PK BH 1980/17
PK BH 1980/17
1980.12.01.
I. Házastársi közös lakás használatának rendezése esetén a közös tulajdon magához váltás utján történő megszüntetése során az elrendelt végrehajtásra a lakásrendelet szabályai az irányadók [1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 126. § (1) bek., 127. § (1) és (4) bek.].
II. Az ítélet hivatalból történő kiegészítése is csak ítélet formájában történhet [Pp. 225. § (4) bek.].
A peres felek 1952-ben kötöttek házasságot, amelyből Éva nevű gyermekük született. A felek utolsó közös lakása K.-n, a Lenin utca 15. szám alatti házban levő öröklakásuk volt. Életközösségük, amelynek során ingó és ingatlan vagyont szereztek, 1975. februárjában szakadt meg, a volt közös lakást azonban – egymástól elkülönítetten ugyan, de – továbbra is mindketten közösen használták.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta. A házastársi vagyonközösség megszüntetése, illetőleg az ingóságok megosztása tekintetében vita volt a felek között, a nevezettek ugyanis hosszú időn át együtt éltek és közösen gazdálkodtak az alperes anyjával, aki az ezzel kapcsolatos követelést az alperesre engedményezte.
A felperes a per során feltárt bizonyítási eljárás adataira figyelemmel – ideértve a lakás beköltözhető állapotban irányadó értékelését – kijelentette, hogy az öröklakásból 200 000 Ft megváltási ár ellenében 60 nap alatt kiköltözik.
Az elsőfokú bíróság a felperes illetőségét az alperes tulajdonába adta, kötelezte őt arra, hogy „a felperesnek a lakásból történő kiköltözésével egyidőben 120 069 forintot fizessen meg”. Ítéletének indokolása szerint az öröklakás beköltözhető értéke 450 000 forint, az OTP-tartozás levonásával pedig 400 000 forint. A felperest az öröklakás ilyen értékének, valamint az egyéb vagyontárgyak értékének az egyharmada illeti meg, a peres felek és az alperes anyja ugyanis a közös vagyon megszerzéséhez egyenlő arányban járultak hozzá.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy az alperes által fizetendő megváltási összeget 140 000 forintra felemelte, az alperes anyjának a házastársi közös vagyon szerzésében való közreműködését ugyanis 25%-osnak ítélte meg.
Az alperes a marasztalási összeget az ügyvédi munkaközösségnél letétbe helyezte, majd – minthogy a felperes a lakásból nem költözött ki – a felperessel szemben a Vht. 172. §-a alapján pénzbírság kiszabását kérte.
Az elsőfokú bíróság a végrehajtási eljárásban a feleket meghallgatta. Ennek során az alperes a kérelmét akként tartotta fenn, hogy a bíróság a felperest mint rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználót a lakásból való azonnali kiköltözésre kötelezze.
A felperes arra hivatkozott, hogy az ítélet vele szemben a lakás elhagyására kötelező rendelkezést nem tartalmaz.
Az elsőfokú bíróság végzésével megállapította, hogy a felperes rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó és kötelezte öt, hogy a lakásból 15 nap alatt költözzék ki. A végzés indokolása szerint az alperes a megváltási ár fizetésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett, ennek az összegnek a felperes részére történő kifizetése azonban – figyelemmel a felperesnek arra a nyilatkozatára is, hogy a beköltözhetőség szerint megállapított megváltási ár kifizetése után a lakásból kiköltözik – csak akkor indokolt, ha a felperes a lakást elhagyja. Az alperes teljesítésével egyébként a felperes lakáshasználati joga megszűnt.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és az alperes kérelmét elutasította. A végzés indokolása szerint a bíróság az ítéleteikben nem kötelezték a felperest arra, hogy a lakást meghatározott időn belül hagyja el. Kiürítésre kötelezés hiányában a felperes lakáshasználata jogszerűen nem szűnt meg, a felperes tehát nem vált rosszhiszeművé.
A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felek között folyamatban volt perben a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatban a lakás használatának a kérdése is felmerült, az elsőfokú bíróságnak tehát az ítéletében a Pp. 213. §-ának (1) bekezdése szerint erről is rendelkeznie kellett volna. Minthogy az elsőfokú bíróság ítélete erre vonatkozóan határozott rendelkezést nem tartalmazott, ezt a hiányosságot a másodfokú bíróság a felperes fellebbezése alapján is észlelhette és pótolhatta volna.
Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság végzését tartalmánál fogva az ítélet megfelelő kiegészítésének kell tekinteni. A Pp. 225. §-ának (6) bekezdése értelmében ugyanis ha a bíróság ítéletében nem rendelkezett olyan kérdésről, amelyről a rendelkezés jogszabály értelmében kötelező, e mulasztását a bíróság bármikor hivatalból – tárgyalás kitűzése nélkül is – pótolhatja. Az elsőfokú bíróság a végzésével lényegében az említett mulasztását pótolta és az ítéletét egészítette ki azáltal, hogy a felperest – rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználatának megállapítása mellett – a lakásból való kiköltözésre kötelezte. Az erre vonatkozó rendelkezése pedig megfelel a jogszabálynak, a felperes ugyanis olyan nyilatkozatot tett, hogy 200 000 forint ellenében a lakásból kiköltözik. A felperes ennek az összegnek a megjelölésénél beköltözhető állapot szerinti értékkel számolt, ami annál elfogadhatóbb, mert fel sem tehető, hogy bármelyik fél vállalta volna a másik fél ottlakása mellett az ingatlan beköltözhetőség mellett irányadó érték alapján történő magához váltását. A felperesnek a kiköltözésre vonatkozó kötelezettségvállalását nem érintheti az, hogy a bíróságok a felperesnek járó összeget az alperes anyjának részesedésére tekintettel csökkentették. A rosszhiszeműség megállapítása az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 90. §-a (2) bekezdésének c) pontjához képest helytálló.
Helytelenül járt el azonban az elsőfokú bíróság, amikor a kiegészítés tárgyában nem ítélettel, hanem végzéssel határozott. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis a Pf. IV. 20. 802/1965. számú határozatában rámutatott arra, hogy az ítéletnek hivatalból történő kiegészítése esetén is irányadó a Pp. 225. §-ának (4) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint az ítéletet „kiegészítő ítélettel” kell kiegészíteni. Hiányos az elsőfokú bíróság végzése annyiban is, hogy az 1/1971. (II. 9.) Korm. rendelet 125. §-a ellenére nem állapította meg, hogy a felperes tarthat-e, illetőleg milyen elhelyezésre tarthat igényt, vagy az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Az első fokú végzés abban a vonatkozásban is kifogásolható, hogy a felperes rosszhiszeműségére vonatkozó megállapítást a rendelkező rész tartalmazza, jóllehet a PK 386. számú állásfoglalás szerint ez csupán a határozat indokolására tartozik.
A Legfelsőbb Bíróság végül – a bíróságok részére történő iránymutatás érdekében – megjegyzi, hogy az adott esetben házastársi közös lakás használatának rendezéséről van szó, ezért a kiürítésre vonatkozó ítélet végrehajtására nem a Vht.-nek a meghatározott cselekmény végrehajtására vonatkozó szabályait (179–172. §-ok) kell alkalmazni, hanem a végrehajtásra a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet rendelkezései [126. § (1) bekezdése, 127. § (1) és (4) bekezdése] az irányadók (lásd a Bírósági Határozatok 1976. évi 10. számában közölt számú eseti döntést.) A Bírósági Határozatok 1978. évi 8. 343. szám alatt közölt jogeset a perbeli esettől eltérően a közös tulajdon magához váltással történő megszüntetése során a nem-házastársak (volt házastársak) között a lakáshasználat tekintetében hozott ítéletnek a Vht. szabályai szerinti végrehajtásáról szól, az tehát e perben nem volt irányadó.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését pedig a Pp. 225. §-ának (6) bekezdése értelmében kiegészítő ítéletnek tekintve az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 125. §-a alapján azzal hagyta helyben, hogy a felperes az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Az érdemi döntés meghozatalánál a Legfelsőbb Bíróság arra is figyelemmel volt, hogy a felperes a lakásból időközben elköltözött, az alperes pedig a marasztalási összeget a felperesnek kifizette. (P. törv II. 20. 246/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás