BK BH 1980/201
BK BH 1980/201
1980.12.01.
Az ítélet rendelkező részében akkor is fel kell tüntetni az elkövető különös visszaesői minőségét, ha a szabálysértési értékre elkövetett lopási cselekményt ez a körülmény minősíti bűncselekménnyé [1961. évi V. törvény 316. § (2) bek. e) pont, 137. § 13. pont, Be. 220. § (1) és (2) bek. 14. sz. Irányelv, BK 92. sz.].
A járásbíróság a vádlott bűnösségét lopás vétségében és magánlaksértés vétségében állapította meg s ezért őt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani és a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlottat korábban a járásbíróság 1973. október 30. napján jogerőre emelkedett ítéletével garázdaság bűntette miatt 5 hónapi – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, majd 1977. április 28. napján zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntette miatt 1 évi szabadságvesztésre ítélte. Ez utóbbi szabadságvesztésből a vádlott 1978. január 28. napján szabadult.
A férjétől külön élő vádlott 1979 júliusában az italboltban szórakozott, ennek során a sértett ölelgette, tapogatta, közben annak zsebéből kiemelte 400 forintját, amelyet a pulóverjében elrejtett.
A sértett a lopást észrevette, felhívta a vádlottat, hogy a pénzt adja vissza. A vádlott a lopást tagadta, majd a sértett a vádlott ruházatában megtalálta a 400 forintot, így okozott kár megtérült.
Nem sokkal ezt követően a vádlott megtudta, hogy a városban az állami bérlakást a bérlők hónapok óta nem használják, ezért az ajtó zárat feltörte s oda beköltözött. Jelenleg is ott lakik.
A megalapozott tényállás alapján a járásbíróság helyesen foglalt állást a vádlott bűnössége kérdésében és a cselekmények minősítése is törvényes: a vádlott lopási cselekménye a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés e) és i) pontja szerint minősülő vétséget, a magánlaksértési cselekménye pedig a 1961. évi V. törvény 176. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vétséget valósítja meg.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 92. sz. állásfoglalásában szereplő iránymutatást úgy értelmezte, hogy az abban felsorolt bűncselekményeknél a bírósági határozat rendelkező részében nem kell feltüntetnie az elkövetőnek különös (többszörös) visszaesőkénti minőségét. Az említett kollégiumi állásfoglalás csupán a büntetés kiszabásánál az ugyanazon körülmény kétszeres alkalmazásának lehetőségét zárta ki. Az állásfoglalás indoklása 2. pontjában kifejezetten utal arra, hogy olyan esetekben, amikor a különös (többszörös) visszaeső elkövetőnek a szabálysértési értékre elkövetett vagyon elleni cselekményei valósulnak meg: az elkövető viseli mindazokat az egyéb joghátrányokat, amelyeket a törvény a különös visszaesőkénti, illetőleg a többszörös visszaesőkénti értékeléshez fűz [1961. évi V. törvény 43. § b) pont, 47. § (3) bekezdés a) pont, 72. § (2) bekezdés, 90. § b) pont, 102. § (3) bekezdés, 103. § (2) bekezdés].
Az ilyen cselekményeket megvalósító különös (többszörös) visszaesők tekintetében is érvényes tehát a 14. számú Irányelv indoklásának az a megállapítása, amely szerint a különös (többszörös) visszaesőkénti értékelésnek jelentősége van az egyéb joghátrány alkalmazása szempontjából és kihatása van az esetleges jövőbeli bűncselekmény elbírálásánál is. Ezért az elkövetőnek ezt a minőségét a bírósági határozat rendelkező részében fel kell tüntetni.
Mivel a büntetés kiszabását érintő rendelkezések (1961. évi V. törvény 97. §) alkalmazása a felsorolt bűncselekményeknél kizárt, az elkövető különös (többszörös) visszaesői minőségét nem a büntetést kiszabó rendelkezésben kell feltüntetni, hanem a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés után kell megállapítani, hogy a vádlott különös (többszörös) visszaeső.
A megyei bíróság ezért megállapította, hogy a vádlott a bűnhalmazatban álló cselekmények közül a lopás vétsége tekintetében a 1961. évi V. törvény 137. §-ának 13. pontja szerinti különös visszaeső.
Az enyhítés végett bejelentett fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket felismerte és megfelelően értékelte, a vádlottal szemben megfelelő súlyú büntetést szabott ki, melynek enyhítésére törvényes ok nem volt.
A tényállásból megállapíthatóan a vádlottat korábban szándékos bűncselekmény miatt csak egy ízben ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, mivel a korábban kiszabott másik szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. A vádlott tehát nem tekinthető a 1961. évi V. törvény 137. §-ának 14. pontja szerinti többszörös visszaesőnek, ezért az elsőfokú bíróságnak a 1961. évi V. törvény 47. §-a (3) bekezdésének a) pontjára alapított – a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró – rendelkezése téves.
Megjegyzi a megyei bíróság, hogy a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának a 6/1979. számú tanácselnöki értekezleti állásfoglalása szerint az elsőfokú bíróságnak a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró rendelkezése a többszörös visszaesés megállapíthatósága esetén is szükségtelen lenne. (Györi Megyei Bíróság Bf. 438/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás