GK BH 1979/77
GK BH 1979/77
1979.02.01.
Nem tekinthető fuvarozásnak – és nem ütközik a közületi szervek közötti fuvarozást meghatározó jogszabályba – a szövetkezetnek az a tevékenysége, hogy a munkavégzése során általa kitermelt törmeléket elszállítja [7/1972. (VII. 12.) KPM sz. r. 1. § (3) bek.; 4/1971. (XII. 14.) Korm. sz. r. 2. sz. mell. 17. pont].
A felperes a keresetében 443 370 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy szállítási üzem vezetője megállapodást kötött az alperessel lomtalanítási és törmelékelszállítási munkálatok elvégzésére. A felperes az ezzel kapcsolatos számlákat hosszabb időn keresztül kiegyenlítette, utóbb azonban megállapította, hogy az alperes a keresetben követelt összeggel többet számlázott, mint amennyi munkát elvégzett. Ennek következményeként a további fizetéseket beszüntette. Azt is előadta, hogy üzemvezetője nem is volt jogosult a képviseletében szerződést kötni, és így az érvénytelen.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert a megállapodás alapján elvégzett munkát a felperes megfelelően igazolta, így a vállalkozási díj kifizetése megtagadásának nem volt alapja. Egyben viszontkeresetet támasztott a felperessel szemben 301 000 forint díj kifizetésének megtagadása miatt.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítás után a felperes keresetét elutasította, az alperes viszontkeresetének azonban helyt adott és a felperest 301 000 forint és kamatai megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felek között a szerződés ráutaló magatartással még abban az esetben is létrejött, ha a felperes részéről nem az illetékes dolgozók kötötték azt meg. Egyébként az alperes által felszámított munka elvégzését a felperes aláírásaival megfelelően bizonyította, viszont azt, hogy az alperes többet számlázott, mint amennyi munkát végzett, nem tudta bizonyítani.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Ebben kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a viszontkeresetnek helyt adott, de vitatta a szerződés érvényességét is és egyes tételek vonatkozásában azt, hogy a felperes felszámítása megalapozott.
A fellebbezés nem alapos.
A szerződés létrejöttét illetően helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy ha a felperes részéről eljáró személynek valóban nem lett volna joga a szerződés megkötésére, akkor ráutaló magatartással [Ptk. 216. § (1) bekezdés] kell a szerződést létrejöttnek tekinteni, mivel a felperes több hónapon keresztül minden kifogás és fenntartás nélkül igénybe vette az alperes munkáját és kiegyenlítette az alperes számláit.
A felperes álláspontja az volt, hogy a szerződést azért is semmisnek kell tekinteni, mert az alperes a fuvarozást bérelt gépkocsival végezte, továbbá mert a fuvarozás nem az alperes által kitermelt anyagra vonatkozott. Az alperes tevékenysége tehát jogszabályt sértett.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felperes és egy mezőgazdasági termelőszövetkezet között korábban hasonló per volt folyamatban. Ebben a perben a Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyészség, valamint a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium álláspontját is figyelembe véve már megállapította, hogy a közületi szervek közúti fuvarozási tevékenységéről szóló 7/1972. (VIII. 12.) KPM számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdése értelmében nem tekinthető fuvarozásnak, ha a szövetkezet csupán az általa termelt (kitermelt) anyag elfuvarozását végzi. Ilyenformán az alperes tevékenysége nem ütközik a szóban levő jogszabály előírásaiba, mert ennek a tevékenységnek lényege az építési törmelék összegyűjtése, az építési területeknek ezektől az anyagoktól való megtisztítása, amihez képest az összegyűjtött törmelék gépkocsira rakása és elfuvarozása a munka egészét tekintve kisebb jellegű. Megállapította ebben a korábbi perben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy “a szövetkezetek gazdasági tevékenységének köréről” szóló 41/1971. (XII. 14.) Korm. számú rendelet 2. számú mellékletének 17. pontjában foglalt gépjárműbérlet, illetve gépjárműkölcsönzés csupán gépjárművek bérbeadását köti engedélyhez, de bérbevételét nem.
A felperes álláspontja a szerződés semmisségét, illetve érvénytelenségét illetően a fentiektől függetlenül azért is téves, mert ebből arra a következtetésre jutott, hogy nem tartozik az alperesnek díjat fizetni. Mivel azonban az eredeti állapotot, illetve a szerződés létrejötte előtti helyzetet visszaállítani nem lehet, ezért a Ptk. 237. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján a felperes az igényelt díjat tartoznék megfizetni, arra is tekintettel, hogy az alperes által felszámított díj és az elvégzett munka díja közötti aránytalanságra nem merült fel adat.
Az elsőfokú bíróság részletes szakértői vizsgálatot rendelt el és ennek alapján hozta meg döntését. A kirendelt szakértő az alperes tevékenységének megítélésében téves következtetésekre jutott, mert pl. álláspontja szerint nem volt szabályos, hogy az alperes gépkocsit vett bérbe, továbbá mert az alperes által végzett munkát elsősorban a fuvarozásra vonatkozó rendelkezések alapulvételével értékelte. Azt azonban ennek ellenére és több helyen leszögezte, hogy a bizonylatok alapján az alperes őt meg nem illető díjakat nem számított fel.
A felperes különböző épületek és az azokban levő gépészeti elemek felújítását, cseréjét végezte. Eközben az épületeknek csaknem minden részében a pincétől a padlásig, építési és gépészeti törmelék (bontási anyag) keletkezett, amit az alperesnek össze kellett gyűjtenie, illetve az építési területet ezektől az anyagoktól meg kellett tisztítania, majd gépkocsira raknia és szeméttároló helyre szállítania. A munka egészét tekintve a törmelékanyag összegyűjtése és gépkocsira rakása lényegesen nagyobb jelentőségű, mint annak elfuvarozása, éppen ezért az alperes díjazásában is ugyanilyen arányú szerepet játszik e két tényező. Mindennek azért van jelentősége, mert a szóban levő munkának a fuvarozás szabályain alapuló megítélése téves következtetésekhez vezethet. E munkának ugyanis ez a tevékenység a legkisebb része és így a legkisebb értékű is. Ennek ellenére a szakértőnek fuvarozáscentrikus vizsgálódása sem vezetett arra a megállapításra, hogy az alperes felszámításai jogszerűtlenek voltak, mert a szakértő is azt a tényt vette alapul, hogy a felperes kivétel nélkül valamennyi felmérési naplót aláírt és lebélyegzett, amivel a felmérési naplókban levő teljesítményeket elismerte. A vita szempontjából pedig ez a döntő, mert a munka jellege miatt utólag pontosan nem lehet még rekonstruálni, hogy hány köbméter törmeléket, milyen távolságon (milyen mélységből) kellett megmozgatni, tehát hogy a felszámított munkadíj mögött mennyiben állt tényleges teljesítmény, vagy esetleg a munkadíj mennyiben tért el a teljesítménytől. Természetesen nem kizárt az eljárás során annak bizonyítása, hogy a felmérési naplókban foglalt bejegyzések nem felelnek meg a valóságnak annak ellenére, hogy azokat a felperes dolgozója a munka elvégzésével egyidőben elfogadta, de a bizonyítás a felperest terhelte, előterjesztései azonban erre nem voltak alkalmasak.
A keresetlevélből is kitűnik, hogy az alperes a munkálataiért összesen 1 179 704 forintot számított fel, amiből a felperes 443 370 forintot a keresetében visszakövetelt, 301 000 forintot kitevő számlát pedig nem egyenlített ki. Összesen tehát a felperes 744 370 forintot talált alaptalannak, ami az 1 179 704 forintnak a 63%-a. Ez egyben azt is jelenti, hogy a felperes álláspontja szerint az alperes 63%-kal végzett kevesebb munkát, mint amennyit felszámított. A felperes azonban az ilyen nagy arányú követelését sem a keresetlevelében, sem annak előterjesztése után nem támasztotta alá konkrét számszerűségi adatokkal. Ezenkívül azt, hogy a felperes a saját kifogását nem tekintette mérvadónak, bizonyítja az is, hogy a megrendelőivel szemben lényegében azonos mennyiségű törmelék elszállítását számolta el, mint amennyiért az alperes díjat követelt, holott nyilvánvaló, hogy erre nem kerülhetett volna sor, ha az alperes elszámolása a fenti mértékben túlzott lett volna.
A felperes a fellebbezésében nem támadta az elsőfokú bíróság ítéletét abban a részében, amelyben a keresetet elutasította, hanem csupán abban a részében, amelyben a viszontkeresetnek helyt adott. Ez a tény is ellentmondásra utal. A felperes ui. az alperes számláit csak 1975. július végéig egyenlítette ki, az alperessel viszont még két hónapig, szeptember végéig munkákat végeztetett, erre az időszakra vonatkozó számláit azonban – ez a viszontkereseti követelés – már nem fizette ki. A felperes tehát legkésőbb 1975. július végén vagy augusztus első napjaiban jutott arra a meggyőződésre, hogy az alperes díjfelszámításai túlzottak, következésképpen és elvárhatóan további két hónap alatt nyilvánvalóan fokozottabb ellenőrzést kellett kifejtenie, mint előzőleg. Ennélfogva valószínűtlen, hogy az alperes díjfelszámítása erre az időszakra irreális, tehát hogy a viszontkereset nem alapos.
Nem volt kellő ok az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására azért sem, mert az alperes kisebb mértékben nem törmeléket, hanem építési és szerelési anyagot fuvarozott, ugyanis az alperes ezzel kapcsolatosan is elvégezte az egyébként szabadáras rakodási munkát és a felperes nem bizonyította, hogy a felszámított díj az elvégzett munkával nem áll arányban.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 897/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás