PK BH 1980/212
PK BH 1980/212
1980.12.01.
Az örökhagyó életében ingyenes juttatásban részesített törvényes örökös csak arra kötelezhető, hogy osztályra bocsátása a részére ingyenesen juttatott vagyont, vagyis a hagyatékhoz azt hozzászámítsák és a hagyatéki vagyon felszámolásánál azt már mint részére kiadott „hagyatékot” elszámolják. Arra azonban nem kötelezhető, hogy az előzetes juttatás egy részét örököstársának kifizesse vagy visszaadja [Ptk. 620. § (1) bek., 622. §].
A peres felek testvérek. Szüleik: n. id. Z. G. (a továbbiakban; örökhagyó) és a n. Z. G.-né 1962. évben megvásárolták a J. községben levő telket és azon melléképületet emeltek. Ugyanakkor vásároltak a szülők ugyanitt a felperes részére is egy telekingatlant.
1963. február 14-én meghalt id. Z. G.-né hagyatékához tartozott a perbeli ingatlan eszmei 1/2 része. Törvényes örökösei a peres felek voltak, a felperes azonban örökrészt az alperesnek ajándékozta. Így az állami közjegyző a hagyatékot az alperesnek adta át id. Z. G. haszonélvezeti jogával terhelten.
1963. évben az alperes és apja (az örökhagyó) építési engedélyt kértek és a tulajdonban levő telken két szobából és mellékhelyiségből álló lakóépületet építettek, ahol ezt követően is együtt laktak.
Az alperes 1966-ban megnősült, felesége is beköltözött az ingatlanba. Utóbb az örökhagyó és az alperes között nézeteltérések keletkeztek, ezért szóba került az, hogy az alperes házastársával együtt az ingatlanból elköltözik. Az alperes 1976. május 21-én U.-n házasingatlant vásárolt és oda költözött. Ennek az ingatlannak a vételárához az örökhagyó 50 000 forintot adott.
1976. szeptember 15-én az örökhagyó meghalt. Hagyatékához tartozott a J. községben levő házasingatlan eszmei 1/2 része, valamint a tsz. használatában levő ingatlan, továbbá csekélyebb összegű takarékbetétkönyv.
A közjegyző a hagyatékot – ideiglenes hatállyal – a peres feleknek adta át egymás között egyenlő arányban.
A felperes keresetében annak megalapítását kérte, hogy az ingatlannak 8/10 része a hagyatékhoz tartozik. Állította, hogy az alperes csupán a telek 1/2 részének a tulajdonát szerezte meg anyai örökségként, a közös ingatlanra egyedül az örökhagyó építkezett, és így az épület válójában az örökhagyó tulajdona volt. Ennek megfelelően az öröklés megnyíltakor a házasingatlanból az alperes csupán a telek 1/2 illetősége értékének arányában illette meg résztulajdonjog. A további hányad az apai hagyatékhoz tartozott. Kérte ezenkívül osztályra bocsátani azt az 50 000 forintot, amelyet az örökhagyó halálát megelőzőleg az alperes részére ingatlanvásárlásra adott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint közös építkezés történt, így az épület 1/2 része is megilleti öt – a telekkönyvi állapotnak megfelelően. Tagadta, hogy az örökhagyótól 1976. májusában 50 000 forintos juttatásban részesült volna.
A járásbíróság bizonyítási eljárás lefolytatása után ítéletével megállapította, hogy a j-i 7609 számú tulajdoni lapon 3334/1. hrsz. alatt bejegyzett 534. n.-öl nagyságú házasingatlan tulajdonjoga 4/10 részben az alperest, 6/10 részben az 1976. szeptember 15-én elhalálozott id. Z. G-t illette meg. Úgy rendelkezett, hogy a felek a fenti hagyatékok 1/2 – 1/2 arányban öröklik. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 25 000 forintot. Elrendelte a földhivatal megkeresését a felek tulajdonának a földnyilvántartásba történő bejegyzése iránt. Az alperest kötelezte 1760 forint perköltség és 1980 forint illeték megtérítésére.
A járásbíróság megállapította, hogy az örökhagyó és az alperes 1963-ban és az ezt követő években közösen építkezett, és közöttük az 1977. évi IV. törvénnyel módosított Ptk. 573. §-ának (1) bekezdésében szabályozott polgári jogi társaság jött létre.
A járásbíróság bizonyítottnak találta, hogy az örökhagyó 1976. évben az alperes részére 50 000 forintot ajándékozott, s e vonatkozásban osztályra bocsátási kötelezettség terheli az alperest. A per adataiból megállapíthatóan ugyanis az örökhagyó és az alperes között ekkor már fennálló feszült viszonyra tekintettel elszámolási kötelezettség mellett történt a juttatás.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben 25 000 forintban való marasztalását sérelmezte.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – indokai alapján – helyben hagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok a hagyaték állagát, valamint azt is, hogy az alperes részére az örökhagyó 1976. év májusában 50 000 forintot juttatott.
Megalapozatlan azonban az eljárt bíróságoknak az a megállapítása, hogy ez a juttatás teljes mértékben ingyenes volt és így teljes összegben hozzászámítandó a hagyatékhoz.
A per anyaga szerint az alperes társtulajdonosa volt az ingatlannak és ebben a minőségben együtt lakott apjával, az örökhagyóval. A lakásból történt távozása mindkettőjük érdekében azért történt, mert a házasságkötést követően a szülő és a gyermek közötti addigi jó viszony megromlott. Az alperes vállalta a részben tulajdonában levő ingatlan kiürítését, és az örökhagyó hajlandónak mutatkozott ezért maga is anyagi áldozat vállalására.
Az alperesnek a lakásból való kiköltözésével az addig teljes mértékben lakott ingatlan részben beköltözhetővé vált, illetőleg lehetőség nyílt arra, hogy az örökhagyó azt teljes egészében birtokba vegye. Így következett be a helyzet, hogy az örökhagyó halálakor – a hagyaték megnyíltakor – a perbeli ingatlannak beköltözhető állapotban magasabb forgalmi értéke volt, s ez részben az örökhagyó, részben pedig az alperes anyagi áldozatvállalásának volt az eredménye.
Az örökhagyó által az alperesnek adott 50 000 forint egy részét tehát nem lehet ingyenes juttatásnak minősíteni, hanem azt úgy kell elszámolni, mint az ingatlan részbeni beköltözhetőségének biztosítása ellenében nyújtott ellenértéket.
Vizsgálni kell ezért, hogy mennyire volt tehető az ingatlan értéke lakottan, illetőleg részben beköltözhetően, milyen ellenérték vehető figyelembe az alperes javára a részbeköltözhetőség biztosításával kapcsolatban, ezt az összeget az alperes terhére nem lehet ingyenes juttatásként figyelembe venni. Az 50 000 forintból fennmaradó további összeg az, amely az alperes terhére ingyenes juttatásként figyelembe vehető, s amelyet az alperes osztályra bocsátani köteles.
Tévedtek azonban az eljárt bíróságok a marasztalás módjában is. A Ptk. 620. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a hagyaték, valamint az osztályra bocsátott ingyenes adományok tiszta értékének összeszámításával nyert együttes érték megfelelő arányos elosztása útján kell megállapítani az egy-egy örököstársnak jutó örökrészt, és abból le kell vonni az örököstárs által osztályra bocsátott értéket.
Ha az örököstárs által osztályra bocsátott érték eléri vagy meghaladja az örökrészének az osztályra bocsátott értékek figyelembevételével kiszámított értékét, őt a felosztásra kerülő hagyatéki vagyonból kielégítettnek kell tekinteni, a többletet azonban nem köteles visszatéríteni. Ilyen esetben a hagyatékot a többi örököstárs között a hagyatékban nem részesülő örököstársnak, valamint az ilyen örököstárs adományának figyelmen kívül hagyásával kell felosztani (Ptk. 622. §-a).
Az osztályra bocsátás intézménye a leszármazók fejenként egyenlő részesedését biztosítja – feltételezve azt, hogy az örökhagyó közvetlen hozzátartozóit egyenlő juttatásban kívánta részesíteni, és hogy ellenkező álláspontját nyilván kifejezésre juttatta volna.
Az örökös által előre kapott juttatás visszaadásának kötelezettsége – az örökhagyó halála után – azonban a juttatás hatályát érintené, amely nemcsak hogy nem indokolt, de méltánytalan helyzetet is teremtene.
Az örökhagyó életében ingyenes juttatásban részesített törvényes örökös tehát csak arra kötelezhető, hogy osztályra bocsássa a részére ingyenesen juttatott vagyont, vagyis a hagyatékhoz azt hozzászámítsák és a hagyatéki vagyon felosztásánál azt már mint részére kiadott „hagyatékot” elszámolják. Arra azonban nem kötelezhető, hogy az előzetes juttatás egy részét örököstársnak kifizesse vagy visszaadja.
Az alperes tehát pénzbeni térítésre – vállalása nélkül – nem kötelezhető, hanem csupán arra, hogy az egyéb hagyatéki vagyon felosztása a részére már megtörtént ingyenes juttatás elszámolásával történjék.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 605/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás