PK BH 1980/163
PK BH 1980/163
1980.12.01.
Nincs helye igénybevételnek, hanem kisajátítási eljárást kell lefolytatni akkor, ha a teleknek a közút céljára szükséges részein épület vagy épületrész áll. Nem lehet tehát az igénybevétel esetére megállapított kártalanítási korlátozást a kisajátítással kapcsolatban alkalmazni akkor sem, ha a kisajátítás közút létesítése, bővítése vagy szabályozása céljából történik [Ptk. 178. §; 1964. évi III. tv. 17. §. (1) és (3) bek.; 1976. évi 24. sz. tvr. 4. § (1) bek. f) pont].
A kerületi tanács vb. igazgatási osztálya az 1974. április 10-én kelt határozatával az alperes kérelmére, lakásépítés céljára kisajátított a felperesek tulajdonában levő 4766 m2 (1324 n.öl) területű társasházingatlanból 396 m2 (110 n.öl) nagyságú telekrészt. Az alperes a felperesek részére 155 995 Ft kártalanítást ajánlott fel. Ez az összeg három garázs értékét is magában foglalta. Ezek a garázsok nem a kisajátított területen, hanem az ingatlan más részén voltak.
A felperesek az alperes által felajánlott kártalanítást nem fogadták el és többletkártalanítás iránt pert indítottak.
Ezt követően az államigazgatási hatóság az 1975. február 7-én kelt határozatával a fenti határozatát kiegészítette és az 1965. évi 15. számú tvr. 7. §-a (1) bekezdésének b) pontja (kisajátítás város- és községrendezési célra), valamint az 1964. évi III. tv. (Ét.) 17. §-ának (3) bekezdése alapján az ingatlanból további 776 m2 (215, 5 n.öl) nagyságú területet sajátított ki abból a célból, hogy azt a tervezett, az építendő lakóházak megközelítésére szolgáló út területéhez csatolják. Az említett garázsok ezen az utóbb kisajátított területrészen voltak.
Az újabb kisajátításra tekintettel a felperesek a keresetüket felemelték, és minthogy az alperes a pótlólag kisajátított területért nem ajánlott fel kártalanítást, e telekrész teljes értékének megfizetésére kérték az alperest kötelezni.
Az elsőfokú bíróság részítéletével a felperesek részére az alperes által felajánlott összegen felül 484 562 Ft többletkártalanítást ítélt meg. Egyes felperesi igények tekintetében a per tárgyalását felfüggesztette, az elbírált kereseti követelést pedig a megítélt összeget meghaladó részében elutasította. Így elutasította többek között a felpereseknek a pótlólag kisajátított 776 m2 (215, 5 n.öl) nagyságú területrészért járó kártalanítás iránti igényét. Ezt azzal indokolta, hogy ebben a vonatkozásban a második államigazgatási határozat szóhasználata ellenére a valóságban nem kisajátítás, hanem az Ét. 17. §-ának (3) bekezdése alapján igénybevétel történt, ezért a területért tehát a felpereseknek kártalanítás nem jár.
A részítélet ellen mind az alperes, mind a felperesek fellebbeztek. E fellebbezések folytán a Legfelsőbb Bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének nem fellebbezett részét nem érintette; fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és a marasztalási összeget 494 395 forintra felemelte; egyes kereseti igényeket elutasító részét pedig hatályon kívül helyezte és ebben a vonatkozásban az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperesek részére a pótlólag kisajátított területrészért is ítélt meg kártalanítást. Álláspontja szerint ugyanis ebben az esetben nem az Ét. 17. §-ának (1) bekezdésén alapuló igénybevétel történt, hanem az államigazgatási hatóság kisajátítási határozatot hozott. Ennek következtében pedig a tulajdonosokat a teljes kisajátított területért kártalanítás illeti.
A Legfelsőbb Bíróság részítéletének e rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás indokolása szerint az Ét. 17. §-ának (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy az ott írt feltételek esetén – kisajátítási eljárás nélkül – az építésügyi hatóság veheti igénybe és jegyeztetheti le közterületként az ingatlannak a közút céljára szükséges részét. A 17. § (3) bekezdése szerint azonban, ha a teleknek a közút céljára szükséges részén épület vagy épületrész áll, kisajátítási eljárást kell lefolytatni.
A perben rendelkezésre álló adatok szerint a felperesek telkének azon a részén, amelyből a rendezési terv szerint közutat alakítanak ki, három garázs állott. Erre tekintettel pedig a közút céljára szükséges terület építésügyi hatóság határozattal nem, hanem csupán kisajátítási eljárás lefolytatásával volt megszerezhető. Ezért abból a tényből, hogy az alperes a közút céljára szükséges telekrészt kisajátítási eljárás eredményeként, nem pedig igénybevételi határozaton alapuló lejegyzéssel szerezte meg, a Legfelsőbb Bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a közút céljára szükséges telekrészért a felpereseket kártalanítás illeti. Az Ét. 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kártalanítási szabálynak ugyanis abban az esetben is érvényesülnie kell, ha az Ét. 17. §-a (3) bekezdésének előírása szerint a közút céljára szükséges terület megszerzéséhez – a területrészen levő épület vagy épületrész miatt – kisajátítási eljárást kell lefolytatni.
Az Elnökségi Tanács a törvényességi óvásban kifejtett állásponttal nem ért egyet.
Az Ét. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha részletes rendezési terv szerint a város (község) belterületén vagy külterületi település beépítésre szánt területén közút létesítése, bővítése vagy szabályozása céljára szükséges, az építésügyi hatóság a teleknek a közút céljára szükséges részét – kisajátítási eljárás nélkül – igénybe veheti és közterületként lejegyezheti. A közút céljára történt igénybevétel esetében a kártalanításra az Ét. 17. §-ának (4) bekezdése szerint a kisajátítási kártalanítás szabályait a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ilyen eltérést állapít meg az Ét. 18. §-ának (1) bekezdése annak kimondásával, hogy a telek igénybe vett részéért nem jár kártalanítás, ha az a telek területének egyötödét nem haladja meg; kártalanítás jár viszont a telek ezt meghaladó részéért.
Nincs helye igénybevételnek, hanem kisajátítási eljárást kell lefolytatni az Ét. 17. §-ának (3) bekezdése értelmében akkor, ha a teleknek a közút céljára szükséges részén épület vagy épületrész áll. Természetes azonban, hogy itt állandó jellegű, az építési engedélyezési szabályoknak megfelelő épületről van szó.
A perbeli államigazgatási határozat meghozatalakor közút céljára ingatlant az 1965. évi 15. számú tvr. 7. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján lehetett kisajátítani, a 13/1965. (VII. 24.) Korm. számú rendelet 24. §-a értelmében azonban csak akkor, ha ilyen célra az ingatlan igénybevételének nem volt helye. Azonosan szabályozza a kérdést a jelenleg hatályos 1976. évi 24. számú tvr. 4. §-a (1) bekezdésének f) pontja, illetve a 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet 4. §-ának (1) bekezdése is.
Ingatlant közút céljára az Ét. 17. §-ának (1) bekezdésében megállapított feltételek fennállása esetén az építésügyi hatóság vehet igénybe, kisajátítási eljárás nélkül. A telek területének egyötödét meg nem haladó ingatlanrészért ebben az esetben nem jár kártalanítás.
Ezzel szemben kisajátításnak az erről rendelkező jogszabályokban meghatározott célokra és feltételek esetén van helye. Az eljárást az ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatal, megyei városi kerületi hivatal, városi, fővárosi kerületi tanács igazgatási osztálya folytatja le. A jogszabályban megállapított kártalanítás a teljes kisajátított ingatlanért, illetve ingatlanrészért jár.
A kisajátítás és az igénybevétel törvényi szabályozásából, kártalanítási rendszeréből, valamint abból a tényből, hogy közút céljára csak akkor lehet ingatlant kisajátítani, ha igénybevételnek nincs helye, az következik, hogy önálló egymástól független jogintézményekről van szó. Nem lehet tehát az igénybevétel esetére megállapított kártalanítási korlátozást a kisajátítással kapcsolatban is alkalmazni, még akkor sem, ha a kisajátítás közút létesítése, bővítése vagy szabályozása céljára történik is. Annál inkább sem, mert az Ét. 17. §-ának (4) bekezdése, illetve 18. §-ának (1) bekezdése csak igénybevétel esetére tartalmaz rendelkezést.
A felperesi ingatlannak az államigazgatási hatóság kiegészítő határozatával kisajátított 776 m2 (215. 5 n.öl) nagyságú részén épületek (garázsok) voltak. Igénybevételnek tehát nem volt helye, az Ét. 17. §-ának (3) bekezdése értelmében kisajátítási eljárást kellett lefolytatni. Az államigazgatási hatóság ennek megfelelően járt el, kisajátítási határozatot hozott, ezért nincs jelentősége annak, hogy a határozat indokolásában a kisajátításra vonatkozó jogszabály mellett az Ét. 17. §-ának (3) bekezdésére is hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság helyesen, a jogszabálynak megfelelően járt el, amidőn a felperesek részére a kisajátított teljes területért kártalanítást ítélt meg. Ezért az Elnökségi Tanács a törvényességi óvást a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján elutasította. (Eln. Tan. P. törv. 20 896/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás