PK BH 1980/243
PK BH 1980/243
1980.12.01.
Olyan esetben, amikor a baleset folytán életét vesztett személy hozzátartozójának élete és a társadalmi életben való részvétele tartósan vagy súlyosan megnehezül, a változott körülményekre tekintettel részére a nem vagyoni hátrány csökkentése, illetőleg kiküszöbölése végett kárpótlás megítélése is indokolt lehet. Az említett igények érvényesíthetőségét azonban önmagában nem alapozza meg az a körülmény, hogy a hozzátartozó halála folytán a korábbi helyzet változott: pl. a feleség özvegy lett, vagy a gyermek árvaságra jutott. A közeli hozzátartozó halálának ténye és az ennek következményeként jelentkező gyász és fájdalom önmagában nem nyújt alapot nem vagyoni kár megítélésére [Ptk. 345. §, 354. §, 358. § (1) bek.].
Az alperes 1978 év nyarán beton alapzatú kerítését építette. A szakmunkával B. J. kőművest bízta meg, segédmunkásként O. I.-t és a felperes néhai férjét alkalmazta. Betonkeverő gépet az alperes kért kölcsön, és ezzel a géppel kezdték meg a munkát 1978. június 10-én.
Június 11-én a délelőtti órákban a gépet nem üzemeltették, azt kora délután kezdték ismét üzemeltetni, és ekkor a felperes néhai férje a gép csatlakozóját a mosókonyha melletti garázsban levő földeletlen konnektorba dugta be. A munka végzése közben a felperes néhai férje hozzányúlt a betonkeverő géphez, az érintés következtében áramütést szenvedett és meghalt. A balesetet követően megindult rendőrségi vizsgálat során meghallgatott szekértő szerint a baleset bekövetkezésének közvetlen oka az érintésvédelem nélküli dugaszolóaljzat alkalmazása volt. A motor tekercselésében ugyanis testzárlat keletkezett, és miután a dugaszolóaljzat alkalmatlan volta miatt nem volt biztosítva a betonkeverő gép nullázásos érintésvédelme, ezért következett be az áramütés.
A baleset miatt büntető eljárás nem indult.
A felperes keresetében kártérítés fizetésére kérte az alperes kötelezését, havi 1500 forint járadékot igényelt, valamint a Ptk. 354. §-ára hivatkozással 50 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 15 000 forint kártérítést, valamint ennek 1978. június 11. napjától járó évi 5%-os kamatát. Kötelezte az alperest 900 forint illeték, valamint 1000 forint részperköltség megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság az alperes felelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján állapította meg. Ugyanakkor utalt arra, hogy a felperes néhai férje sem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. Ő volt az, aki a betonkeverő gép csatlakozóját nem a földelt konnektorba, hanem a garázsban levő földeletlen konnektorba helyezte. Ebben közrejátszott nyilván az is, hogy ez időben alkoholos befolyásoltság alatt állott. Ehhez képest a felperesi jogelőd és az alperes felelősségét – az utóbbira terhesebben – 60-40 %-os arányban állapította meg.
A járadékigény vonatkozásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a néhainak – a társadalombiztosítási eljárás során megállapított – balesetkori átlagkeresete 3560 forint volt. A felperes a férjének balesetét megelőzően és azt követően is kereső foglalkozást folytatott, jelenleg havi 2300 forint a keresete. A társadalombiztosítási bizottság a felperes részére 1978. június 1. napjától kezdődően havi 1711 forint végleges özvegyi nyugdíjat állapított meg. A felperesnek és néhai férjének házasságából született gyermek részére 945 forint árvaellátást folyósították. Ilyen körülmények között a felperesnek járadékigénye nem megalapozott. A Ptk. 345. §-ára utalással azonban 15 000 forint összegben nem vagyoni kár megítélését látta indokoltnak. Elfogadta azt a felperesi előadást, hogy „a férje halála miatt bekövetkezett anyagi természetű hátrányokon kívül”, a baleset őt „egyéb vonatkozásban is súlyosan” érintette.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes, az alperes, valamint a járási ügyész jelentett be fellebbezést. A felperes az első fokú ítélet részbeni megváltoztatásával keresete szerint kérte az alperes marasztalását. Álláspontja szerint az elhunyt sértett közrehatása, ha esetleg fenn is áll, csak igen kis mértékű volt.
A járási ügyész fellebbezésében ugyancsak az első fokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását indítványozta. Álláspontja szerint a felperes rászorultság hiányában valóban nem igényelhet járadékot, nincsenek olyan körülmények sem, amelyek a nem vagyoni kár megítélését indokolnák.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a pert másodfokú elbírálásra a Pp. 23/A. §-a alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A felperes fellebbezése alaptalan. Az ügyészi fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta ítéleti döntése alapjául.
Helytálló az elsőfokú bíróságnak a kártérítési felelősség arányával kapcsolatos megállapítása is. Az alperes a fellebbezési eljárás során sem vitatta a Ptk. 345. §-a alapján fennálló felelősségét. A felperes fellebbezése folytán elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes jogelődjének a terhére megállapítható-e és ha igen, milyen közreható magatartás a baleset bekövetkeztében.
E vonatkozásban helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a néhai gondatlanul járt el, amikor nem a földelt konnektorba csatlakoztatta a betonkeverő gép vezetékét. A néhainak e gondatlan eljárás alapján a baleset bekövetkezését eredményező közreható magatartása megállapítható. Egyébként a néhai a baleset bekövetkeztekor 2,05 ezrelékes alkoholos befolyásoltság alatt állott, s ez az állapota is nyilvánvalóan azt eredményezte, hogy a kötelező gondosságot nem fejtette ki. Így az alperesre terhesebb 60-40 %-os kármegosztási arányt a Legfelsőbb Bíróság is helytállónak találta.
Helyes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is, hogy a felperes rászorultság hiányában járadékra nem tarthat igényt. A baleset bekövetkeztében meghalt személy által eltartottak ugyanis olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek, amely szükségleteiknek – tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető keresetüket (jövedelmüket) is figyelembe véve – a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja [Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése]. A felperes havi 2300 forint keresettel rendelkezik, ehhez járul a társadalmi bizottság által a balesettel kapcsolatban részére megállapított havi 1711 forint végleges özvegyi nyugdíj. Erre figyelemmel járadékigénye az alperessel szemben akkor sem volna megalapozott, ha a néhai baleset előtti átlagkeresetét a bíróság nem a társadalombiztosítási bizottság által elfogadott havi 3560 forintban, hanem a felperes által a keresetlevélben megjelölt 5500 forintban állapítaná meg.
A felperes gyermeke – férjének balesete idején – egészségügyi szakközépiskola hallgatója volt, és a balesettel kapcsolatban részére 946 forint évjáradékot állapítottak meg. Időközben a gyermek elvégezte a szakközépiskolát és 1979. augusztus 21. napjától kezdődően önálló kereső foglalkozást folytat, havi 1800 forint jövedelemmel rendelkezik. Így a járadékigény e vonatkozásban is megalapozatlan.
A Ptk. 354. §-ában foglalt rendelkezések szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.
A felperes 50 000 forint nem vagyoni kárt igényelt, mert férje halála folytán hátrányos helyzetbe került, a gyermek nevelését egyedül kell ellátnia, a társadalmi életben való részvétele megnehezedett, férjhezmenésre már nemigen van reménye. Utalt arra is, hogy családi házban lakik, és a ház körüli munkák elvégzésével kapcsolatban is hátrányos az, hogy a baleset folytán férjének a munkaereje kiesett, és így a lakóház építésének befejezéséhez szükséges munkálatokat nem tudja elvégezni.
A felperesnek az utóbbi előadása – valósága esetén – vagyoni kár megtérítésére nyújthat alapot. A baleset miatt kiesett férfi munkaerő hiánya és e munkálatoknak fogadott munkaerővel való elvégeztetése ugyanis vagyoni hátrány. Ilyen igénnyel a felperes eddig nem lépett fel, de ettől függetlenül a Legfelsőbb Bíróság előtt tartott fellebbezési tárgyaláson az alperes kijelentette, hogy a lakóház külső munkálatainak (vakolásának) elvégzéséhez legfeljebb 10 000 forint erejéig anyagi hozzájárulást biztosít.
Kétségtelen, hogy a társadalmi életben való részvétel, illetőleg az élet tartós, súlyos elnehezülését elsődlegesen azoknál a károsultaknál lehet megállapítani, akiknél valamilyen károsító esemény következtében torzulás, bénulás következik be, illetőleg akik valamelyik végtagjukat elvesztik és ily módon a kimutatható vagyoni károsodásuk mellett – a korábbi életvitelükkel szemben – életük tartósan vagy súlyosan megnehezedik.
Olyan esetben, amikor baleset folytán életét vesztett személy hozzátartozójának (házastársának, gyermekének stb.) élete és a társadalmi életben való részvétele a baleset folytán tartósan vagy súlyosan megnehezül, a változott körülményekre tekintettel részére a nem vagyoni hátrány csökkentése, illetőleg kiküszöbölése végett kárpótlás megítélése is indokolt lehet.
Az említett igények érvényesíthetőségét azonban önmagában nem alapozza meg az a körülmény, hogy a hozzátartozó halála folytán a korábbi helyzet változott: pl. a feleség özvegy lett, vagy a gyermek árvaságra jutott.
A közeli hozzátartozó halálának ténye és az ennek következményeként jelentkező gyász és fájdalom önmagában nem nyújt alapot nem vagyoni kár megtérítésére.
A felperes 39 éves, maga is önálló keresettel rendelkezik, a balesetet megelőzőleg is kereső foglalkozást folytatott, leánya a baleset idején egészségügyi szakközépiskolába járt, utóbb ugyancsak önálló kereső lett és a szülői háztól távolabb, más városban, nővérszálláson lakik. A felperes számára a váratlanul bekövetkezett tragikus baleset nyilván komoly megrázkódtatást okozott – életkora, egészségi állapota, megszokott munkahelyi környezete azonban lehetőséget biztosít arra, hogy önálló életvitelét oly módon alakítsa ki, amely a társadalmi életben való részvételét, illetőleg életének súlyos vagy tartós elnehezülését a jövőben elkerülhetővé teszi.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a pernyertes alperes részére csupán részköltséget ítélt meg, mert figyelemmel volt arra, hogy a baleset bekövetkezésénél az alperes felróható közreható magatartása is megállapítható volt.
A felperes által le nem rótt kereseti illeték a 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 5. §-a (1) bekezdésének b) pontja és 20. §-ának (1) bekezdése alapján az államot terheli. (Legf. Bír. Pf. V. 21 240/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás