GK BH 1979/80
GK BH 1979/80
1979.02.01.
A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló megállapodás (SZMGSZ) hatálya alá tartozó fuvarozásoknál a felek a vasúttól a kártérítés összegét külföldi pénznemben követelhetik, ha az exportszámla alapján a kár összegét e pénznemben kifejezve tudják bizonyítani, de a bíróság forintban marasztaló határozatot is hozhat [A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló megállapodás (SZMGSZ) 24. cikk 1. §, 27. cikk 2. §; Ptk. 374. §].
A felperes 1975. április 28-án 20 450 kg mérlegelt súlyban és 34 hordóban megbízás alapján csemegebort adott fel külföldre. A küldemény 1975. május 2-án lépte át a határt. Az ezt követően a külföldi vasút részéről felvett kárjegyzőkönyv szerint a hordók folytak, ezért a vagont visszairányították a határállomásra, majd onnan az alperes egy belföldi állomásra juttatta és itt 1975. június 4-én kiszolgáltatta a felperesnek. A küldeményben a fuvarozás alatt 5261 kg súlyhiány keletkezett, e miatt a felperest 53 896,50 Ft kár érte. Ezenkívül a fuvarozással kapcsolatban felmerült még 3028 Ft és 2830 Ft fuvardíj, valamint 5850 Ft és 8376 Ft kocsiálláspénz is. Így a felperes a keresetében összesen 73 980,50 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta azzal az indokolással, hogy a kárt kíméletlen tolatás okozta.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be, ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában megállapította, hogy az újabb eljárásban értékelni kell azt a körülményt is, hogy a hordók nem voltak kitámasztva, aminek következtében esetleg a kíméletlen tolatás következményei súlyosbodtak. Az összegszerűséggel kapcsolatban a határozat a következő iránymutatást adta: “Az elsőfokú bíróság az összegszerűséggel kapcsolatos kérdésekben téves álláspontra helyezkedett. Az SZMGSZ 24. cikkének 1. §-a értelmében ugyanis a kártérítés mértéke szempontjából elsősorban a külföldi szállító számlája az irányadó, ennek hiányában pedig az állami szakértő által megállapított érték. A külföldi szállító számlájának a perbeli esetben a magyar külkereskedelmi vállalatnak azt a számláját kell tekinteni, aminek alapján a bor vételárát a külföldi megrendelőnek számlázta, vagy számlázta volna, ha a küldemény a rendeltetési helyre megérkezik. Az újabb eljárásban tehát – esetleg a Pp. 377. §-ának (1) bekezdésében foglalt megkeresés alapján – tisztázni kell, hogy a külkereskedelmi vállalat számlája szerint a perbeli bornak mennyi az ára”.
Az elsőfokú bíróság az újabb eljárás során az alperest ismételten a kereset szerint marasztalta, mert a meghallgatott szakértő szerint olyan nagymérvű kíméletlen tolatás történt, hogy emiatt a hordók kiékelése hiányának a kár mértéke szempontjából semmiféle jelentősége nem volt. Az összegszerűségi kifogást azonban az elsőfokú bíróság nem fogadta el, megállapítva, hogy a felperes az őt ért kár nagyságát a külkereskedelmi vállalathoz benyújtott számlájával megfelelően bizonyította.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Ebben egyrészt azt kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság őt – a hordók kiékelésének hiánya ellenére – a teljes kár megtérítésére kötelezte, másrészt pedig sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az összegszerűségi kifogását nem fogadta el, nem a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelően határozott, végül pedig, hogy a marasztalási összeget nem külföldi pénznemben, hanem forintban határozta meg.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság az összegszerűséget tévesen határozta meg, egyébként azonban alaptalan. Az elsőfokú bíróság a kíméletlen tolatás és a kiékeletlenség közti összefüggéseket a szakértő útján részletesen feltárta és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörében eljárva jutott arra a következtetésre, illetve meggyőződésre, hogy a küldemény egyszeresen vagy többszörösen olyan nagymérvű kíméletlen tolatásnak volt kitéve, amely mellett az ékelés hiányának értékelhető jelentősége már nincs. Következésképpen a teljes kárt az alperes tartozik megtéríteni, azt a felperesnek részben sem kell viselnie.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét ennek megfelelő tartalommal helybenhagyta.
Az összegszerűségi kifogással és a forintösszegben való marasztalással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőket állapította meg.
Az alperes a küldemény továbbítására nézve az SZMGSZ hatálya alá eső fuvarozási szerződést kötött. A fuvarlevél szerinti feladó a külkereskedelmi vállalat volt, így a felperes igényérvényesítéssel csak azért tudott fellépni az alperessel szemben, mert a külkereskedelmi vállalat a fuvarozási szerződésből őt megillető követeléseket a felperesre engedményezte. Az engedményezésből azonban az is következik, hogy a felperest csak azok a jogok és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik, amelyek eredetileg a külkereskedelmi vállalatra mint a fuvarozási szerződés egyik alanyára vonatkoztak.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi, hatályon kívül helyező és újabb tárgyalást elrendelő végzésének indokolásában kifejtette, hogy az SZMGSZ 24. cikkének 1. §-ában foglalt rendelkezések szerint miként kell a kártérítés mértékét meghatározni. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele azért fontos, mert csak így lehet megtartani az SZMGSZ által támasztott azt a követelményt, hogy a kártérítés mértékének elsősorban a külkereskedelmi ügylettel, az ebben kifejezésre jutó árszinttel kell összhangban lennie. Ezt pedig a legkézenfekvőbben az export- vagy importszámla vagy ennek hiányában a bizonyított export- vagy importárak tanúsítják.
Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság iránymutatását e vonatkozásban figyelmen kívül hagyta, mert a felperesnek a külkereskedelmi vállalathoz intézett számláját fogadta el az alperes marasztalásának alapjául. Ez az álláspontja azonban téves, mert a felperes számlája (lényegében belföldi számla) önmagában nem bizonyítja a külkereskedelmi árszint szerinti kár mértékét, mivel egyes esetekben – mint jelenleg is – a belföldi árszint a külkereskedelmi árszinttel nem egyezik.
Az a körülmény, hogy a perben felperesként nem a külkereskedelmi vállalat lépett fel, nem jogosítja fel a felperest a saját számlájának a felhasználására, mert egyrészt engedményesként kizárólag a külkereskedelmi vállalat jogait érvényesítheti, másrészt mert az engedményezés nem hozhatja az alperest hátrányosabb helyzetbe.
A fellebbezés tehát alapos abban a vonatkozásban, hogy a kártérítés összegét nem a belföldi, hanem a külkereskedelmi számla alapján kell meghatározni. Mivel pedig a felperes a fellebbezési eljárás során bizonyította, hogy a csemegebor 1975. évi külkereskedelmi ára külföldi viszonylatban mennyi volt, ezért az alperes fizetési kötelezettsége ennek megfelelően alakul.
Az ügy eldöntése szempontjából nincs ugyan különösebb jelentősége, de a kérdés elvi jellege miatt a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos abban a részében, amelyben az alperes forintösszegben marasztalhatóságát vitatja. Az SZMGSZ 27. cikkének 1. §-a ugyanis kimondja, hogy a kártérítési összegek kifizetése annak az országnak a pénznemében történik, amelyik ország vasútjainak a kártérítést rendezniük kell. Mivel a jelen esetben a kártérítést a Magyar Államvasutak rendezi, a forintösszegben való marasztalás nem ütköznék az SZMGSZ előírásaiba.
Az SZMGSZ 27. cikkének 2. §-a kimondja, hogy az egyik ország pénznemében kifejezett, de a másik ország pénznemében kifizetésre kerülő kártérítési összegeket a fizetés napján és helyén érvényes árfolyamon át kell számítani. Az SZMGSZ tehát nem tiltja, hogy a kártérítési összeget más ország pénznemében határozzák meg, mint amely országban az kifizetésre kerül, csakhogy ebben az esetben a napi árfolyamon kell azt átszámítani. Nincs tehát akadálya annak sem, hogy a felek a vasúttól SZMGSZ-viszonylatban külföldi pénznemben igényeljék a kártérítési összegeket, ha az exportszámla révén ebben a pénznemben kifejezve tudják bizonyítani az SZMGSZ 24. cikke 1. §-ának megfelelően káruk nagyságát.
Olyan rendelkezés nincs az SZMGSZ-ben – és ilyenre az alperes sem tudott hivatkozni – amelynek értelmében a jogosult csak más ország pénznemében érvényesíthetné követelését, illetve amelynek értelmében a belföldi pénznemben való igényérvényesítés jogszabályellenes volna. Az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására tehát pusztán azon az alapon nem kerülhetett volna sor, hogy az alperest az elsőfokú bíróság forintban marasztalta.
Az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben mégis megváltoztatta és hogy az alperes kártérítési kötelezettségét a külföldi pénznemben határozta meg, nincs a fentiekkel ellentétben. Az ítélet megváltoztatásának ugyanis az az oka, hogy az elsőfokú bíróság nem a megfelelő bizonyíték alapján határozta meg a kár összegszerűségét, illetve mértékét. A külföldi pénznemben való marasztalásnak pedig az az oka, hogy a helyes, tehát az exportszámla – illetve a külkereskedelmi ár – alapján meghatározott kár csak ebben a pénznemben volt kifejezhető, mivel a kifizetés napja szerinti árfolyam (SZMGSZ 27. cikk 2. §-a) nem ismert. Az, hogy egy-egy esetben az exportszámla kötelező felhasználása miatt a kár a legkézenfekvőbben csak a külföldi pénznemben fejezhető ki, egyben nem jelenti azt is, hogy a kár külföldi pénznemben való érvényesítése kötelező lenne.
A fenti okok miatt a Legfelsőbb Bíróság a fuvardíjakat és a kocsiálláspénzt forintban rendelte visszafizetni, mert ezek az összegek belföldi pénznemben is kifejezhetők voltak.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében az előbbiek szerint megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 556/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás