MK BH 1979/433
MK BH 1979/433
1979.12.01.
Érvénytelen a kisiparosnak az alkalmazottjával kötött munkaszerződése abban a részében, amelyben a jogszabályban meghatározott legmagasabb órabért meghaladó összegű bért kötöttek ki. A szerződés tartalma ilyen esetben a jogszabálynak megfelelően alakul, és az alkalmazott a jogszabály szerint járónál magasabb összegű bért nem követelhet [1967. évi II. törvény 22. § (3) bek.; 2/1968. (I. 16.) KipM sz. r. 6. §; 3/1968. (I. 16.) KipM sz. r. 1. §].*
Az alperes 1976. június 22-én lépett szakmunkásként a kőműves kisiparos felperes alkalmazásába. 1977. május 10-e körüli időpontban a felek között nézeteltérés keletkezett, az alperes a munkavégzést abbahagyta, majd május 12-től táppénzes állományba helyezték.
Az alperes a közös munkaügyi döntőbizottság előtt indult eljárásban a felperest munkabér, útiköltség-térítés, utazásban töltött idő és ebédidő megtérítése címén összesen 45 886 forint, valamint felmondási időre járó illetmény megfizetésére kérte kötelezni.
A közös munkaügyi döntőbizottság a felperest 2500 forint munkabérhátralék megfizetésére kötelezte, az alperes egyéb követeléseit elutasította. Döntésének indokai szerint az alperes – a felperes által vitássá nem tett előadása szerint – az 1976. június 22-től december 31-ig terjedő időben 1850 munkaórát teljesített a felperesnél. 16 forintos órabér alapulvételével megillette tehát erre az időre 29 600 forint. Ugyanerre az időre a felperes 27 100 forintot fizetett az alperesnek, így az alperesnek jár még 2500 forint.
A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen mindkét fél keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz.
A felperes a keresetében a döntőbizottság határozatának megváltoztatásával az alperes kérelmének elutasítását kérte. Állítása szerint az alperes nem dolgozott az 1976. évben 1850 órát nála, és nincs munkabértartozása az alperessel szemben.
Az alperes a módosított keresetében a felperest 22 400 forint megfizetésére kérte kötelezni. Követelését arra alapította, hogy a felperessel 30 forintos órabérben állapodtak meg. Az 1976. évben 165 munkanapon át napi 10 órai munkaidővel dolgozott, ekként erre az időre összesen 49 500 forint munkabér jár a részére, amelyből a felperes megfizetett 27 100 forintot, így a követelése 22 400 forint.
A munkaügyi bíróság a döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva a felperest arra kötelezte, hogy fizessen az alperesnek 16 910 forint elmaradt munkabért. Az alperes keresetét ezt meghaladó részében, továbbá a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként tényként állapította meg, hogy a felek 30 forintos órabérben egyeztek meg. Az alperes átlagos napi munkaideje 9 óra volt, az 1976. június havától december hó végéig terjedő időben 163 munkanapon át összesen 1467 munkaórát teljesített. Megállapodásuknak megfelelően 30 forintos órabérrel számítva 44 010 forint munkabért kellett volna kapnia. Ezzel szemben a felperes összesen 27 100 forintot fizetett, így jár még a részére 16 910 forint.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A munkaügyi bíróság a per adatainak egybevetett mérlegelése alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felek 30 forintos órabérben egyeztek meg. Ezt a megállapítást támasztja alá, hogy a korábban szintén önálló kőműves kisiparosként működő alperes az átlagosnál nagyobb szakmai jártassággal rendelkezett, ő irányította a felperes többi alkalmazottjának a munkáját is, akik – a becsatolt eredeti elszámolások szerint – egynapi munkavégzésért 300 forint munkabér felvételét ismerték el az aláírásukkal.
Az ekként helyesen megállapított tényállás alapulvételével tévesen döntött a munkaügyi bíróság úgy, hogy a kikötött 30 forintos órabér az alperest jogszerűen megilleti.
Az alperes az igényét az 1976. június 22-től az 1976. december 31-ig terjedő időre érvényesítette.
A kisipari dolgozók munkaviszonyára vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról szóló 2/1968. (I. 16.) KipM számú rendelet 6. §-ának a perbeli időben hatályos rendelkezése szerint a fizikai dolgozó munkabérét órabérben kell meghatározni a külön jogszabályban megállapított kereten belül. Az ekként irányadó 3/1968. (I. 16.) KipM számú rendelt 1. §-ának (1) bekezdése szerint a kisiparos fizikai dolgozóinak részére a rendelet I. számú melléklete kategória- és bértáblázatában feltüntetett órabért kell fizetni. A (4) bekezdés szerint a bérhatáron belüli órabér mértéke a kisiparos és a dolgozó kölcsönös megegyezése irányadó. A perbeli időben hatályos bértáblázat szerint a kisiparos fizikai dolgozója részére fizethető legmagasabb órabér 16 forint volt.
Az 1967. évi II. törvény 22. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint, ha a munkaszerződésnek valamely rendelkezése ellenkezik munkaviszonyra vonatkozó szabállyal, a munkaszerződésnek ez a rendelkezése érvénytelen, és a szerződés tartama a jogszabálynak megfelelően alakul.
Minthogy a jogszabály kötelező erővel szabja meg a kisiparos alkalmazottja részére fizethető órabér legmagasabb összegét, a felek ettől a rendelkezéstől még kölcsönös megegyezéssel sem térhettek el, mivel e vonatkozásban nem érvényesül a felek szerződéskötési szabadsága. Következésképpen megállapodásuk a jogszabály szerint fizethető legmagasabb órabért meghaladó összegű bér kikötésére vonatkozó részében érvénytelen.
A munkaszerződés érvénytelen kikötésére nem lehet jogot alapítani. Törvénysértő tehát a munkaügyi bíróság ítélete abban a részében, amelyben a munkaszerződésben kikötött, a jogszabályban meghatározott legmagasabb mértéket meghaladó összegű órabér és a jogszabály alapján kifizethető legmagasabb órabér különbözetének alapulvételével történő számítás szerint a felperest hátralékos bérkülönbözet megfizetésére kötelezte. (M. törv. I. 10 049/1979. /2. sz.)
*
Az 1977. április 1-től hatályos kategóris és bértételeket a 3/1968. (I. 16.) KipM sz. rendeletet módosító 3/1977. (IV. 2.) KipM sz. rendelet I. számú melléklete tartalmazza.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás