MK BH 1979/436
MK BH 1979/436
1979.12.01.
I. A dolgozó figyelmeztetésre okot adó magatartásának bizonyítása a vállalatot terheli [Pp. 164. § (1) bek.].
II. Nem lehet tagja a munkaügyi döntőbizottságnak az, akitől tárgyilagos döntés nem várható. A döntőbizottság tagjának elfogultságára lehet következtetni, ha már a döntőbizottság eljárását megelőzően kifejezésre juttatta egyetértését a munkaügyi vita alapjául szolgáló intézkedéssel. A munkaügyi döntőbizottság kizárt személy részvételével hozott határozatát – kereset benyújtása esetén – a munkaügyi bíróságnak hatályon kívül kell helyeznie [Pp. 357. § (1) bek.; 9/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 24. §].
III. A munkaügyi döntőbizottság ítéleti rendelkezésének határozottnak és egyértelműnek kell lennie.
IV. A perköltség felől a bíróság hivatalból határoz, kivéve ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kérte [Pp. 78. § (2) bek.].
A felperes 1961. november 2. napja óta áll az alperes vállalat alkalmazásában, 1978 januárjáig a személyzeti osztályon volt előadó.
Az alperes személyzeti és oktatási osztályának vezetője 1977. augusztus 4-én írásban figyelmeztette a felperest. Ennek indokolása szerint a felperes – a korábbi szóbeli figyelmeztetés ellenére – K. M. gyártásvezető áthelyezés iránti kérelmének intézésébe a vállalat vezetőjének döntését követően a közvetlen felettesének megkerülésével bekapcsolódott, és a vállalat érdekével ellentétes álláspontot képviselt. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló eset előfordulása esetén ellene fegyelmi eljárást fog kezdeményezni. Az írásbeli figyelmeztetés a jogorvoslati lehetőségre nézve tájékoztatást nem tartalmazott.
A személyzeti és oktatási osztály vezetője 1978. január 20-án újból írásban figyelmeztette a felperest, mert “személyes problémáit” nem az arra illetékesekkel beszélte meg, hanem olyan személyeket késztetett állásfoglalásra, akik arra illetéktelenek voltak.
A felperes 1978. február 3-én mindkét figyelmeztetés hatályon kívül helyezése végett felülvizsgálati kérelemmel fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. Tagadta, hogy a figyelmeztetésre alapot szolgáltatott volna.
A munkaügyi döntőbizottság a felülvizsgálati kérelmet elutasította.
A felperes az elutasító határozat ellen – annak megváltoztatása végett – keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Az írásbeli figyelmeztetések hatályon kívül helyezését kérte, mert az abban foglaltak nem fedik a valóságot.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének helyt adott. A munkaügyi döntőbizottság határozatát – mindkét írásbeli figyelmeztetésre kiterjedő hatállyal – “teljes egészében megváltoztatta”.
Az ítélet indokolása szerint gyakori, hogy a beosztott és a vezető más-más álláspontot foglal el, a véleményeltérés azonban nem szolgálhat figyelmeztetés alapjául. Mind a beosztott, mind a vezető állású dolgozónak a munkavégzése során együtt kell működnie. Az ítélet indokolása végül hivatkozik arra, hogy a “felek perköltség megállapítását nem kérték, így e vonakozásban rendelkezni nem kellett”.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helytálló a munkaügyi bíróság ítéletének az az érdemi állásfoglalása, hogy a dolgozó a fegyelmi jogkör gyakorlójának írásbeli figyelmeztetése ellen is – ha azt sérelmesnek tartja – munkaügyi vitát kezdeményezhet. Helytálló az az állásfoglalás is, hogy az adott esetben – mivel az alperes írásbeli figyelmeztetése a jogorvoslati lehetőségre nézve tájékoztatást nem tartalmazott a felperesnek a felülvizsgálati kérelmét nem lehet késedelmesen benyújtottnak tekinteni. Ennek ellenére tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a peres felek közötti jogvitát érdemben tárgyalta és abban ítélettel döntött.
A munkaügyi viták eldöntéséről szóló 9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 24. §-ának (1) bekezdése értelmében nem jelölhető ki az eljáró tanács elnökének és tagjának az, akinek az eljárásban való részvétele összeférhetetlen, vagy akitől a tárgyilagos döntés meghozatala egyéb okból nem várható el. A (3) bekezdése szerint pedig az összeférhetetlenséget és az elfogultságot a munkaügyi döntőbizottságnak az egész eljárás alatt hivatalból kell vizsgálnia.
Az alperes mellett működő munkaügyi döntőbizottság ezt a jogszabályi rendelkezést figyelmen kívül hagyta és nem észlelte, hogy a bizottságban a jogszabály által kizárt tag is részt vesz.
A munkaügyi döntőbizottság tárgyalásának jegyzőkönyvéből ugyanis tényként állapítható meg, hogy bár a felek a munkaügyi döntőbizottság összetételét nem kifogásolták, B. I. bizottsági tag azonban olyan nyilatkozatot tett, amelynek következtében a 9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 24. §-ának (1) bekezdése értelmében az eljárásban nem vehetett volna részt, mivel tőle tárgyilagos döntés meghozatala nem volt elvárható. Nyilatkozata szerint “az írásbeli figyelmeztetés tényének vitatása nem tartozik a VMDB hatáskörébe”, “több alkalommal látta a panaszost a kollégákkal beszélgetni, s felhívta a figyelmét annak megszüntetésére”. E kijelentéséből levonható az a következtetés, hogy az osztályvezetői figyelmeztetéssel már eleve maga is egyetértett s az ennek megfelelő állásfoglalását már a döntőbizottsági eljárás előtt is kinyilvánította. A munkaügyi döntőbizottság tagjának elfogultsága folytán megállapítható, hogy a döntőbizottságban az eljárásból kizárt tag vett részt, ezért a munkaügyi bíróságnak érdemi döntés helyett a Pp. 357. §-ának (1) bekezdése alapján a döntőbizottság határozatát végzéssel hatályon kívül kellett volna helyeznie és a munkaügyi döntőbizottságot új eljárás lefolytatására kellett volna utasítani.
Figyelmen kívül hagyta a munkaügyi bíróság azt is, hogy az ítélet rendelkező részének határozottnak és egyértelműnek kell lennie. A jogerős ítélet ennek a követelménynek nem felel meg, mert olyan rendelkezést tartalmaz, amely szerint “a munkaügyi döntőbizottság határozatát az 1977. augusztus 4. és 1978. január 20-i írásbeli figyelmeztetésre is kiterjedő hatállyal teljes egészében megváltoztatja”. Ebből azonban nem állapítható meg kétségtelenül, hogy milyen tekintetben történt a változtatás, és még kevésbé lehet arra következtetni, hogy a bíróság a figyelmeztetéseket hatályon kívül helyezte volna, márpedig a kereseti kérelem egyértelműen erre irányult. Ilyen következtetés levonására azért nincs lehetőség, mert a bíróság csak az első figyelmeztetésre vonatkozóan állapított meg tényállást, a második figyelmeztetéssel kapcsolatban azonban a tényállás hiányzik.
Téves a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja is, amely szerint a perköltség tekintetében a felek erre irányuló kérelme hiányában nem kellett rendelkeznie. A Pp. 78. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis a bíróság a perköltség viselése felől hivatalból határoz, kivéve ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri.
Megállapítható, hogy sem a munkaügyi döntőbizottság, sem a bíróság nem tisztázta megfelelően a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást. Ennek során nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindenekelőtt nem a dolgozónak – a felperesnek – kell bizonyítania, hogy nem követett el kifogásolható magatartást, hanem – pontos és részletes tényállás mellett – a vállalatnak kell közölnie, hogy a dolgozó milyen magatartással vagy mulasztással adott okot az írásbeli figyelmeztetésre. A dolgozó csak így kerülhet abba a helyzetbe, hogy védekezni tudjon. Ebből következik, hogy az alperest hivatalból is fel kellett volna hívni arra, hogy a mindkét figyelmeztetést megalapozó részletes bizonyítékait terjessze elő. Nyilvánvaló azonban, hogy a munkaügyi vita során már újabb – az írásbeli figyelmeztetésekben foglaltakon túlmenő – ok nem hozható fel.
A kifejtettekből következik, hogy a munkaügyi bíróság jogerős ítélete megalapozatlan és törvénysértő. Törvénysértő azonban a munkaügyi döntőbizottság határozata is. (M. törv. I. 10 359/1978/2. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás