PK BH 1979/68
PK BH 1979/68
1979.02.01.
I. Iparjogosítvány kereteit meghaladó tevékenység ellenértékének meghatározásánál a ténylegesen felmerült költségek és kiadások keretében figyelembe kell venni a társadalombiztosítási járulék és az általános jövedelmi adó összegét is [Ptk. 237. § (1) és (2) bek.; PK 32. sz.; 42/1971. (XII. 17.) Korm. sz. r.; 35/1971. (XII. 17.) PM sz. r.].
II. Az állam javára marasztaláshoz a szerződés érvénytelenségét eredményező tényállás egymagában nem elegendő, hanem figyelembe kell venni a személyi és vagyoni viszonyokon kívül a jogsértő magatartás felróhatóságának a súlyát és a szerződés körülményeit is [Ptk. 237. § (4) bek., 13. sz. Irányelv 1. pont].
A peres felek 1974. február 13-án vállalkozási szerződést kötöttek. Eszerint a felperes vállalta azt, hogy az alperesek részére háromszintes lakóházat 4 lakással 180 000 forint vállalkozói díj ellenében felépít. A felperes a lakóházat felépítette, és az alperesek a vállalkozói díjra 179 000 forintot fizettek ki.
A felperes keresetlevelében 45 612 forint megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Előadása szerint az alperesek a vállalkozói díjból 1000 forintot nem fizettek ki, további tervmódosítás folytán pedig 44 612 forint többletköltsége merült fel.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal érveltek, hogy a felperes hibásan teljesített, továbbá az általuk végzett segédmunka, valamint a kifizetett vállalkozói díjon felül felmerült egyéb kiadások felszámításával szolgáltatásuk értéke meg is haladja a felperes által nyújtott szolgáltatás értékét.
Mivel a felperes iparjogosítványa nem terjedt ki többszintes lakóház építésére, a perben fellépett ügyész indítványozta, hogy a bíróság az alpereseknek visszajáró összegből 9000 forintot az állam javára ítéljen meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek fejenként 1193 forintot, az államnak pedig 9000 forintot. Álláspontja szerint a felek szerződése jogszabályba ütközik, ezért semmis. Ezt a szerződést a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján az ítélethozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította. Elfogadta azt a szakértői megállapítást, hogy a felperes által végzett munkák értéke – haszon és adóteher nélkül – 160 456 forint. A felperes az alperesektől 179 000 forintot vett fel, így őt a bíróság a különbözetként mutatkozó összeg megfizetésére kötelezte.
Az első fokú ítéletet a felperes támadta meg fellebbezéssel. Kifogásolta a szakértői vélemény becslési adatait és értékelését, sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az elszámolásnál az üzemvitellel szükségszerűen felmerült kiadásait is figyelmen kívül hagyta. Az alpereseket a kereset szerint kérte marasztalni.
Az ügyész az állam javára történő marasztalási összeget 10 000 forintra kérte felemelni.
A másodfokú bíróság a felperes által az állam javára fizetendő összeget 10 000 forintra emelte fel, egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint a felperes által végzett építési munkák értéke “rezsi órabérben számítva” 166 355 forint. Ebből az összegből azonban hibás teljesítés miatt 7563 forintot le kell vonni, így a felperes követelése 158 772 forint. Mivel a felperes az alperesektől 179 000 forintot vett fel, a “jogtalan vagyoni előny” 20 228 forintot tesz ki, amelyből az állam javára a felperes 10 000 forintot köteles megfizetni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Helytállóan állapította meg mindkét fokú bíróság azt, hogy a felek által megkötött szerződés jogszabályba ütközik, tehát semmis. A felperes ugyanis olyan tevékenység kifejtésére vállalkozott, amely az iparjogosítványa kereteit meghaladta.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 32. számú állásfoglalása szerint érvénytelen szerződés esetén a rendezés során olyan helyzetet kell teremteni, mint amilyen akkor lett volna, ha a felek az érvénytelen szerződést meg sem kötik. Elsődlegesen tehát azt kell vizsgálni, hogy a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése értelmében vissza lehet-e állítani, ha pedig erre nincs lehetőség, a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezések folytán az ítélethozatalig a szerződést hatályossá kell nyilvánítani, s egyidejűleg rendelkezni kell az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.
Az első fokú eljárás során meghallgatott igazságügyi építésügyi szakértő az elsőfokú bíróság által feltett kérdések alapján azt vizsgálta, hogy a kivitelezési munkafolyamatok teljesítésének az időpontjára tekintettel a segéd- és szakmunkás órabér szerint milyen ellenszolgáltatás illeti meg a felperest. A perben eljárt bíróságok ennek megfelelően állapították meg a felperesnek járó díjat. A felperes azonban igényelheti a ténylegesen felmerült költségeinek és kiadásainak a megtérítését is, mert csak ezek figyelembevételével lehet megállapítani azt, hogy a felperes a ház felépítésével milyen értékű szolgáltatást nyújtott az alperesek részére.
Az előadottakból következik, hogy az elszámolás során vizsgálni kell azt is, hogy a felperesnek az építkezés során milyen egyéb közvetlen költségei (felvonulás, fuvarozás stb.) merültek fel, a közvetett költségek közül pedig számításba kell venni a rezsiköltséget és az üzemvitellel szükségszerűen felmerülő kiadásokat, kivéve a kisiparosokat megillető haszonhányadot, amely a szerződés érvénytelensége folytán nem számítható fel. Tényleges kiadások közé tartozik továbbá a társadalombiztosítási járulék, valamint az az általános jövedelemadó, amelyet a 42/1971. (XII. 17.) Korm. számú rendelet, illetőleg a 35/1971. (XII. 17.) PM számú rendelet szerint a kisipari tevékenység után annak is fizetnie kell, aki érvénytelen szerződés alapján jutott jövedelemadó alá eső jövedelemhez.
Egyébként a Ptk. 237. §-ának (4) bekezdése a perbelihez hasonló esetekben az állam javára való marasztalást csak lehetőségként említi, kötelező alkalmazását nem írja elő. A bíróságnak tehát az adott esetben is azt kell mérlegelnie, hogy az összes körülményekre tekintettel indokolt-e és ha igen, milyen mértékben az állam javára való marasztalás.
A Legfelsőbb Bíróság 13. számú Irányelvének 1. pontjához kapcsolódó indokolás szerint a szerződés érvénytelensége esetén az állam javára marasztalásra – uzsorás szerződéstől eltekintve – akkor kerülhet sor, ha az a szerződő fél, akinek a szolgáltatás visszajárna, a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésében meghatározott súlyosan felróható magatartást tanúsította. A szankció alkalmazásához tehát a szerződés érvénytelenségét eredményező tényállás egymagában nem elegendő. A kérdés elbírálásánál figyelembe kell venni a személyi és vagyoni viszonyokon kívül a jogsértő magatartás felróhatóságának súlyát, a szerződéskötés körülményeit. A mérlegelés körébe eső ezeket a körülményeket a perben eljárt bíróságok nem vizsgálták, amikor az alpereseknek visszajáró szolgáltatás egy részét az állam javára megítélték.
Az előadottak alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan, egyben törvénysértő is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben a fenti körülmények tisztázása végett az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 249/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás