• Tartalom

BK BH 1980/197

BK BH 1980/197

1980.12.01.
A több elkövető által akarategységben elkövetett garázdaság annak ellenére egy rendbeli bűncselekmény, hogy az erőszakos magatartással bűnhalmazatban megvalósított testi sértés több rendbeli [1961. évi V. törvény 12. § (1) bek., 20. § (2) bek., 170. § (1) bek., 271. § (1) bek., BK 93. sz.].
A járásbíróság a két terheltet egy-egy rendbeli társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és egy-egy rb. társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt személyenként 40 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egy napi tétel összegét pedig mindkét terhelt esetében 40 forintban határozta meg. A megállapított tényállás lényege a következő.
A külföldi állampolgárságú terheltek leittasodtak és este 20 óra körül a sértett házaspár háza előtt hangoskodtak, a kaput rángatták és a kutyát ingerelték. A zajra kiment a két sértett, akiket a terheltek tettlegesen bántalmaztak. A tettlegesség következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A pénzbüntetés napi tétele összegének törvénysértő megállapítása, valamint a cselekmények téves minősítése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az iratok tartalmából megállapítható, hogy a sértettek az általuk elszenvedett könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványukat a törvényes határidőn belül előterjesztették, és az ügyészség mindkét sértett sérelmére elkövetett testi sérülés okozása miatt a vádindítványban vád tárgyává tette ezt a magatartást is.
Az irányadó tényállás szerint a terheltek közösen két sértettnek okoztak egyenként 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, ennélfogva cselekményük a 2 rb. társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségét valósítja meg.
A terheltek által közösen elkövetett garázdaságnak egy-egy rendbelikénti megjelölése is törvénysértő. A terheltek közösen valósították meg a garázdaság vétségét. Következésképp a cselekményük helyes megjelölése 1 rb. társtettesként elkövetett garázdaság vétsége. (B. törv. IV. 869/1979. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére