PK BH 1980/15
PK BH 1980/15
1980.12.01.
I. A kisajátítással kapcsolatban megtérítendő költségeken a kisajátítás következtében, azzal okozati összefüggésben felmerült olyan kiadásokat kell érteni, amelyek – a kártalanításra jogosultnál – a kisajátítás által okozott hátrányok kiküszöbölése végett indokoltan merültek fel. [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 16. §].
II. Ha a volt tulajdonos kérelmére a lakásügyi hatóság a kisajátítással kapcsolatban cserelakásként a volt lakásánál nagyobb szobaszámú tanácsi bérlakást utal ki, és őt a lakásügyi hatóság a szobatöbblet ellenében a kisajátított és a kiutalt lakásra megállapított lakás-használatbavételi díj különbözetének megfizetésére kötelezi, a volt tulajdonos az ilyen címen fizetett összeget nem háríthatja át a kisajátítást kérőre. Ilyen esetben sincs szó ugyanis a kisajátítással okozati összefüggésben felmerült – a kisajátítás által okozott hátrányok kiküszöbölése végett teljesített – fizetésről [33/1976. (XI. 5.) MT sz. r. 20. § (2) bek., 1/1971. (II. 8.) ÉVM 12. r. 30. § (1) bek. a) pont].
A Ny-i városi Tanács V. B igazgatási osztály az alperes kérelmére kisajátította többek között a perbeli 200 n.-öl területű házasingatlant, amelyet a felperesek a korábbi tulajdonosoktól az 1958. november 1-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolták, tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzése azonban nem történt meg.
A felperesek – akik a kisajátított ingatlanban volt lakásuk helyett cserelakásként tanácsi bérlakást kaptak – az alperes által felajánlott kártalanítást nem fogadták el, és többletkártalanítás iránt a járásbíróságnál pert indítottak.
A járásbíróság az alperest a felperesek részére 30 227 Ft többletkártalanítás megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek. A fellebbezésükben arra is hivatkoztak, hogy a járásbíróságnál nem érvényesítették az általuk kifizetett lakás-használatbavételi díj iránti igényüket, holott az alperes ezt is köteles a részükre megtéríteni.
A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét részben megváltoztatta és a marasztalás összegét 42 627 forintra felemelte. A járásbíróság által megítélt összegen felül megítélte a felperesek részére az általuk kifizetett 12 400 Ft lakás-használatbavételi díjat is. Az ítélet indoklása szerint a felperesek ezt „komfortfokozat-különbözet” címén fizették, és a megtérítését a 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet (R.) 26. §-ának d) pontja alapján jogosan igénylik az alperestől.
A jogerős ítéletnek az alperest a lakás-használatbavételi díj megtérítésére kötelező rendelkezése ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az olyan igényt, amelyet a tulajdonos az államigazgatási eljárásban nem érvényesített, és amellyel kapcsolatban az államigazgatási hatóság a határozatában nem rendelkezett, a törvényes határidőn belül benyújtott keresetlevéllel megindított perben a perlési határidő után is lehet a Pp. szabályai szerint érvényesíteni. A fellebbezési eljárásban azonban ez a jog csak Pp. 247. §-ában meghatározott korlátozásokkal érvényesülhet [a PK 405. számú állásfoglalással módosított PK 28. sz. állásfoglalás a) pontja].
A felperesek a részükre kiutalt cserelakással kapcsolatban az általuk kifizetett lakás-használatbavételi díj megtérítése iránti igényüket az államigazgatási eljárásban nem érvényesítették, de nem terjesztettek elő ilyen igényt a járásbíróságnál sem. A keresetükben és az első fokú eljárás során csupán a kisajátított ingatlanukért kértek az alperes által felajánlottnál magasabb összeget. A másodfokú eljárásban tehát a keresetüket a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján csak ebben a vonatkozásban emelhették volna fel, de nem követelhettek kártalanítást a kisajátítással kapcsolatos költségeik fejében. Ez egyébként az említett állásfoglalás indokolásából is kitűnik. Tévedett tehát a megyei bíróság, amidőn a felperesek szóban levő igényét érdemben bírálta el.
A megyei bíróság álláspontja azonban érdemben is téves.
Az 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet (Tvr.) 16. §-a értelmében a kisajátítással kapcsolatos költségeket meg kell téríteni. Kisajátítással kapcsolatos költségeken a kisajátítás következtében, azzal okozati összefüggésben felmerült olyan kiadásokat kell érteni, amelyek a kártalanításra jogosultnál a kisajátítás okozta hátrányok kiküszöbölése végett indokoltan merültek fel.
A 2/l971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 2. §-a (3) bekezdésének d) pontja értelmében nem kell lakás-használatbavételi díjat fizetni, ha a lakásügyi hatóság a tanácsi bérlakást a kisajátított ingatlanban lakó volt tulajdonos részére cserelakásként utalja ki. Ha a lakásügyi hatóság ennek ellenére lakáshasználatbavételi díjat állapít meg, a volt tulajdonos nem tarthat igényt arra, hogy ezt a kisajátítást kérő térítse meg a részére. A kisajátítást kérő ugyanis csak a kisajátítással okozati összefüggésben felmerült, gazdaságilag és jogilag indokolt költségeket köteles megtéríteni. Téves hatósági intézkedésért nem tartozik helytállni.
A volt tulajdonost a lakásügyi hatóság az említett általános szabály ellenére is indokoltan kötelezheti lakás-használatbavételi díj fizetésére. Az R. 20. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a kisajátított lakás használója olyan szobaszámú cserelakásra tarthat igényt, mint az általa használt lakás volt. Ha azonban ez a lakás meghaladja a tanácsi bérlakásra megállapított lakásigényének felső határát, a használó csak e mértéknek megfelelő szobaszámú lakásra tarthat igényt.
A gyakorlatban többször megtörténik, hogy a kisajátított lakásban zsúfolt körülmények között élő lakáshasználó a kisajátítás kapcsán azt kéri a lakásügyi hatóságtól, hogy részére cserelakásként a meglevő lakásánál nagyobb szobaszámú tanácsi bérlakást utaljon ki. A lakásügyi hatóságok a kialakult országos gyakorlatnak megfelelően az ilyen kérelmeket az esetek nagy részében a kisajátítással egyidejűleg elbírálják és ha azt indokoltnak tartják – feltéve hogy a kérelmező lakásigényét kielégítő lakással rendelkezik –, a kisajátítással egyidejűleg teljesítik. Ilyen esetben azonban a nagyobb szobaszámú cserelakás juttatását nem a kisajátítás által előmozdítani kívánt közérdek indokolja, hanem a szobatöbblet juttatása a használó indokolt kérelmének (lakásigénylésének) teljesítéseképpen történik. Minthogy pedig a lakásigénylés eredményeként történt lakáskiutalás esetén a kijelölt bérlő a jogszabály általános rendelkezése szerint lakás-használatbavételi díjat köteles fizetni, a szóban levő esetben a lakásügyi hatóságnak a volt tulajdonost – a számára biztosított szobatöbblet ellenében – a kisajátított, valamint a részére kiutalt lakásra megállapított lakás-használatbavételi díj közötti különbözet megfizetésére kötelezik. Ennek azonban az is feltétele, hogy a volt tulajdonos a nagyobb szobaszámú cserelakás kiutalását kifejezetten kérje a lakásügyi hatóságtól (tehát lakásigénylést nyújtson be) és ennek kapcsán – az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 30. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak szerint – úgy nyilatkozzék, hogy a lakás-használatbavételi díjkülönbözet megfizetését vállalja.
Bár ilyenkor a lakás-használatbavételi díj fizetésének – a fentebb említett első esettől eltérően – kellő jogalapja van, a volt tulajdonos az ilyen körülmények között fizetett összeget sem háríthatja át a kisajátítást kérőre. Ilyen esetben sincs szó ugyanis a kisajátítással okozati összefüggésben felmerült, a kisajátítás okozta hátrányok kiküszöbölése végett teljesített fizetésről. Azt a helyzetet ugyanis, hogy a volt tulajdonos a kisajátítás előtt a lakásigényének nem megfelelő lakásban lakott, nem a kisajátítás okozta. A nagyobb szobaszámú cserelakás kiutalását pedig nem a kisajátítás által előmozdítani kívánt közérdek, hanem egyéni érdekének a lakásügyi hatóság által történt méltánylása indokolta. A volt tulajdonos az általa fizetett lakás-használatbavételi díj ellenértékét megkapta azzal, hogy nagyobb cserelakáshoz jutott, mint amekkorára a kisajátítási jogszabály értelmében jogos igénye lehetett. A lakás-használatbavételi díjkülönbözetet akkor is meg kellett volna fizetnie, ha a kisajátítási eljárás során csak a korábbi lakásának megfelelő nagyságú cserelakást kap, és később utal ki a részére a lakásügyi hatóság ennél nagyobbat. Ez a körülmény is kizárja, hogy a szóban levő igényt a kisajátítást kérővel szemben sikerrel lehessen érvényesíteni.
Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a törvényességi óvással támadott részét hatályon kívül helyezte, és az első fokú ítélet helyben hagyásával hozott helyébe a jogszabálynak megfelelő határozatot [Pp. 274. § (3) bek.]. (P. törv. I. 20. 388/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás