GK BH 1979/425
GK BH 1979/425
1979.12.01.
A bányászati létesítmények elhelyezéséből keletkező hátrányok nem minősülnek bányakárnak [1960. évi III. tv. 46. §; 9/1961. (III. 30.) Korm. sz. r.].
A felperes az 1975–1976. és 1977. években keletkezett bányakár, területhasználati díj és kamata iránt keresetet terjesztett elő az alperes ellen.
Az alperes elévülési kifogást emelt, érdemben pedig azzal védekezett, hogy a felperes valamennyi jogszerű igényét – a felek között létrejött megállapodások alapján – évenként kielégítette, további összeggel nem tartozik.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben helyt adva az alperest az 1977. évi területhasználati díj címén 71 391 Ft és ennek 1978. január 1. napjától számított évi 15% kamata megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította. Az ítéletet azzal indokolta, hogy a felperes igényének egy része nem függ össze az alperes bányászati tevékenységével, így az nem érvényesíthető bányakárként, más része (hőhatás) bizonyíték hiányában nem volt megítélhető, az 1975. és az 1976. évekre vonatkozó területhasználatidíj-követelés pedig elévült.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett és abban az ítélet megváltoztatásával a marasztalási összegnek 453 016 Ft-ra és kamatára történő felemelését kérte. Vitatta az elsőfokú bíróságnak mind a bányakár fogalmával, mind pedig a területhasználati díj egy részének elévülésével kapcsolatos álláspontját. Szerinte a fellebbezésében kimutatott kártételének mindegyike – a területhasználati díj kivételével – az alperes bányászati tevékenységével áll okozati összefüggésben. Tévedett az első bíróság, amikor az 1975. és az 1976. évi területhasználati díj iránti követelést elévülés címén elutasította. Figyelmen kívül hagyta ugyanis az alpereshez 1977. december 1. napján intézett levelét, amely az elévülést megszakította.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint megállapított tényállás alapulvételével, a per anyagának helyes értékelésével, a bányászatról szóló 1960. évi III. törvény 46. §-ának, valamint az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 9/1961. (III. 30.) Korm. sz. rendelet 81–83. §-ának megfelelő értelmezésével állapította meg, hogy a bányászati létesítmények elhelyezéséből folyó hátrányok nem minősülnek bányakárnak, az ingatlan használatának korlátozásából a felperest ért kárt a felek megállapodása rendezte, így helytállóan utasította el a kereseti követelésnek erre vonatkozó részét. Az ítélet indokolása megfelel a bírósági gyakorlatnak.
Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy a föld alatti vezetékek hőhatásával összefüggő gazdasági hátrányok elvileg bányakárnak minősülnek. A jelen perbeli esetben azonban – amint azt a szakértő a helyszíni bejárás során megállapította – a vezetékek melegítő hatása a növényzeten nem volt észlelhető. Ennek megcáfolására alkalmas bizonyítékot pedig a felperes nem ajánlott fel a fellebbezési eljárás során sem. A felperes e címen támasztott követelésének elutasítása tehát szintén nem kifogásolható.
Alaptalan a fellebbezésnek a fanövekmény elmaradásáért számított követelésre vonatkozó része is. Az elfoglalt erdőterületért már megítélt használati díjon felül ugyanis – amint ezt a szakértő is megfelelően alátámasztotta – további kártérítés nem indokolt.
Minthogy a területhasználati díjra vonatkozó fellebbezés részben alapos, meg kell jegyezni, hogy az elsőfokú bíróság a szakvéleményben megjelölt eliszaposodott földrészeket tévesen vonta a területhasználat körébe. E földrészek eliszaposodása ugyanis az alperes bányászati tevékenységével összefüggő kárnak minősül, és az e címen keletkezett gazdasági hátrányokat is bányakárként kell megtéríteni. Tekintve azonban, hogy a föld eliszaposodása folytán keletkezett kár területhasználati díjként megtérült, az elsőfokú bíróság téves minősítése a felperesre nézve nem hátrányos. Így csupán a vonatkozó igény jogcímét kell helyesbíteni.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a területhasználati díjnak az 1977. évet megelőző időre vonatkozó részét elévülés címén teljes egészében elutasította.
A felperes – amint azt az első fokú eljárás során becsatolt levélmásolat tanúsítja – az 1977. december 1. napján kelt levelében hívta fel az alperest az olajipari létesítményekkel kapcsolatos 1975., 1976. és 1977. évekre vonatkozó kárának a megtérítésére. Ezt követően – minthogy az alperes az 1977. december 6. napján kelt válaszlevelében az igényt elutasította – 1978. január 12. napján fordult a megyei tanács V. B. járási hivatalának igazgatási osztályához, majd ennek 1978. március 6. napján kelt elutasító határozata után – 1978. április 10. napján nyújtotta be a keresetét az elsőfokú bírósághoz.
A fentiek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az 1977. december 1-jén vált követelések tekintetében, az elévülés megszakadt. Ezt követően pedig az újból kezdődött elévülési idő lejárta előtt a felperes a keresetlevelet beadta. Az elsőfokú bíróságnak az elévülés kérdésében elfoglalt álláspontja ezért csak az 1975. december 1. előtti időre járó térítés tekintetében helytálló. Így a felperest 1975. december hónapra és 1976. évre az eliszaposodott rész után bányakár címén, a bányalétesítményekkel elfoglalt területrészek tekintetében pedig területhasználati díj fejében összesen további 78 058 Ft és kamata illeti meg.
Mindezek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és az alperes marasztalását a fenti összeggel felemelte. (Legf. Bír. Gf. III. 31 500/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás