PK BH 1979/422
BH 1979/422
1979.12.01.
Nincs helye a fellebbezés érdemi elbírálása nélküli elutasításának azon az alapon, hogy a fél a marasztalás módosításával kapcsolatos összeget nem jelölte meg, ha ez az összeg a fellebbezésben foglalt előadásból egyébként megállapítható [Pp. 235. § (1) bek., 237. §].
A peres felek az 1974. május 19-én meghalt W. M. volt gy.-i lakos oldalági rokonai, akik az örökhagyó hagyatékát egyenlő arányban örökölték meg.
A járásbíróság ítéletével a közösen megörökölt ingóságokat a felek között megosztotta és az alperest 5000 Ft értékkülönbözet megfizetésére kötelezte.
A járásbíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben egyfelől az ingóságok elszámolásával kapcsolatosan, másfelől az általa érvényesített hagyatéki tartozások elbírálásával összefüggésben, végül a perköltségre vonatkozó részében sérelmezte a járásbíróság ítéletét.
A járásbíróság végzésével az alperest felhívta olyan fellebbezés előterjesztésére, amelyből kitűnik, hogy a járásbíróság határozatát „mennyiben kívánja megváltoztatni, vagyis a fellebbezési kérelme hány forintra vonatkozik”, továbbá hogy „a megváltoztatást milyen okból kéri”. A bíróság az illeték lerovására is felhívta az alperest és figyelmeztette őt, hogy ha a hiányt nem pótolja „és egy rövid, érthető, helyes fellebbezést nem nyújt be 10 napon belül”, a fellebbezést el fogja utasítani.
Az alperes a felhívásra pótlásként beadott iratában ismét az ingó vagyon elszámolásával és a hagyatéki tartozékokkal kapcsolatosan kifogásolta a járásbíróság ítéletét.
A járásbíróság ezt követően hozott végzésével az alperes fellebbezését a Pp. 237. §-ára utalással elutasította, mert az alperes fellebbezése „hiányos volt és nem volt megállapítható, hogy mi ellen és miért élt fellebbezéssel, a hiánypótlásra visszaadott fellebbezésre az alperes ismét fellebbezést nyújtott be, de valójában változatlan tartalommal, és ebből sem állapítható meg, hogy az alperes az ítéletből mit és miért fellebbezett meg”.
Az alperes az elutasító végzés ellen fellebbezést nyújtott be, és a járásbíróság az iratokat felterjesztette a megyei bírósághoz, amely az iratokat azzal a meghagyással küldötte vissza a járásbírósághoz, hogy a járásbíróság az alperest hívja fel a fellebbezési illeték lerovására.
A törvényességi óvás alapos.
A Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezése szerint a fellebbezésben meg kell jelölni a határozatot, amely ellen a fellebbezés irányul, és elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja.
Az alperes az első fokú ítélet elleni fellebbezésében részben a fellebbezéshez mellékelt „vagyonmérlegre” hivatkozással, részben korábbi beadványaira utalással részletesen és érthetően megjelölte azt, hogy az ítéletet milyen vonatkozásban sérelmezi és kétségtelenül kitűnik az is, hogy sérelmét arra alapítja, hogy a járásbíróság a tényállást az ő előadásától eltérően állapította meg és az ő álláspontjától eltérően hozta meg ítéleti döntését.
A törvény nem írja elő, hogy a fellebbezési kérelemben a fél a marasztalás módosításával kapcsolatosan összeget is megjelöljön, ha ez az összeg a fellebbezésben foglalt és érvelésből egyébként megállapítható. Az adott esetben a fellebbezéssel sérelmezett ítéleti rendelkezésekkel kapcsolatos összegek is megállapíthatók voltak. Ezt mutatja az a tény, hogy a járásbíróság a fellebbezési értéket a fellebbezés tartalma alapján utóbb pontosan kimutatta, vagyis meghatározta összeg szerint azt az értéket, amelyre az alperes fellebbezése vonatkozott.
Megalapozatlanul és törvénysértéssel utasította el tehát mindkét fokú bíróság a fellebbezést, ugyanis az alperes fellebbezésének érdemi elbírálásától azon az alapon, hogy a fellebbezés nem felel meg a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek, nem lehet elzárkózni.
De törvénysértő a járásbíróság 18. számú végzésének a fellebbezési illeték összegének meghatározására vonatkozó rendelkezése is. Itt ugyanis az ítélet elleni fellebbezést elutasító végzés elleni fellebbezés illetékéről volt szó, a végzés elleni fellebbezés viszont az illetékekről szóló 11/1966. (VI. 29.) IM számú rendelet 120. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint a vitássá tett követelés, mely követelésrész értékének minden megkezdett ezer forintja után 15 Ft és nem 30 Ft, amint azt a végzés tartalmazza.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján az ítélet elleni fellebbezés elutasítására vonatkozó első és másodfokú végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az ítélet elleni fellebbezés elbírálása céljából az iratoknak a másodfokú bírósághoz való felterjesztésére utasította. Ugyanakkor a fellebbezési illeték lerovására vonatkozóan az első fokú végzését – az illetékösszeg megállapítását tartalmazó részében – hatályon kívül helyezte annak megállapításával, hogy az alperest a végzés elleni fellebbezésen milyen összegű illeték lerovásának a kötelezettsége terhelte. (P. törv. II. 21 045/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás