MK BH 1979/392
MK BH 1979/392
1979.11.01.
Raktári dolgozóval szemben leltárhiányért való felelősséget – az egyéb feltételek meglétében – csak akkor lehet érvényesíteni, ha felelősségének fennállását és annak mértékét a munkahelyének elfoglalása előtt írásban közölték a dolgozóval [18/1970. (VI. 4.) Korm. sz. r. 6. §, 7. § (2) bek.].
Az I–III. rendű felperesek az alperes műtrágya- és növényvédőszer-raktárának dolgozói. A raktárban az 1977. szeptember 26-tól október 1-jéig terjedő időben vagyonmegállapító leltárt vettek fel. A leltár időszaka az 1976. évi vagyonmegállapító leltártól az 1977. szeptember 26-ig terjedő időt ölelte fel. A leltár eredményeként 481 332 forint hiányt, valamint 414 854 forint többletet állapítottak meg. A kompenzálási értékeltérés 57 408 forint hiány és 100 556 forint többlet.
Az alperes igazgatója az 1977. november 25-én kelt határozatával a 18/1970. (VI. 4.) Korm. számú rendelet 3. §-ának (2) bekezdésére, valamint a kollektív szerződés 34. §-ában foglaltakra hivatkozással a 15 raktári dolgozót 14 100 forint leltárhiány megfizetésére kötelezte, közülük az I. rendű felperest 900 forint, a II. rendű felperest 700 forint, míg a III. rendű felperest 800 forint megfizetésére.
A határozat indokolása szerint a felelősség mértékét azért nem a maximumban állapította meg, mert a raktári dolgozók munkája nem könnyű, közel 350 millió forintot forgalmaztak, s ennek százalékában a hiány jelentéktelen.
A felperesek felülvizsgálati kérelemmel fordultak a munkaügyi döntőbizottsághoz, majd annak elutasító határozata ellen keresetet indítottak a munkaügyi bíróságon.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes okmányai alapján a felperesek terhére 62 697 forint hiány állapítható meg, ezzel egyező a könyvszakértő megállapítása is. A szakértő sem állapított meg olyan körülményt, amely a felperesek felelősség alóli mentesítésének alapjául szolgálhatna. A felperesek a megtérítési határozat hozatala előtt – nem kifogásolták a társaik iszákosságát, a raktárkezelés és vagyonvédelem hiányosságait. Azt a körülményt pedig az alperes a megtérítési határozat hozatalánál értékelte, hogy a raktárban egyes anyagok összecserélése előfordult.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletének az I. rendű felperes keresetét elutasító része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A raktári dolgozók leltárfelelősségéről szóló 18/1970. (VI. 4.) Korm. számú rendelet 6. §-a kötelezően előírja, hogy a raktári munkakör elfoglalása előtt a munkaszerződés megkötése, illetőleg módosítása alkalmával – a dolgozóval írásban kell közölni a felelősségének felső határát és azt is, hogy a megtérítési kötelezettségével együtt jár-e és milyen mértékben a juttatások csökkentése vagy megvonása. Ezzel összhangban rendelkezik a 7. § (2) bekezdésének a) és b) pontja is, amely kimondja, hogy a leltárhiányért anyagi felelősséget érvényesíteni csak akkor lehet, ha a dolgozót a munkahely elfoglalása előtt a leltárhiányért való felelősségről írásban értesítették, az anyagokat kezelésre szabályszerűen átadták, illetőleg átvették.
A periratok alapján megállapítható, hogy az I. rendű felperessel kötött munkaszerződés a jogszabályban előírt közlést nem tartalmazza, az anyagi felelősség vállalására vonatkozó külön értesítést az alperes nem tudott igazolni A hiányt megállapító leltárfelvétel megkezdésének időpontjában, az 1977. szeptember 26-án kelt munkaköri leírás is csak azt tartalmazza, hogy “a raktári árukészletért munkatársaival egyetemben kollektív anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik”. Ez a közlés nem tekinthető azonosnak a jogszabályban előírtakkal, mert nem tartalmazza a felelősség felső határát, s még kevésbé tekinthető a leltáridőszakra vonatkozó anyagi felelősséget vállaló nyilatkozatnak. Az alperes a könyvszakértő véleménye szerint csak 1977. október 1. napján közölte írásban az I. rendű felperessel, hogy a leltárhiányért a 18/1970. Korm. számú rendelet 3. §-ának (2) bekezdése; valamint a kollektív szerződés 34. §-a értelmében másfél havi átlagkeresetével felel.
A munkaügyi bíróság a leltárhiányért fennálló felelősség érvényesítésének feltételei körében helytelenül vont következtetést az I. rendű felperes felelősségére. Az alperes a raktári munkakör elfoglalása előtt az anyagi felelősség mértékét az I. rendű felperessel írásban nem közölte, ennélfogva vele szemben leltárhiány címén anyagi felelősség nem érvényesíthető. A jogerős ítélet ezzel ellentétes álláspontja törvénysértő. (M. törv. I. 10 393/1978/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
