GK BH 1980/105
GK BH 1980/105
1980.12.01.
Postai tudakozvánnyal igazolt átvétellel szemben a címzettnek kell bizonyítania, hogy a vitatott küldeményt nem vette át, illetve hogy az nem állított iratot tartalmazta [Pp. 99. § (1) bek.].
Az alperes a beruházó hatósággal kötött megállapodás értelmében egy épület beruházási költségeihez 4 882 012 Ft-tal hozzájárult, de jogosult lett az általa használt helyiség bérébe ezen összeg 75%-át beszámítani. A hatóság a bérbeszámításra vonatkozóan utasítást adott az épület kezelője, jelen perbeli felperes részére. A felek az 1975. március 1-i kezdő időponttal 564 m2 alapterületű irodahelyiség bérletére vonatkozóan megkötni kívánt szerződésben a bérbeszámítással kapcsolatban nem tudtak megállapodni, ezért a felperes keresetet indított az alperes ellen, amelyben 348 015 Ft hátralékos bér és kamatai megfizetésére kérte kötelezni, az alperes viszontkeresetében pedig 4 882 012 Ft 75%-ának megfelelő összeg erejéig a bérbeszámítási jogának a megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a viszontkeresetben pedig helyt adott.
A tárgyalási jegyzőkönyv és az írásba foglalt ítélet kiadására 1978. július 6-án került sor, majd az 1978. augusztus 21-én kelt első fokú végzés megállapította, hogy az ítélet jogerős és végrehajtható.
A felperes 1978. szeptember 12-én kelt beadványában arra hivatkozva, hogy a bíróság ítéletét nem kapta meg, kérte annak megküldését. Az elsőfokú bíróság 1978. szeptember 15-én az ítélet másolatát megküldte a felperesnek azzal azonban, hogy az ítélet egy példányát 1978. július 7-én 1604/20. ragszám alatt a felperes címere ajánlott küldeményként feladta.
A felperes ezt követően 1978. október 2-án előterjesztett fellebbezésében az első fokú ítélet megváltoztatásával az alperest a keresete szerint kérte marasztalni.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 237. §-a alapján elutasította. Az indokolás szerint az időközben beszerzett postai tudakozvány tanúsítja, hogy az ítéletet tartalmazó 1647/20. ragszámú levél küldeményt a felperes megbízottja 1978. július 8-án átvette, a fellebbezés benyújtása tehát elkésve történt.
A felperes e végzés ellen fellebbezett, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérte. Előadása szerint az a dolgozója, aki a postán el szokott járni, nem tudott nyilatkozni arra, hogy az ítéletet átvette-e, az a vállalat nyilvántartásában nem szerepel, beiktatva nem lett.
A fellebbezés nem alapos.
A beszerzett 324/1978. sz. postai tudakozvány szerint az első fokú ítélet számával [41 494/1978.] ellátott ajánlott levélküldemény feladása 1647/20. ragszámon, 1978. július 7-én történt, és azt a felperes megbízottja 1978. július 8-án átvette. Az ítéletet tehát a felperes részére a jelzett időpontban szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni. [Pp. 99. § (1) bek.]. Ezt a felperes csak azzal tudta volna megcáfolni, ha igazolja, hogy az általa átvett ajánlott levélküldemény nem az első fokú ítéletet tartalmazta. A felperes azonban ezt sem az első fokú, sem a fellebbezési eljárás során nem bizonyította.
1978. október 2-án, a kézbesítést követő 15 nap lejárta után, tehát az elkésve benyújtott fellebbezés elutasítása helytállóan történt.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú végzést helyben hagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 31 981/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
