BK BH 1980/278
BK BH 1980/278
1980.12.01.
I. Az államrend elleni gyűlölet felkeltésére alkalmas tartalmú, nagy mennyiségű röpcédulának a vasútállomás közelében a vonatból történt kiszórása esetén a cselekmény célzatos jellegére vonható következtetés; így az ilyen magatartás izgatást s nem a közösség megsértését valósítja meg [1961. évi V. törvény 148. § (1) bek. b), c), d) pont, (2) bek. a) pont, 269. § (3) bek.].
II. Az írásszakértői díjjal kapcsolatos bűnügyi költség jelentős részének megfizetése alól történő mentesítés indokolt, ha a kirendelő hatóság szükségtelenül széles körben határozta meg a szakértői vizsgálat terjedelmét [Be. 217. § (3) és (4) bek.].
I. A járásbíróság mint fiatalkorúak bírósága végzésében megállapította, hogy a fiatalkorú vádlottak elkövették a közösség megsértésének a bűntettét, s ezért valamennyi fiatalkorú vádlottat – a társadalomba való beilleszkedésüket elősegítő, jobb tanulmányi eredmények elérését és politikai műveltség elsajátítását célzó – külön magatartási szabályok előírásával egyidejűleg próbára bocsátotta, egyben elrendelte pártfogó felügyeletüket. A megállapított tényállás lényege a következő.
A II. r. vádlott gyermekkorú unokahúga, a MÉH telepen több köteg olyan papírszeletet talált, melyet az egyik gyógyszer címkézésére lehet felhasználni.
A II. r. vádlott az unokahúgától kapott nagyobb mennyiségű címkéből a fiatalkorú vádlott-társainak is átadott azzal, hogy amikor majd a szakmunkásképző intézetből a tanítási idő befejezése után vonattal hazafelé utaznak, a vonat ablakán szórják ki a cédulákat.
A vádlottak egyike szóvá tette, hogy üresen nincs értelme a cédulákat elszórni: írjanak rá valamit. A felvetett gondolat nyomán az iskolában, majd a villamoson és a vonaton utazva mind a négy fiatalkorú vádlott horogkereszteket rajzolt sok cédula felirat nélküli üres oldalára, több cédulára a fasizmust éltető, a zsidókat, a kommunistákat és a Szovjetuniót becsmérlő szövegeket írtak. A rajzokat és feliratokat tartalmazó cédulákat a fiatalkorú vádlottak hazautazása közben a vonatablakon kidobálták. Ezt a cselekményüket különösen olyankor hajtották végre, amikor a vonat az egyes közbenső állomásokról kiindult. Ilyen módon többször cédulát dobták ki a vonatból.
A járásbíróság megállapítása szerint a politikailag képzetlen és ilyen irányban közömbös érzületű fiatalkorúak tudták, hogy tiltott dolgot cselekszenek, az általuk rajzokkal és feliratokkal ellátott cédulák alkalmasak mások megbotránkoztatására és esetleg gyűlölet felkeltésére is, gyűlölet felkeltésének közvetlen célzata azonban nem vezette őket. A vádlottak a cselekményüket diákcsínynek szánták.
A járásbíróság a fiatalkorú vádlottak cselekményének jogi értékelése során kifejtette, hogy azért nem minősülnek nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntettének, mert e törvényi tényállás megvalósulásához szükséges célzat hiányzik. Ezért a cselekményt a 1961. évi V. törvény 269. §-a (1) bekezdésébe ütköző és – a 1961. évi V. törvény 137. §-ának 10. pontjára figyelemmel – a (3) bekezdés szerint büntetendő közösség megsértése bűntettének minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a büntetőügyet a Be. 26. §-ának (3) bekezdése alapján másodfokú elbírálása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
Ennek során a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a cselekmény jogi minősítését támadó fellebbezések alaposak.
A járásbíróság a cselekmények indítóokának a vizsgálata során a fiatalkorú vádlottak védekezésének elfogadásával a tapasztalt politikai műveletlenségüket szem előtt tartva helyezkedett arra az álláspontra, hogy a nevezetteket a gyűlölet felkeltésének a célzata nem vezette.
Ez a következtetés azonban a vizsgált cselekmények tárgyi oldalához tartozó ismérvek figyelmen kívül hagyása miatt megalapozatlan és téves.
A célzat – mint törvényi tényállási elem – a bűnösség alanyi oldalán valamilyen magatartás tanúsításában nyilvánul meg, és az elkövető e magatartásával juttatja kifejezésre szándékolt célját. Ez okból a bűnösség alanyi oldalán vizsgálandó célzat helyes megítélése érdekében a tárgyi oldal ismérvei sem hagyhatók figyelmen kívül.
A járásbíróság azonban elmulasztotta a tárgyi oldal olyan fontos ismérveinek az értékelését, mint amelyek a röpcédulák tartalmára, az elszórás helyére és idejére vonatkoznak.
A fiatalkorúak a maguk által készített igen nagy számú röpcédulákat jelentős személyforgalommal rendelkező vasúti állomásokon abban a tudatban szórtak el, hogy azokat ott sokan megtalálják és olvassák.
Az eljárás során fellelt röpcédulák nagyobb száma, azok tartalma és feltalálási helyei nem hagynak kétséget abban a vonatkozásban, hogy az elkövetők célja a másokban – nagyobb nyilvánosság előtt – a népi demokratikus államrenddel szembeni gyűlölet keltésére irányult.
Az elkövetés e körülményei mellett nincs jelentősége annak, hogy a fiatalkorúak politikai felkészültsége és tisztánlátása igen alacsony színvonalú.
Elkerülte az elsőfokú bíróság figyelmét az a lényeges anyagi jogi ismérv is, hogy az izgatás veszélyeztetési cselekmény: tehát a törvényi tényállás megvalósulása szempontjából elegendő, hogy a cselekmény alkalmas legyen a gyűlölet felkeltésére, ilyen eredmény tényleges bekövetkezése azonban a tényállás megvalósulásának nem feltétele.
Az elsőfokú bíróság jogi okfejtéseivel ellentétben tehát az állapítható meg, hogy a fiatalkorú vádlottak cselekménye az anyagi jogi szabályban meghatározott több jogvédte érdek ellen a gyűlölet felkeltésére irányult, és a cselekményük e cél elérésére alkalmas is volt. Ilyen körülmények között pedig a magatartásuk az elbíráláskor hatályos új büntetőtörvény alkalmazását nem teszi lehetővé, mert az a cselekmény enyhébb megítélésére és elbírálására nem szolgáltat törvényes alapot.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatának a vádlottak cselekményét minősítő rendelkezését megváltoztatva megállapította, hogy a fiatalkorú vádlottak a 1961. évi V. törvény 148. §-a (1) bekezdésének b), c) és d) pontjaiba ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntettét követték el.
A cselekmény megváltozott jogi minősítése ellenére úgy találta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a fiatalkorú vádlottakkal szemben elrendelt próbára bocsátás és pártfogó felügyelet megfelelően szolgálja a 1961. évi V. törvény 108. §-ának (1) bekezdésében írt cél elérését, ezért az elsőfokú bíróság végzésének ezt a rendelkezését nem érintette.
II. Az elsőfokú bíróság végzésében kötelezte a négy fiatalkorú vádlottat arra is, hogy az eljárás során felmerült 9250 forint bűnügyi költséget egyetemlegesen térítsék meg.
A Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a bűnügyi költség mérséklésére irányuló fellebbezéseket is.
A járásbíróság nem csupán aránytalanul nagy összegű bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottakat, hanem a Be. 217. §-a (4) bekezdésének II. fordulata megszegésével egyetemlegesen kötelezte őket az egyébként felosztható – döntően írás – valamint ujjnyomszakértői költség címén felmerült nagy összegű – bűnügyi költség megfizetésére is.
Az eljárás adatai szerint a fiatalkorú vádlottakat tetten érték, cselekményük elkövetésének minden részletére nézve teljes és egybehangzó – a bűnösség elismerésére is kiterjedő – beismerő vallomásokat tettek, és mindezeket a bizonyítékokat megerősítették a vasúti pályaudvarokon és IV. r. vádlott lakásán lefoglalt röpcédulák mint tárgyi bizonyítékok.
Ennek ellenére a Be. 87. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán indokolt volt az igazságügyi írásszakértői vélemény beszerzése, hogy a pályaudvarokon feltalált röpcédulákon levő kézírásának a vádlottaktól való származása aggálytalanul bizonyított legyen.
A nyomozati szakban az igazságügyi írásszakértő kirendeléséről szóló határozat azonban – szükségtelenül – a IV. r. vádlottól lefoglalt összesen 76 db röpcédula, valamint további – ismeretlen módon kiválasztott – 43 db röpcédula írásszakértői vizsgálatát rendelte el olyan irányban, hogy az írások hány személytől és egyben a fiatalkorú vádlottaktól származhatnak-e?
A 76 db röpcédula tételes vizsgálata a lefoglalásnak körülményeire tekintettel szükségtelen volt, a bizonyítani kívánt tény igazolásához ún. reprezentatív módszerrel kiválasztott, lényegesen kisebb számú röpcédula írásszakértői vizsgálata is elégséges lett volna.
Az igazságügyi írásszakértő a kapott feladat ellátása során 89 db írás egyszerű vizsgálatát darabonként 30 forintért, míg 39 db írás grafikai műszeres laboratóriumi vizsgálatát darabonként 100 forintért végezte el, és ekként a szakértői vizsgálat költségei – a járulékos költségekkel együtt – 8990 forintra emelkedtek.
A büntető ügy indokolt bizonyítási igényeihez viszonyított, aránytalanul nagy összegű írásszakértői költség felmerülése elsősorban a nyomozó hatóság kirendelő határozatának pontatlanságával, az eltúlzott mértékű vizsgálat lefolytatására felhívásával hozható összefüggésbe, ezért annak legalább egy része alól a jövedelemmel nem rendelkező fiatalkorú vádlottak kivételes mentesítése a Be. 217. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával indokolt.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a vádlottakat a szakértői költségekből fejenként 1000 forint összeget kitevő költségrész megfizetésére kötelezte a Be. 217. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával, az egyetemlegesség mellőzésével, míg a felmerült további bűnügyi költség tekintetében úgy rendelkezett, hogy az az államot terheli. (Legf. Bír. Bf. IV. 7/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás