PK BH 1979/65
PK BH 1979/65
1979.02.01.
I. Ha a tulajdonos a kisajátított ingatlant a kisajátítást megelőző tíz éven belül szerezte, a szerzéskori érték önmagában nem határozza meg a kártalanítási összeget, hanem azt csak – mint jelentőségében az idő múlásától is függő tényezőt – figyelembe kell venni a kártalanítási összeg meghatározásánál [Ptk. 172. §*; 1976. évi 24. sz. tvr. 8. § (1) bek., 10. § (4) bek.].
II. A kisajátítási jogszabályok rendelkezéseit úgy kell értelmezni és alkalmazni, hogy ez biztosítsa a társadalmi és az egyéni érdek összhangját [Ptk. 172. §*; 1976. évi 24. sz. tvr. 2. §].
A felperes 1971-ben ajándékozási szerződéssel szerezte meg a perbeli 203 n.-öl terjedelmű beltelki ingatlant. Az alperes kérelmére az államigazgatási hatóság jogerős határozatával az ingatlant kisajátította és 97 230 Ft kártalanítást állapított meg.
Keresetében a felperes a tárgyaláson 207 270 Ft többletkártalanítást kért.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 55 020 Ft-ot és ennek 1977. június 22-től járó évi 5% kamatát. A feljegyzett illetékből a felperes 16 188 Ft-ot, az alperes 3300 Ft-ot köteles az államnak megtéríteni. A felperes ezt meghaladó keresetét az elsőfokú bíróság elutasította és kötelezte az alperest, hogy 4000 Ft perköltséget fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek.
Az ítélet ellen a felperes a módosított keresetének teljes egészében helytadó ítéleti döntés meghozatala végett fellebbezett. Az alperes fellebbezése “a megítélt összeg csökkentésére” irányult.
A megyei főügyész fellebbezésében az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A legfőbb ügyész a fellebbezést azzal a módosítással tartotta fenn, hogy a marasztalás összegének felemelését tartotta indokoltnak.
Az alperes fellebbezése alaptalan, a felperes, illetve az ügyész fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével [Pp. 206. § (1) bek.] helyesen állapította meg, és azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául. Felderítette az elsőfokú bíróság mindazokat a tényezőket, amelyeket az 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet (Tvr.) 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a kisajátított ingatlanért járó kártalanítás megállapításánál mérlegelés körébe kell vonni (Tvr. 9–11. §).
A kisajátított ingatlan a város központi részében elhelyezkedő, kiépített közútról közvetlenül nem közelíthető meg, de beépítési lehetőségében nem korlátozott telek. A Tvr. 9. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a telek értékének megállapítása alapjául szolgáló tényezőket az igazságügyi szakértő a szakvéleményében tüzetesen leírta és helyesen utalt az együttes mérlegelésnél jelentkező hatásukra. Az ingatlan közművesítettségét, építménynek nem minősülő létesítményeit, évelő növényzetét is megfelelően értékelte [Tvr. 9. § (5), (6) bek.].
A Tvr. 10. §-ának (1) bekezdése értelmében figyelembe kell venni a hosszabb idő – legfeljebb öt év alatt – szélesebb körben kialakult forgalmi értéket. A szakvélemény hasonló, illetőleg hasonlításra alkalmas telkekre is tartalmaz forgalmi adatokat, s ezekből a kialakult forgalmi értékre megfelelő következtetés vonható. Mindezekből a szakértő azt a véleményét nyilvánította, hogy a kisajátított ingatlan telek értéke – n.-ölenként 1500 Ft egységár számításával − 304 500 Ft-ra tehető.
A Tvr. 8. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban az együttes mérlegelés körébe kell vonni a Tvr. 10. §-ának (4) bekezdésében említett tényezőt: a szerzéskori értéket is, feltéve ha a tulajdonos az ingatlant a kisajátítást megelőző tíz éven belül szerezte. Mivel a felperes az ingatlanát nem öröklés útján szerezte és épület híján beköltözhető lakásról sem lehet szó, a szerzéskori értéknek figyelmen kívül hagyására nincs törvényes lehetőség.
Az elsőfokú bíróság felderítette azokat a körülményeket is, amelyeket a 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet (R.) 17. §-a szerint a szerzéskori értéknél számításba kell venni. Eszerint a szerzéskori érték az illetékkiszabás alapjául szolgáló érték, ami az ajándékozási szerződésben feltüntetett és az illetékhivatal által elfogadott értéknek megfelelően 10 000 Ft-ot tett ki. Az egyéb járulékos jellegű, illetőleg beruházási költség [R. 17. § (2) bek.] hozzávetőleg 19 000 Ft. Az elsőfokú bíróság a szerzéskori értéket 29 000 Ft-ban határozta meg.
Helyesen mutatott rá ítélete indokolásában az elsőfokú bíróság arra, hogy a jogszabály a szerzéskori érték figyelembevételét teszi kötelezővé, nem pedig azt, hogy ez az érték egyszersmind a kártalanítás összegét önmagában meghatározza. Ezért a kártalanítás számításánál úgy járt el, hogy a szakértői véleményben javasolt – és elfogadott – 304 500 Ft értékből kiindulva, azt 50%-kal csökkentve határozta meg a felperesnek járó kártalanítás teljes összegét.
Az alperes fellebbezésében a mérlegelés eredményeként számított kártalanítást túlzottan magasnak, a felperes pedig – éppen ellenkezőleg túlzottan alacsonynak tartotta. Az utóbbi állásponttal értett egyet fellebbezési indítványában a legfőbb ügyész is.
A Tvr. 10. §-ának (4) bekezdésében említett szerzéskori érték csak egyike azoknak a tényezőknek, amelyeknek együttes mérlegelésével [Tvr. 8. § (1) bekezdés] kell a kisajátított ingatlanért járó megfelelő kártalanítást [Ptk. 172. § (2) bek.] megállapítani.
A kisajátítási jogszabályok rendelkezéseit pedig úgy kell értelmezni és alkalmazni, hogy az biztosítsa a társadalmi és az egyéni érdek összhangját. A tulajdonos ingatlanáért kapjon megfelelő kártalanítást, de a kisajátítás ne adjon lehetőséget munka nélküli jövedelemszerzésre (Tvr. 2. §).
A Tvr. 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a 9−11. §-ában meghatározott tényezőket együttesen kell mérlegelni. Ez a szabály nem zárja ki a mérlegelés körébe vont tényezők külön-külön vizsgálatát és az értékelés folyamatánál a részeredmények, részértékek meghatározását. A több tényezős, összetett értékelésnél ez a folyamat másként nem is követhető nyomon, nem ellenőrizhető. A kártalanítás teljes összege azonban természetszerűleg nem azonos a részértékek, részeredmények egyszerű összesítésével, számtani összegével, hanem ez olyan összeg, amely ezeknek a részeknek összefüggésében és kölcsönhatásban vizsgált, az említett értelmezési elvekkel kialakított egésze, együttes értéke.
Helyesen járt el tehát elvileg az elsőfokú bíróság, amidőn külön meghatározta az ingatlan becsült értékét, és ennek alapulvételével, de a szerzésjogi érték figyelembevételével határozta meg a kártalanítás összegét. A szerzéskori érték hatását azonban a felperes terhére túlzott mértékben vette figyelembe.
A szerzés óta eltelt hosszabb időre, az ingatlan rendkívül előnyös adottságaira és arra is figyelemmel, hogy a szerzés körülményei a konjunkturális, nyerészkedési lehetőséget (Tvr. 2. §) – a szerzéskori értéknek a megfelelő kártalanítás [Ptk. 172. § (2) bek.] összegének megállapítására gyakorolt hatása révén is – teljesen kizárják, a Legfelsőbb Bíróság a kártalanítás összegét az egyébként járó kártalanítás 20%-kal csökkentett összegében határozta meg.
A felperes a fellebbezésében az ítéletnek a szerződéskori független értékmeghatározását is támadta. Szerinte a telek megközelíthetősége biztosított volt, mert egy szomszédos, részben a felperes ugyancsak saját tulajdonú ingatlanához csatlakozott, másrészt a kialakuló városrendezés folytán a megközelítéshez az utcával való közvetlen érintkezése nem is szükséges.
Ez az álláspont nem helytálló. Az elsőfokú bíróság – helyesen – az ingatlannak a kisajátításkor fennálló helyzetéből indult ki, és eszerint értékelte ezt az egyébként lényeges tényezőt. Aggálytalanul fogadta el ezért a szakvéleménynek ezzel kapcsolatos megállapításait. A Legfelsőbb Bíróság a marasztalási összeget ennek megfelelően 146 370 Ft-ra emelte fel.
A marasztalás összegének módosulása miatt a le nem rótt illeték viselésének arányai is változtak. A felperes részben sikertelen perindításával kapcsolatos illetékviselési kötelezettségét azonban a Legfelsőbb Bíróság a 16/1976. (XII. 31.) IM sz. rendelet 22. §-a értelmében méltányosságból mérsékelte.
A másodfokú eljárásban felmerült perköltségek viselésénél a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 81. §-ának (2) bekezdését tartotta szem előtt, a feljegyzett fellebbezési eljárási illeték viselésénél pedig a pervesztesség arányai szerint döntött. (Legf. Bír. Pf. I. 20 254/1978. sz.)
*;
Az 1977. évi IV. törvénnyel módosított Ptk. új szövegében:177. §.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás