MK BH 1979/89
MK BH 1979/89
1979.02.01.
I. A társadalombiztosítási jogszabályok alkalmazása szempontjából bedolgozónak az olyan személy minősül, aki állami vállalat vagy más gazdálkodó szervezet részére bedolgozói munkaviszony (vagy tagsági viszony) alapján nem a vállalat telephelyén, hanem – eltérő megállapodás hiányában – a saját lakásán végez termelő (fizikai) vagy olyan mechanikus jellegű szellemi munkát, amelynél a teljesítmény mérhető [Ptk. 685. § c) pont; 1977. évi 14. sz. tvr. 8. § (3) bek.; 17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 102. § (2) bek.; 16/1967. (XII. 27.) MÜM sz. r. 1. § (1) bek., 2. § (1) bek., 7. § (1) bek.].
II. A bedolgozónak nem minősülő otthoni munkás e tevékenységben eltöltött idejét szolgálati időként akkor lehet figyelembe venni, ha a tevékenységet munkaviszony alapján végezte. Munkaviszony fennállása általában akkor állapítható meg, ha az otthoni munkás a munkáját munkabér ellenében, segédszemélyzet nélkül, rendszeresen végezte, a munkaereje tartósan le volt kötve és a kiadott munkát annyi idő alatt kellett elkészítenie, mint amennyi ahhoz szükséges volt [17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 100. § (1) bek.].
A felperes öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmét az alperes elutasította, mert a szükséges, legalább 10 év szolgálati időt nem szerezte meg. Az alperes megállapítása szerint a felperes 3 év 45 nap (1140 nap) nyugdíjra jogosító szolgálati idővel rendelkezik, amely az 1963. február 19. és az 1970. március 31. közötti időben szerzett.
A felperes a felszólalásában több el nem ismert szolgálati idejére hivatkozva kérte nyugellátás megállapítását, a társadalombiztosítási bizottság azonban a felszólalását elutasította és az alperes határozatát helybenhagyta.
A felperes a másodfokú határozat ellen keresettel fordult a bírósághoz és kérte az öregségi nyugdíjra való jogosultságának megállapítását. A per során módosított és kiegészített kereseti kérelme szerint kérte szolgálati időként figyelembe venni az 1936. február havától 1942. november 27-ig K. P. h.-i fehérnemű-készítő kisiparosnál gépi hímző, 1948. augusztus l-jétől 1952. november 30-ig R. F.-né h.-i kézimunka-kereskedőnél gépi hímző, továbbá az 1953-tól 1959-ig terjedő időben Cz. J. h.-i bolgárkertésznél mezőgazdasági munkás munkakörben eltöltött idejét.
A városi bíróság az ítéletével a felperes keresetét annak megállapítása mellett utasította el, hogy 1970. március 31-ig számítva 1937 napon át állott “biztosításra kötelezett munkaviszonyban”.
A járásbíróság a bizonyítás adatai alapján tényként állapította meg, hogy a felperes az 1953., 1954., 1958. és 1959. években mindegyik évben május 1-jétől október 31-ig mint kertészeti munkás Cz. J. bolgárkertész alkalmazásában állott. Ennek a munkaviszonynak összesen 736 napos tartamát hozzászámítva az alperes által elismert 1140 naphoz, továbbá beszámítva az alperes által az 1954. évre kimutatott, de figyelembe nem vett 61 napot is, a felperes összes szolgálati ideje 1937 nap. Minthogy ez az idő a szükséges 10 évnél kevesebb, ezért a bíróság a keresetet elutasította.
A járásbíróság ítéletének további indokai szerint K. P.-nél és R. F.-nénél a felperes bedolgozó volt. Minthogy a bedolgozói jogviszonyban eltöltött időt a 17/1975. (VI. l4.) MT számú rendelet 102. §-ának (2) bekezdése értelmében csak egykorú okirati bizonyíték alapján lehet szolgálati időként figyelembe venni és minthogy ilyen okirattal a felperes nem rendelkezett, ezért a járásbíróság a felperes keresetét az említett munkáltatóknál eltöltött idők beszámítása iránti részében megalapozatlannak találta.
A járásbíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. A fellebbezésében arra hivatkozott, hogy K. P. és R. F.-né részére munkaviszony alapján végezte a munkáját, így az e munkáltatók alkalmazásában eltöltött idejét szolgálati időként kell figyelembe venni.
A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét – egyetértve annak indokaival − helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A per adatai szerint a felperes K. P. és R. F.-né részére a saját lakásán gépi hímzést végzett. Az anyagot és a fonalat az őt foglalkoztató személyektől kapta, a gép a sajátja volt. Az e tevékenységben eltöltött idejét a felperes egykorú okirattal nem tudta igazolni, tanúvallomásokkal kívánta bizonyítani.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 102. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a bedolgozói jogviszonyban eltöltött időt egykorú okirati bizonyíték alapján lehet szolgálati időként figyelembe venni. Az eljárt bíróságok erre a jogszabályi rendelkezésre figyelemmel találták a felperes keresetét az említett személyek részére végzett munkában eltöltött idő beszámítására irányuló részében megalapozatlannak, minthogy a tevékenységét egykorú okirattal nem tudta bizonyítani.
Az eljárt bíróságoknak az az álláspontja, hogy a felperesnek a saját lakásán az előzőekben említett személyek részére végzett gépi hímzői tevékenységét a bedolgozói jogviszonyra vonatkozó szabályok alapján kell elbírálni, téves.
A bedolgozók társadalombiztosítási helyzetét a nyugdíjjogosultság területén átfogóan első ízben az 5/1961. (V. 7.) MüM számú rendelet szabályozta. E rendelet 1. §-ának (l) bekezdése a korábbi nyugdíjtörvény – az 1958. évi 40. sz. tvr. – hatályát a rendeletben foglalt eltérésekkel kiterjesztette “az állami vállalatok fizikai termelőmunkát végző bedolgozóira, valamint a kisipari termelőszövetkezetek és a házipari termelőszövetkezetek fizikai termelőmunkát végző bedolgozó tagjaira”.
Az 5/1961. (V. 7.) MüM számú rendelet 1967. december 31-ével hatályát vesztette. A helyébe lépő és 1975. június 30-ig hatályban volt újabb jogszabály, a 2/1968. (V. 21.) SZOT számú szabályzat az 1. §-ában arról rendelkezett, hogy a korábbi betegségi biztosítási törvényt (1955. évi 39. sz. tvr.), valamint az annak végrehajtására kiadott jogszabályokat milyen eltérésekkel kell alkalmazni “a vállalattal bedolgozói munkaviszonyban álló dolgozókra, továbbá a kisipari szövetkezet bedolgozói tagjaira”. Ez utóbbi szabályzatot a 63/1967. (XII. 27.) Korm. számú rendelettel adott felhatalmazás alapján bocsátották ki, és az ugyanebben a rendeletben adott felhatalmazás alapján adta ki a munkaügyi miniszter a 16/1967. (XII. 27.) MüM számú rendeletet, amelynek 1. §-a (1) bekezdése szerint “működési körében bedolgozói munkaviszonyt létesíthet minden vállalat – kivéve a magánmunkáltatókat”.,
A kisiparról rendelkező 1977. évi. 14. sz. tvr. 8. §-ának (3) bekezdése szerint a kisiparos bedolgozót nem foglalkoztathat. Ezzel azonos rendelkezést tartalmazott a kisiparosok ipargyakorlásáról szóló korábbi jogszabály, az 1958. évi 9. sz. tvr. 15. §-ának (2) bekezdése is.
Az előzőekben részletezett jogszabályok egybevetése alapján megállapítható, hogy minden olyan esetben, amikor a hatályos társadalombiztosítási jogszabályok bedolgozóról tesznek említést, bedolgozón olyan személyt kell érteni, aki állami vállalat vagy más gazdálkodó szervezet (Ptk. 685. § c) pont) részére bedolgozói munkaviszony vagy tagsági viszony alapján nem a vállalat (szövetkezet) telephelyén hanem – eltérő megállapodás hiányában [16/1967. (XII. 27.) MüM sz. rendelet 7. § (1) bek.] – a saját lakásán végez termelő (fizikai) munkát vagy olyan mechanikus jellegű adminisztrációs, műszaki stb. szellemi munkát, amelynél a teljesítmény mérhető [16/1967. (XII. 27.) MüM sz. rendelet 2. § (1) bek.].
A kifejtettekből következik, hogy a felperes K. P. és R. F.-né részére végzett tevékenységére a bedolgozókra vonatkozó jogszabályokat nem lehet alkalmazni.
A szóban levő jogviszonyok fennállása idejében hatályban volt, az ipar gyakorlását szabályozó rendelkezések nem tiltották, hogy magánmunkáltató olyan személyt foglalkoztasson, aki nem a munkáltató telephelyén, hanem annak részére a saját lakásán végzi a munkáját. Az ilyen ún. otthoni munkások már az 1928. évi XL. törvény 6. §-a alapján biztosítási kötelezettség hatálya alá tartoztak, feltéve, hogy segédszemélyzet nélkül dolgoztak.
A jelenleg hatályos nyugdíjjogszabályok az otthoni munkásról nem tesznek említést annak ellenére, hogy a megelőző korábbi jogszabály [5/1959. (V. 8.) MüM sz. rendelet 41. § (1) bek.] kifejezetten lehetővé tette az otthoni munkásként 1951. december 31-ig eltöltött időnek szolgálati időként való beszámítását annak a feltételnek a megléte esetén, hogy a tevékenységét munkaviszony alapján fejtette ki.
A kifejtettekből következik, hogy – külön rendelkezés hiányában – a korábbi jogszabályok szerint otthoni munkásnak minősülő dolgozónak az ebben a tevékenységben eltöltött idejét a hatályos nyugdíjjogszabályok általános rendelkezései alapján kell elbírálni abból a szempontból, hogy figyelembe vehető-e szolgálati időként ez az idejük. Ennek megfelelően azt kell vizsgálni, hogy a dolgozó munkaviszony alapján végezte-e a munkáját. E szempontból körültekintően kell vizsgálni, hogy az otthoni munkás jogviszonya magában foglalja-e a munkaviszonyra sajátosan jellemző ismérveket. Munkaviszony fennállása általában akkor állapítható meg, ha az otthoni munkás a munkáját munkabér ellenében, segédszemélyzet nélkül, rendszeresen végezte, a munkaereje tartósan le volt kötve és a kiadott munkát annyi idő alatt kellett elkészítenie, mint amennyi ahhoz szükséges volt.
A járásbíróság által lefolytatott bizonyítás anyagából teljes határozottsággal nem állapítható meg, hogy a felperes a K. P. és R. F.-né részére végzett munkáját munkaviszony alapján teljesítette-e, és hogy e tevékenysége folyamatos volt-e, vagy pedig voltak abban megszakítások. Nem tartalmaz a bizonyítás adatot arra sem, hogy a felperes egyedül vagy mások segítségével végezte a munkáját, és arra sincs megnyugtató peradat, hogy voltak-e megszabva szállítási határidők, és ha voltak ilyen határidők, azok milyen arányban voltak a kiadott munkák mennyiségével.
Mindezeket a körülményeket a legmesszebbmenő részletességgel fel kell deríteni annak az ellentmondásnak a feloldása végett, hogy amennyiben a felperes valóban munkaviszony keretében végezte a tevékenységét, úgy ez esetben az akkor hatályos társadalombiztosítási jogszabályok értelmében be kellett volna őt jelenteni biztosításra, a munkáltatóként megjelölt személyek azonban a viszonylag hosszú ideig tartott foglalkoztatás ideje alatt nem jelentették be. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 086 / 1978. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás