (XI. 18.) MüM rendelet, úgyszintén a helyébe lépett 23/1974. (IX. 4.) MüM rendelet 10. §-ának (3) bekezdése szerint a fenti eseteken kívül is megilleti a dolgozót esti tagozaton való tanulás esetén ugyanolyan mértékű kedvezmény, mintha a gimnázium esti tagozatán, illetőleg levelező tagozat esetén, mintha a gimnázium levelező tagozatán tanulna. Ez a felperest illetően tanévenként hat munkanap tanulmányi szabadság, s így az, erre eső átlagkeresettel a felperesre háruló megtérítési kötelezettség csökkentésének lett volna helye.
A periratok között levő, 1978. május 16-án kelt kimutatás szerint a felperes húsz nap tanulmányi szabadsága idejére kifizetett munkabér összege 1607 Ft volt. A felperes egynapi keresete tehát 80,35 Ft volt, így hat munkanap tanulmányi szabadság idejére 482 Ft munkabér tanulmányi szerződés megkötése nélkül is megillette volna. Ezt az összeget tartozik az alperes visszafizetni. (M. törv. I. 10 323/1978/4. sz.)
*
A 15/1967. (XI. 8.) MüM rendelet 1974. szeptember 1-jén hatályát vesztette. A jelenleg hatályos jogszabály a 23/1974. (IX. 4.) MüM sz. rendelet 6., 7., 10. §-ai a hatályon kívül helyezett jogszabálynak a határozatban felhívott rendelkezéseivel azonos rendelkezéseket tartalmaznak ézért a határozatban kifejtetteket továbbra is irányadónak kell tekinteni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás