GK BH 1980/100
GK BH 1980/100
1980.12.01.
A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés alapján teljesített fizetés nem minősíthető tiltott hitelnyújtásnak csupán azért, mert a felek a tényleges birtokbavételt az azzal összekapcsolt állattartási szerződésre tekintettel későbbre halasztották [Ptk. 417. §, 237. § (1) és (2) bek.].
A felek 1974. november 14-én kelt megállapodása szerint a felperes 1974. december 15-én megvásárolt az alperestől 270 db fehér húskocasüldőt, 85 kg-os átlagsúlyban, de mivel a vevő az állatok tartására szolgáló épületeket csak 1975. január és február hónapokban tudta az állatok fogadására alkalmassá tenni, ezért a tényleges átvételre csak ebben az időszakban került sor.
Az alperes vállalta, hogy 90 db süldőt 1975. január második felében, vemhes állapotban, 180 süldőt az állattartási épületek elkészültekor a felperes igényei szerinti időpontokban ad át.
A vemhesített állatok vételára kilónként 30 Ft, a többieké pedig kilónként 28 Ft. A megállapodás szerint a felperes a 270 db süldő vételárát 85 kg-os átlagsúly alapulvételével 28 Ft/kg egységáron 1974. december 15-ig kifizeti, a végleges elszámolás az átvételkori tényleges súly alapján történik.
A felperes a fentiek szerint számított vételár fejében 1974. december 20-án 642 100 Ft-ot átutalt az alperesnek.
A felperes a szerződésben meghatározott időben nem tudta az állatokat fogadni, 1975. április 3-án is csupán 50 db vemhesített süldő 6189 kg súlyban történő átvételére került sor. Az alperes a többi állatot – szállítási diszpozíció hiányában – folyamatosan az állatforgalmi vállalatnak adta el. Ezután a felek között tárgyalások folytak az elszámolásról. Az alperes 1976. március 3-án 286 970 Ft-ot a vételárból visszatérített a felperesnek, a további összeget az állatok továbbtartásából és az alacsonyabb áron történt értékesítésből származó kárának megtérítésére visszatartotta.
A felperes ilyen előzmények után keresetet indított az alperes ellen, amelyben 169 560 Ft visszafizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a visszatartott összeg őt az állatok egyhavi továbbtartása, alacsonyabb áron való értékesítése és a szerződés részbeni meghiúsulása miatt kötbér címen megilleti, a felperes követelése alaptalan.
Az elsőfokú bíróság az alperest 81 586 Ft és kamata megfizetésére kötelezte, az azt meghaladó keresetet pedig elutasította. Az ítélet indokolása szerint az említett megállapodás 1. és 2. pontja egymásnak ellentmondó rendelkezést tartalmaz, és így az részlegesen érvénytelen. Ennek folytán az alperes jogszerűen gyakorolta az elállás jogát. A kötbérigény azért alaptalan, mert a felek a megállapodásukban kötbért nem kötöttek ki. Az alperes által bizonyított 87 674 Ft kárért viszont – a szerződésszegésének kimentése hiányában – a felperes helytállni tartozik. Figyelemmel arra, hogy az átadott állatok értéke 185 670 Ft volt, a felperest a rendelkező részben megjelölt összeg illeti meg.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes az ítélet részbeni megváltoztatásával a marasztalási összegnek 125 370 Ft-ra való felemelését, az alperes pedig a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott le, ennek során tanúkat, szakértőt hallgatott meg. A szakértő szerint az alperest az állatoknak alacsonyabb áron történt értékesítése miatt – a vemhesített süldőknél 41 121 Ft, további 180 db kocánál pedig 65 790 Ft – összesen 106 911 Ft kár érte.
A törvényesség érdekében fellépő megyei főügyészség álláspontja szerint a felek szerződése a teljesítési határidő hiánya miatt érvénytelen. Ezért az átadott 50 db koca ellenértékének, valamint az alperes által visszatérített összegnek a figyelembe vétele mellett vissza kell állítani az eredeti állapotot. Így a felperes javára 169 460 Ft mutatkozik. A felperes azonban a fellebbezésében csak 125 370 Ft visszafizetését kérte, a különbözetre nézve az alperesnek az állam javára történő marasztalását indítványozta, mert a felperes a vételár kiegyenlítésével jogszabályba ütköző módon hitelt nyújtott az alperesnek, amely ezt az összeget jogosulatlanul használta és ezzel jogalap nélkül gazdagodott.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és az ügyészi indítványnak megfelelő határozatot hozott. Az ítélet indokolása szerint a felek megállapodását – mivel a szerződéskötés és a teljesítés ideje elkülönül – mezőgazdasági termékértékesítési szerződésnek kell tekinteni. Ennek viszont lényeges érvényességi kelléke a teljesítés idejének naptár szerinti meghatározása, ez azonban a megállapodásból hiányzik. Így az érvénytelenség következményeként a Ptk. 237. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Eszerint a felperest 169 460 Ft illetné meg, de mivel a fellebbezési kérelem csak 125 370 Ft visszafizetésére irányult, a marasztalási összeg ennél magasabb nem lehet. Ezért a különbözetet, az ügyészi indítvány és annak indokai alapján az állam javára kell megítélni. A szerződés érvénytelensége folytán alaptalan az alperesnek a szerződésszegésre alapított kötbér és kártérítési igénye. A Ptk. 6. §-a szerint kártérítésnek nincsenek meg a törvényi feltételei.
Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévesek azok az ítéleti megállapítások, amelyek szerint a felek szerződéséből a teljesítés ideje mint lényeges szerződési elem hiányzik. A megállapodás 1. pontjának szövege ugyanis egyrészt azt fejezi ki, hogy a szerződés tárgya tekintetében a tulajdonjogi változás 1974. december 15-én következik be, de az állatok továbbra is az alperesnél maradnak, másrészt pedig azt, hogy az állatok tényleges átvételére 1975. január és február hónapokban kerül sor. Ez utóbbi megjelölés csupán a továbbtartás várható időtartamát határozza meg. Ezzel nincs ellentétben a szerződés 2. pontjának az a rendelkezése, hogy az állatok átadása „a vevő igényei szerinti időpontokban, az állattartási épületek elkészültekor” történik. A felek megállapodása tehát – a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés mellett – állattartási szerződést is tartalmazott (Ptk. 417. §). Erre utal egyébként a felek megállapodásának az a kitétele is, amely szerint a végleges elszámolás alapja a tényleges átvételkori súly. A szerződés 1. és 2. pontját egymással összefüggésben, oly módon kell értelmezni, hogy a teljesítés időpontját – január és február hónapokon belül – a felperes lehívási rendelkezése határozza meg. Nincs alapja tehát a szerződés érvénytelenségével kapcsolatos megállapításnak.
Téves a tiltott hitelnyújtásra vonatkozó megállapítás is. A felek megállapodása a fentiek szerint kétféle (termékértékesítési és állattartási) ügyeltet foglal magában. A két ügyletnek az ismertetett módon való összekötése nem ütközik jogszabályba. A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés alapján teljesített fizetés nem minősíthető tiltott hitelnyújtásnak csupán azon az alapon, hogy a tényleges birtokbavételt a tartási szerződésre tekintettel későbbre halasztották.
A fentiek szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg a szerződés érvénytelenségét és alaptalanul alkalmazta a Ptk. 237. §-ának (1) és (2) bekezdését, végül pedig tiltott hitelnyújtás és az alperes alaptalan gazdagodása hiányában nem volt helye az állam javára való marasztalásnak sem.
Nem fogadható el az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja sem, hogy a szerződés részleges érvénytelensége miatt az alperes elállása jogszerű volt. Eltekintve attól, hogy a szerződés részlegesen sem érvénytelen, a jogszabály nem fűz ilyen következményt a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyának a részleges érvénytelenséghez.
A fentiektől eltérő álláspontja folytán mindkét bíróság tévesen határozta meg az ítéletében az alperes marasztalásának összegét.
A felperes 642 100 Ft-ot utalt át az alperesnek, az átvett 50 db vemhesített süldő ellenértéke 185 670 Ft-ot tett ki, és az alperes a vételárból visszautalt 286 970 Ft-ot. A szakértőnek a Legfelsőbb Bíróság által is elfogadott szakvéleménye szerint az alperes teljes kára 106 911 Ft. Így a felperest jogszerűen 642 100 Ft – 579 551 Ft = 62 549 Ft és kamata illeti meg. Az alperesnek ezt meghaladó összegben való marasztalása tehát tévesen történt.
A perben felmerült szakértői költséget a felek a pervesztességük arányában kötelesek viselni [Pp. 78. § (1) bek.].
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és – mivel a rendelkezésre álló peranyag a jogvita érdemi eldöntését lehetővé tette a járásbíróság ítéletét részben megváltoztatva a fentieknek megfelelő új határozatot hozott. Ennek értelmében az elsőfokú bíróságnak intézkednie kell az állam javára befizetett 43 890 Ft-nak az alperes részére történő visszatérítése iránt. (G. törv. III. 31 899/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás