MK BH 1980/143
MK BH 1980/143
1980.12.01.
Nem jelenti a munkaköri képesítést nyújtó tanfolyam elvégzésére kötött tanulmányi szerződés megszegését, és nem veszti el a dolgozó nő a szerződésben kikötött támogatásra való jogát, ha a tanfolyam elvégzésére meghatározott idő letelte előtt szült, emiatt a tanulmányait megszakította, de még a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama alatt sikeresen befejezte [1967. évi II. törvény 2. §, 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 15. §]*.
A felek tanulmányi szerződést kötöttek. Az alperes – többek között kötelezettséget vállalt a tanfolyami útiköltség megtérítésére. A kétéves tanfolyam 1973-ban kezdődött, és 1975-ben kellett volna a felperesnek a képesítést megszereznie. A felperes azonban 1975. május 19-én szült, aminek következtében ebben az évben tanfolyamra már nem járt. 1976. május 29-től július 24-ig ismét a tanfolyam hallgatója volt. 9 alkalommal utazott az 1976. évben a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama alatt a tanfolyamra. 1976. július 24-én sikeres vizsgát tett.
A felperes az 1979. január 11-én beadott beadványában kérte – többek között – az útiköltségeinek megtérítését.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatában a kérelmet azzal az indokkal utasította el, hogy a felperes a tanulmányi szerződést megszegte, mert két év alatt a képesítést nem szerezte meg. Ezért semmiféle támogatás nem jár a részére.
A határozat ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. Az elévülésre történt figyelmeztetés után csupán a három éven belül felmerült útiköltségének megfizetését kérte.
A felperes keresete alapos.
Családvédelmi elveinkbe ütközik az az álláspont, amely szerint a képesítést megszerzésének a szülés miatti egy éves elhúzódása a tanulmányi szerződésnek a dolgozó nő hibájából történt megszegését jelenti. Ez az álláspont az Mt. 2. §-ba ütközik és joggal való visszaélésnek tekintendő.
A kifejtettek alapján felperes útiköltség iránti igényének a bíróság három évre visszamenőlegesen helyt adott. (Esztergomi Munkaügyi Bíróság M. 86/1979/6. sz.)
*.
Ezt a rendelkezést a 48/0979. (XII. 1.) MT számú rendelettel megalkotott új Mt. V. 11. §-a tartalmazza
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
