PK BH 1980/214
PK BH 1980/214
1980.12.01.
A vadász által a házassági életközösség alatt szerzett trófeák a házastársak közös vagyonába tartoznak. A vagyonközösség megszüntetése során biztosítani kell azonban, hogy a trófeák a vadász kérésére – megfelelő természetbeni megosztás vagy értékkülönbözet térítése mellett – az ő tulajdonába kerüljenek [Csjt. 27. §, 30/1970. (XII. 24.) MÉM sz. r. 20. §, 10. sz. Irányelv 7. és pont].
A peres felek 1968-ban kötöttek házasságot. A felek életközössége 1976 augusztusában megszakadt. Házasságukat a bíróság 1977-ben felbontotta.
A felperes keresetében a házastársi közös vagyon megosztását kérte. Az alperes a kereset teljesítését nem ellenezte, viszontkeresetében pedig több vagyontárgy – így egyebek között az általa selejtezés vagy megbízás alapján lőtt őzek és szarvasok agancsai – tekintetében azt állította, hogy azok az ő különvagyonához tartoznak.
Az elsőfokú bíróság részletes bizonyítási eljárás lefolytatása után hozott ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 15 nap alatt 23 352,50 forintot fizessen meg és ugyanez alatt az idő alatt adjon ki a felperesnek 1 db vadászjelenetet ábrázoló festményt 5000 forint, 15 db őzagancsot 2500 forint és 4 db szarvasagancsot 1000 forint értékben. A felperes ezt meghaladó keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek közös vagyonához tartozik 30 őz darabonként 500 forint értékű és 8 szarvas darabonként 200 forint értékű agancsa, amelyeknek értékét a Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MAVOSZ) átirata és árjegyzéke alapján állapította meg.
A másodfokú bíróság az első fokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta és az alperes által fizetendő marasztalás összegét 10 870 forintra leszállította. A jogerős ítélet indokolása az agancsokat illetően kifejtette, hogy azok „értékelése aggálytalan, természetben való megosztása célszerű és semmiféle – az alperes által említett – szabállyal nem ellentétes”.
A jogerős másodfokú ítéletnek az őz- és szarvasagancsok értékelésére és az alperesnek természetbeni kiadásra kötelező rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 128. §-ának (1) bekezdése értelmében a vadak, továbbá a folyóvizekben és a természetes tavakban élő halak, valamint más hasznos élő állatok az állam tulajdonában vannak. Ugyanennek a §-nak (2) bekezdése értelmében a vadászterületen elejtett, elfogott, illetőleg elhullott vad a vadászatra jogosult tulajdonába kerül.
A trófea a vad testének része, az tehát az elejtett vaddal együtt a vadászatra jogosult tulajdonába került. A vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 30/1970. (XII. 24.) MÉM számú rendeleten alapuló MAVOSZ szabályzat 40. §-a (1) bekezdésében b) pontja szerint azonban nagyvadból az elejtő vadászt csak a trófea és a belsőség illeti meg. A trófea tehát a vadász tulajdona, a házassági életközösség alatt szerzett trófea pedig a Családjogi Törvény (Csjt.) 27. §-a alapján a házastársak osztatlan közös tulajdona. A trófea mégis a vadászsikernek mintegy a jelvénye, amelyet a vadász nem szokott eladni, elajándékozni. A vadászt személyes élmény fűzi a trófea megszerzéséhez, ezért ha az közös vagyon is, a vadász követelheti, hogy az általa elejtett vad trófeáját megtarthassa. A bíróságok ezért akkor jártak volna el helyesen, ha a közös vagyonból az alperes által kért trófeákat az alperes tulajdonába adják és amennyiben helyettes más vagyontárgy a felperesnek nem adható ki, az alperest a 10. számú Irányelv 7. és 9. pontjára figyelemmel fele értékük megtérítésére kötelezik.
A bíróságok elmulasztották tisztázni az alperes által elejtett vadak agancsának milyenségét (minőségét). Az agancsok egyediesítésének hiánya azt a látszatot kelti, mintha valamennyi őz- és szarvasagancs azonos értékű volna, holott azok értéke között jelentős eltérés lehetséges.
A felhívott MÉM rendelet 20. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint ugyanis az elejtett szarvasbika, őzbak, dámbika és muflonkos trófeáját bírálatra be kell mutatni. Az Országos Trófea Bíráló Bizottság javaslatára egyes rendkívüli trófeák nemzeti értéknek is nyilváníthat. A bíróságok e jogszabály ellenére nem állapították meg megnyugtatóan az őz- és szarvasagancsok értékét. A MAVOSZ átiratára és árjegyzékére megalapozott döntés az agancsok eltérő értékére tekintettel nem volt alapítható. Az új eljárás során ezért indokolt esetben szakértő bevonásával kell megállapítani az őz- és szarvasagancsok tényleges értékét. A bíróság csak ez után lesz abban a helyzetben, hogy a vonatkozó jogszabálynak megfelelő döntést hozzon akként, hogy – a fentebb kifejtettekhez képest – valamennyi agancsot a vadat elejtő alperes tulajdonába adja.
A vagyonmérleg 14. és 15. tételének módosulásával a felek házastársi vagyonközösségi illetősége megváltozik, ennélfogva a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott első és másodfokú ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 817/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás