• Tartalom

PK BH 1980/213

PK BH 1980/213

1980.12.01.
Ha az örökhagyó túlélő házastársa törvényes öröklés jogcímén özvegyi haszonélvezeti jogot örököl, a hagyatéki tartozásokat, így az örökhagyó eltemetésének költségét is az állagörökösök kötelesek viselni [Ptk. 677. § (1) bek. a) pont, 679. § (1) és (3) bek., 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EÜM sz. r. 1. § a pont].

A felperes az 1975. december 10-én meghalt N. I. örökhagyó túlélő második felesége. A felperes és az örökhagyó 1972. április 1-én kötöttek házasságot. Ekkor már mindketten idős emberek voltak, a per adatai szerint 1901-ben születtek.
Az alperesek az örökhagyónak a korábbi házasságából származó gyermekei.
A hagyatéki eljárás során a közjegyző az örökhagyó hagyatékát az alpereseknek adta át a felperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.
A felperes módosított keresetében az alpereseket 32 258 forint fizetésére kérte kötelezni. Ebből az összegből 7393 forint az örökhagyó eltemettetésével felmerült költség.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntését a következőkkel indokolta.
A felperes az örökhagyó ingatlanvagyonának a haszonélvezője, így a temetési költségek vonatkozásában nem megalapozott a kereseti kérelme.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A másodfokú bíróság is alaptalannak találta a felperesnek a temetési költségek megtérítésére irányuló kereseti kérelmét. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a Ptk. 677. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kétségtelen ugyan, hogy a temetési költség hagyatéki teher, de a 10/1970. (IV. 17.) ÉVM–EüM sz. együttes rendelet 1. §-ának a) pontja értelmében az elhaltat elsősorban az együtt élő házastársa köteles eltemettetni. A hagyaték haszonélvezetét a felperes örökölte, ez pedig elegendő alap a temetés költségeinek a felperes általi viseléséhez.
A jogerős ítéletnek a temetési költségek megtérítésére irányuló kereset elutasítására vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A temetési költségek ki által történő viselése vonatkozásában nem az eltemettetési kötelezettség sorrendjét meghatározó, a másodfokú bíróság által megjelölt rendelet, hanem a polgári anyagi jogi rendelkezések az irányadók.
A Ptk. 679. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. A házastárs tűrni köteles, hogy a házastársi haszonélvezetével terhelt vagyonból a hitelezők követeléseiket kielégítsék.
E rendelkezésekből következik, hogy ha az örökhagyó túlélő házastársa törvényes öröklés jogcímén özvegyi haszonélvezeti jogot örököl, a hagyatéki tartozásokért felelősség nem terheli, vagyis a hagyatéki terheket az állagörökösök kötelesek viselni. Minthogy pedig a perbeli esetben a temetési költségeket a felperes fedezte, azok megtérítését az állagörökös alperesektől jogszerűen követelheti.
A perben eljárt bíróságoknak ezzel ellentétes álláspontja ezért téves, és döntésük ugyanakkor megalapozatlan is, miután elfoglalt jogi álláspontjuknál fogva a temetési költségek összegével kapcsolatosan a tényállás megállapítását mellőzték.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján az első- és másodfokú bíróság ítéletének törvényességi óvással megtámadott rendelkezését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot ezzel összefüggésben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 927/1979. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére