PK BH 1980/205
PK BH 1980/205
1980.12.01.
I. A szolgálati találmány feltalálóját a munkáltató köteles díjazni. A szabadalmas köteles feltalálói díjat fizetni arra az időre, amely alatt a szabadalom előtti rendelkezési jog megilleti. Mentesül a díjfizetési kötelezettség alól attól az időponttól kezdve, amikor a szabadalmat a feltalálóra átruházza [1969. évi II. tv. 9. §; 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r. 1. § (1) és (3) bek.].
II. Szolgálati találmány esetében a találmányi díj iránti igény – az értékesítés bármilyen formája esetében – a munkáltatóval szemben érvényesíthető. A találmányra jogot szerző az értékesítési szerződésben a díjfizetési kötelezettséget átvállalhatja, ebben az esetben azonban a jogot szerző félnek kell a feltalálóval díjazási szerződést kötnie [45/1969. (XII. 28.) Korm. sz. r. 1. § (4) bek.].
III. Ha a munkáltató nem saját vállalkozásában hasznosítja a találmányt, a feltaláló általában a hasznosítás engedélyezése fejében kikötött licencia díj ötven százalékára tarthat igényt, levonva ebből az értékesítéssel kapcsolatos költségeket [45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r. 2. § (2) bek.].
I. Az I. r. alperes Célgépgyára gyártotta a G 503 típusú facsavargyártó automata gépeket. Ennek a gépnek az átalakításával, kinematikájának a megváltoztatásával alakították ki a felperesek azt. Eljárás és berendezés hengerestől eltérő alakú maggal rendelkező munkadarabon menet készítése, különösen facsavaroknál című szolgálati találmányt, amelyre az I. r. alperes 1974. szeptember 19-i elsőbbséggel szabadalmat nyert. A találmány alapján készült az újabb – G 513 típusú – facsavargyártó automata. A találmány lényege olyan vezérlőberendezés és ezzel összhangolt kompenzáló szerkezet, amely biztosítja, hogy a munkálandó munkadarab alakja folytán a megmunkálás közben adódó változó igénybevétel ellenére fennmaradjon a munkadarab és a szerszám fordulatszámai közötti állandó arány. A megoldás létrehozásához alkotó jellegű munkára volt szükség, a kidolgozott megoldás azonban egyszerű, csupán ismert elemek célszerű kombinációját jelenti. A kiindulásként figyelembe vett korábbi gépet kiegészítő vezérlőelemekkel tették alkalmassá a változó sebességű mozgások megvalósítására.
A feltaláló felperesek és munkáltatójuk, a szabadalmas I. r. alperes között a feltalálók díjazására vonatkozó szerződés nem jött létre. Az I. r. alperes gépenként 10 000 Ft feltalálói díjat ajánlott fel, a felperesek azonban nagyobb összeget követeltek. Az I. r. alperes a találmány felhasználásával készült G 513 típusú gépből 16 db-ot gyártott, majd 1976. január 1. napján a Célgépgyárat, ahol a gyártás történt, könyvjóváírással átadta a II. r. alperesnek. Az átadás-átvételi jegyzőkönyvben kitöltötték, hogy a Célgépgyár átvevője szabadalmi jogokat és hasznosítási szerződéseket nem vesz át. Majd az 1978. július 12-én kelt kiegészítő megállapodásban az I. r. és II. r. alperes megállapodott abban, hogy az I. r. alperes engedélyezi a II. r. alperes részére – többek között – a perbeli szabadalom szerint készülő termékek gyártását, felhasználását és forgalomba hozatalát azzal a megjegyzéssel, hogy a díjazási szerződés megkötése folyamatban van. A II. r. alperes vállalta, hogy a megállapodásban felsorolt szabadalmak – köztük a perbeli szabadalom – hasznosításáról adatokat szolgáltat és az ennek alapján az I. r. alperes által kifizetett feltalálói díjakat átutalja az I. r. alperes részére. A megállapodás szerint a II. r. alperes addig tartozik a feltalálói díjakat megtéríteni az I. r. alperesnek, amíg azokat érvényes szerződés, illetve szabadalmi oltalom biztosítja. Az átvételtől kezdve a II. r. alperes a perbeli szabadalom felhasználásával 30 db G 513 típusú facsavargyártó automata gépet készített és hozott forgalomban.
A szabadalom felhasználásával gyártott gépek termelői ára 1976-ig gépenként 438 600 Ft, 1977-ben 526 300 Ft, vállalati nyeresége gépenként 123 975 Ft, illetve 205 536 Ft volt. A szabadalom alapján gyártott G 513 típusú gépek előnye a korábbi G 503 típusú gépekkel szemben, hogy nagyobb az új gép hatásfoka. Az 503-as gép percenként 22, az 513-as gép percenként 34 db facsavar gyártását teszi lehetővé. Ezért a felhasználónál az új gép alkalmazása két műszakos üzem esetén gépenként évi 40 000 Ft többletnyereséget eredményez. A gépet gyártó alperesek az új gép nagyobb hatásfokából származó előnyt a gép értékesítési árában nem érvényesítették. A gyártónál a találmány alkalmazásából származó előny, hogy a nagyobb hatásfokú új gép értékesítési lehetősége jobb, kedvezőbb piaci helyzetet eredményez.
Az I. r. alperes 1978. augusztus 19-én a szabadalomról a felperesek javára lemondott. Az átszállást az Országos Találmányi Hivatal 1978. november 3-án állapította meg. Ezt követően a szabadalom felhasználásával nem történt gyártás.
II. A felperesek keresetükben 1 380 000 Ft feltalálói díj és kamatai megfizetésére kérték egyetemlegesen kötelezni az alpereseket.
Mindkét alperes elutasítást kért. Az I. r. alperes védekezése szerint a szabadalomról a felperesek javára történt lemondása folytán találmányi díj fizetésére nem köteles. A II. r. alperes arra hivatkozott, hogy nincs jogviszonyban a felperesekkel. Az 1979. március 5. napján tartott tárgyaláson azonban a II. r. alperes képviselője kijelentette, hogy felhatalmazása van arra, hogy készülékenként 15 000 Ft feltalálói díjra elismerő nyilatkozatot tegyen 46 készülékkel kapcsolatban. A felperesek e nyilatkozat alapján részítéletet kértek.
Az elsőfokú bíróság részítéletet hozott, és ebben a II. r. alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felpereseknek 690 000 Ft-ot. Az indokolás szerint a részítélet a Pp. 221. §-ának a (2) bekezdése értelmében a II. r. alperes elismerésén alapszik. A kereseti követelés további része tekintetében a bizonyítást folytatta. Majd az ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 717 223 Ft-ot és ennek 1976. május 1. napjától járó évi 5%-os kamatait, valamint 29 700 Ft perköltséget és viselje a szakértői költségeket. Megállapította, hogy az I. r. alperes marasztalása a részítélettel megállapított összeg erejéig a II. r. alperessel egyetemleges. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A részítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, kérte a részítélet megváltoztatását és kizárólag az I. r. alperes marasztalását, mert nincs jogviszonyban a felperesekkel. A tárgyaláson tett nyilatkozatát nem lehet elismerésnek tekinteni, csupán egyezségi ajánlatnak, amit a felperesek nem fogadtak el.
Az ítélet ellen az I. r. alperes és a felperesek fellebbeztek. Az I. r. alperes kérte az ítélet megváltoztatásával az egyes alpereseket az általuk ténylegesen gyártott mennyiség után kötelezni díjfizetésre és kérte a feltalálói díj összegének a csökkentését. Előadása szerint mivel a perbeli gépeket gyártó gyáregységet a II. r. alperes átvette és a feltalálói díj megtérítését vállalta, így az általa gyártott gépek után közvetlenül a II. r. alperest kell kötelezni a felperesekkel szemben feltalálói díj fizetésére. Hivatkozott arra is, hogy az I. r. alperes lemondott a szabadalomról, illetve hogy a II. r. alperes egyezségi ajánlatot tett a felpereseknek.
A felperesek kérték a megítélt összeg felemelését 1 179 921 Ft-ra.
Az I. r. alperes és a felperesek kérték a részítéletet helyben hagyni.
A II. r. alperes kérte az I. r. alperessel szemben az ítélet helyben hagyását.
III. A II. r. alperesnek a részítélet ellen bejelentett fellebbezése alapos, az I. r. alperes és a felperesek által az ítélet ellen előterjesztett fellebbezések alaptalanok.
1. A szolgálati találmányért járó díjazásról szóló 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet (R.) 1. §-ának az (1) bekezdése szerint a szolgálati találmány feltalálóját a munkáltató köteles díjazni. Helyesen kötelezte ezért az elsőfokú bíróság az I. r. alperest mint a szolgálati találmány feltalálóinak a munkáltatóját díj fizetésére.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes a szabadalomról történt lemondásra. Az R. 1. §-ának (3) bekezdése valóban mentesíti a feltalálói díj fizetése alól azt a munkáltatót, aki hozzájárul ahhoz, hogy a találmánnyal a feltaláló rendelkezzék. Az I. r. alperes azonban eredetileg az 1969. évi II. törvény (Szt.) 9. §-ának (2) bekezdése alapján nem tette lehetővé, hogy a találmánnyal a feltalálók rendelkezzenek, saját maga szerzett szabadalmat, végzett a szabadalom alapján gyártást, engedélyezte más részére a szabadalom hasznosítását. Csak utólag mondott le a szabadalomról a feltalálók javára. Ezért a jogszabály helyes értelme szerint arra az időre, amikor a találmány, illetve a szabadalom felett a rendelkezési jog az I. r. alperest illette meg, köteles feltalálói díjat fizetni. Csak attól az időponttól kezdődően mentesül a feltalálói díj fizetése iránti kötelezettség alól, amikor a szabadalmat a feltalálókra átruházta.
Tévesen hivatkozott az I. r. alperes arra, hogy a gyáregység átadásával a feltalálói díj tekintetében minden kötelezettsége megszűnt. Az üzemegység átadása során az I. r. alperes mint szabadalmas engedélyezte – többek között – a perbeli szabadalom szerint készülő termékek gyártását, felhasználását és forgalomba hozatalát. A szolgálati találmány díjazásáról szóló rendelet (R.) 2. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a feltaláló díjazásának alapjául szolgáló értékesítésnek kell tekinteni a találmány hasznosításának más részére történő engedélyezését. Az 1978. július 12-én kelt kiegészítő megállapodásban foglaltak szerint az I. r. alperes engedélyezte a II. r. alperes részére a perbeli szabadalom hasznosítását. Így az R. 2. §-ának (2) bekezdése folytán akkor is köteles feltalálói díjat fizetni, ha a hasznosítás engedélyezése térítés nélkül történt.
Az elsőfokú bíróság tehát az ítéletében törvényesen kötelezte az I. r. alperest feltalálói díj fizetésére.
2. A II. r. alperes a felperesekkel szemben feltalálói díj fizetésére nem kötelezhető. Az R. 1. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel a találmányi díj iránti igény a munkáltatóval szemben érvényesíthető az értékesítés bármiféle formája esetében. Arra lehetőség van, hogy az értékesítési szerződésben a találmányra jogot szerző a díjfizetési kötelezettséget átvállalja, ebben az esetben azonban a jogot szerző félnek kell a feltalálóval díjazási szerződést kötnie.
Az adott esetben a II. r. alperes nem vállalta át a felperesekkel szemben a fennálló találmányi díj fizetésére vonatkozó kötelezettséget és nem kötött szerződést a feltalálókkal. A II. r. alperes csak arra vállalkozott, hogy az I. r. alperes részére utólag megtéríti azt az összeget, amit az I. r. alperes feltalálói díj címén kifizet. Ez a kötelezettségvállalás kizárólag az I. r. alperessel szemben kötelezi az II. r. alperest, de nem jogosítja fel a felpereseket arra, hogy közvetlenül fellépjenek a II. r. alperessel szemben. Helyesen állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek és a II. r. alperes között nincs jogviszony. De tévedett, amikor elismerés alapján marasztalta a II. r. alperest.
Az elismerésnek határozottnak kell lennie. A tárgyalási jegyzőkönyv szövege szerint az elismerés nem volt határozott, a jogi képviselő csak utalt arra, hogy felhatalmazása van elismerésre.
Tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az elismerés jogviszonyt hozott létre a felek között. Ilyen – kizárólag elismerésen alapuló –, tehát valóságos jogcím nélküli jogviszonyt jogunk nem ismer. A Pp. 4. §-a szerint a bíróság nem veheti figyelembe az olyan elismerést, amely jogról való lemondást jelent, illetve a fél méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben áll.
Az adott esetben a II. r. alperes jogosan hivatkozott a jogviszony hiányára, az elismerés erről a kifogásolási jogról való indokolatlan lemondást jelent. Ezért nem vehető figyelembe.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az elismerésre alapított részítéletet és a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasította. Ennek következtében mellőzte az ítéletben az egyetemlegességre történő utalást.
A pervesztes felperesek kötelesek a II. r. alperes részére méltányos összegű első és másodfokú perköltséget fizetni, figyelembe véve, hogy a II. r. alperest alkalmazásában álló jogtanácsos képviselte a perben.
3. A feltalálói díj összege tekintetében a felek a díjfizetés alapját nem kifogásolták, ezért az I. fokú bíróság által 46 készülék után hasznos eredményként figyelembe vett 8 965 290 Ft-ot a díj kiszámításánál irányadónak tekintette.
Az I. r. alperes szerint 8%-os díjkulcs alkalmazása túlzott, viszont a felperesek magasabb összegű díjkulcs alkalmazását látják indokoltnak. A Legfelsőbb Bíróság a díjkulcs összegének a megállapításánál tekintettel volt arra, hogy hasonló készüléket korábban is gyártottak, a szabadalom alkalmazásával készült automata gépnek csupán a hatásfoka nőtt, tehát a gyártott készülékek értékesítéséből befolyt vállalati hasznot nem lehet teljesen a szabadalom értékesítése eredményének tekinteni. Tekintettel volt viszont arra, hogy a nagyobb hatásfokú gépek gyártása a gyártó számára jobb értékesítési lehetőséget, kedvezőbb piaci helyzetet teremtett. Alaptalanul hivatkoztak a felperesek arra, hogy a találmány szellemi-műszaki színvonala lényegesen meghaladja az átlagos mértéket. A szakértői vélemény csupán a célkitűzést, a megoldási mód kiválasztását tekinti bonyolultnak, viszont ez volt a feltétele annak, hogy a korábbi gép korszerűsítése, továbbfejlesztése elérje a találmányi szintet. A megoldás módja a szakértő szerint egyszerű, ismert elemek célszerű kombinációját jelenti. Tekintettel volt a Legfelsőbb Bíróság a megoldás népgazdasági jelentőségére is, arra, hogy nagyobb teljesítményű, korszerűbb gép gyártását tette lehetővé. Ezért a 8%-os díjkulcs alkalmazása törvényes.
4. A felperesek helyesen hivatkoznak arra, hogy hasznosítás engedélyezése esetén a bírói gyakorlat szerint magasabb összegű díjazás jár a feltalálók részére, mint ha a munkáltató saját vállalkozásában hasznosítja a találmányt. Ilyen esetben a bírói gyakorlat általában a hasznosítás engedélyezése fejében kikötött licencia díj 50%-át szokta megítélni – levonva belőle az értékesítéssel kapcsolatos költségeket. Abban az esetben pedig, ha térítés kikötése nélkül történt a hasznosítás engedélyezése, a bírói gyakorlat azt az összeget veszi díjalapként figyelembe, amit hasznosítási díj fejében ki lehetett volna kötni.
Az adott esetben az I. r. alperes lényegében térítés, licencia díj kikötése nélkül engedélyezte a hasznosítást a II. r. alperesnek. A II. r. alperes kizárólag annak az összegnek a megtérítését vállalta, amit az I. r. alperes feltalálói díjként kifizet. Tehát lényegében csak az I. r. alperes készkiadásának a megtérítését vállalta.
Az összes körülmények mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. alperes – a feltalálói díjra is fedezetül szolgáló – hasznosítási díjként nem köthetett volna ki a II. r. alperessel szemben a szabadalom alkalmazásával gyártott termék értékesítéséből befolyt vállalati hasznos eredmény 16%-ánál nagyobb összeget. Ezért az R. 2. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával az I. r. alperes – a kialakult bírósági gyakorlat elvei szerint – ennek az 50%-át, azaz a tényleges gyártónál elért hasznos eredmény 8%-át köteles feltalálói díjként megfizetni.
Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor valamennyi készülék után egységesen a gyártásból eredő hasznos eredmény 8%-át ítélte meg találmányi díjként. A kereset ezt meghaladó része alaptalan.
Az ítélettel kapcsolatos másodfokú eljárásban az I. r. alperes nagyobb részben lett pervesztes, mint a felperesek, köteles ezért arányos részperköltséget fizetni. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 914/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás