PK BH 1980/289
PK BH 1980/289
1980.12.01.
Ajándékozás utján szerzett ingatlannak 10 éven belüli elidegenítése esetén – ha értékkülönbözet jelentkezik – jövedelemadó kivetésének helye van. Lakott állapotban szerzett ingatlannak beköltözhetően történt értékesítése esetében az elért vételártöbblet teljes összegében jövedelemforrásként nem értékelhető, hanem mint az adó kivetésének jogalapját érintő kérdést vizsgálni és figyelembe kell venni a beköltözhető vétellel felmerült ráfordítások költségét is [42/1971. (XII. 17.) Korm. sz. r. 6. § (1) bek., 19. § (3) bek., 35/1971. (XII. 17.) PM sz. r. 3. § f) pont, 36. §, 1957. évi IV. tv. 57. § (1) bek. e) pont].
A felperes ingatlanának a tulajdonjogát az 1974. november 18-án kelt szerződéssel a fiától ajándékozás, míg menyétöl vétel jogcímén szerezte. A szerződő felek az ingatlan értékét 216 000 forintban jelölték meg. A szerződés megkötésekor és azt már évekkel megelőzőleg is az ingatlanban a felperes bent lakott.
A felperes a fenti házasingatlant 1976. február 18-án kelt adásvételi szerződéssel 430 000 forint vételárért beköltözhetően eladta. Az illetékhivatal az illetékalapot 467 000 forintban állapította meg.
Az első fokú pénzügyi hatóság a felperes terhére a házingatlan eladásából származó értékkülönbözet után 44 433 forint jövedelemadót és 8887 forint községfejlesztési hozzájárulást írt elő.
Ezt a határozatot a fellebbezés folytán eljárt alperes helyben hagyta.
A felperes 1978. július 27-én benyújtott keresetlevelében a jogerős államigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérte. Hivatkozott arra, hogy a pénzügyi hatóság jogszabálysértéssel hagyta figyelmen kívül a 35/1971. (XII. 17.) PM sz. rendelet (a továbbiakban Vhr.) 36. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket és alkalmazta a Vhr. 39. §-a (1) bekezdésének g) pontját. Az adott esetben az ingatlannak a szerzéskori és elidegenítéskori értéke megállapítható, a különbözetből levonandók az ingatlanra történt ráfordítások stb. Nem volt tehát helye annak, hogy az elidegenítéskori forgalmi érték 30%-át vegye adóköteles jövedelemként figyelembe az alperes.
Az alperes a keresetet elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította azzal, hogy az adott esetben a felperes a jövedelemadó-fizetési kötelezettséget nem vitatja, így nem az adókivetés alapját érintő kérdésről van szó, hanem összegszerűségi vitáról, amelyre vonatkozóan az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja – figyelemmel a PK 192. számú állásfoglalásra is – bírói hatáskört nem biztosít.
A másodfokú bíróság az első fokú végzést megváltoztatta és az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és új határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában arra mutatott rá, hogy az ingatlan eszmei 1/2 részét a felperes ingyenesen szerezte, így e rész vonatkozásában – miután ennek az illetőségnek értékkülönbözettel történő átruházása fogalmilag kizárt – jövedelemadó kivetésének nem lehet helye. Ez a kérdés pedig az adó jogalapjához tartozik, így a bíróságnak a perbeli jogvitában érdemben kell döntenie.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróság az alperes támadott határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában utalt a másodfokú bíróság végzésének indokolására.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. Álláspontja szerint a 42/1971. (XII. 17.) Korm. számú rendelet 6. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján jövedelemadót az ingatlannak értékkülönbözettel történő átruházásából származó jövedelem után lehet megállapítani. A felperes mint megajándékozott ellenérték nélkül szerezte meg a perbeli ingatlan 1/2 részét, ezért ennek átruházása esetén nincs olyan érték, amelynek különbözete megállapítható lenne.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben eljárt bíróságok jogszabálysértéssel helyezkedtek arra az álláspontra, hogy az ajándékozás útján szerzett ingatlannak 5 éven belüli elidegenítése esetén jövedelemadó kivetésére nincs jogi lehetőség. A 42/1971. (XII. 17.) Korm. sz. rendelet végrehajtása tárgyában kiadott és többször módosított 35/1971. (XII. 17.) PM számú rendelet 3. §-ának f) pontja ugyanis félreérthetetlenül úgy rendelkezik, hogy jövedelemadó-köteles a nem öröklés útján szerzett ingatlannak a szerződéstől számított 5 éven belül – a jelenlegi jogszabályi rendelkezés szerint 10 éven belül – az átruházó javára jelentkező értékkülönbözettel (Vhr. 36. §-a) történő eladásából származó jövedelem.
Miután a felperes az ingatlanát még részben sem szerezte öröklés útján, hanem vétel és ajándék jogcímén szerzett arra tulajdonjogot és a szerzéstől számított öt éven belül elidegenítette azt – értékkülönbözet jelentkezése esetén – jövedelemadó kivetésének helye van. A másodfokú bíróságnak ezzel ellentétes okfejtése téves.
A felperes egyébként maga sem ez okból támadta a pénzügyi hatóság határozatát, hanem arra hivatkozott, hogy a helyes jogszabályi rendelkezés alkalmazása esetén – (Vhr. 36. §-a) értékkülönbözet a vétel és eladás között nem volt – különös figyelemmel arra is, hogy a szerzés lakottan történt, az elidegenítés pedig beköltözhetően.
A R. 19. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján – a rendelet alkalmazásában – az adókivetés jogalapja körébe csak annak eldöntése tartozik, hogy kinek a terhére milyen tevékenység (jövedelemforrás) után, milyen adózási módszerrel (adólevonás, adófizetés), mely időponttól kezdődően állapítható meg adó, illetőleg fennáll-e jogosultság adómentességre vagy adókedvezményre, valamint nem évült-e el az adó megállapításához való jog.
A Vhr. 36. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ingatlanvagyon átruházásából származó adóköteles jövedelem megállapításánál az ingatlanszerzéskor és elidegenítésekor fennállott forgalmi érték különbözetéből kell kiindulni. Ebből azonban le kell vonni a szerzés és elidegenítés közötti időben felmerült – a vagyonállapot gyarapító – beruházásokat (kerítés, járda, közműfejlesztés, fásítás stb. költségét), az adóköteles jövedelem megszerzésével kapcsolatos és a vagyon értékét növelő egyéb kiadásokat.
E jogszabályi rendelkezés nyilvánvaló célja és jogpolitikai indoka az, hogy az adózónak a saját költekezését és kiadásait jövedelemforrásként nem lehet figyelembe venni.
A fentiekből pedig az következik, hogy az R. 19. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezések nem zárják ki, hogy az adófizetésre kötelezett személy a sérelmesnek tartott államigazgatási határozatot a bíróság előtt megtámadhassa akkor, ha a Vhr. 36. §-ában írt rendelkezéseket az adóhatóság a határozatának meghozatalánál figyelmen kívül hagyta.
A perben eljárt bíróságok tehát akkor jártak volna el helyesen, ha érdemben vizsgálják a jogalap kérdését. Ha ugyanis az adózó lakott állapotban vásárol ingatlant és azt saját költségén utóbb beköltözhetővé teszi, az ingatlan értékét növelő olyan költekezésre kerülhet sor, amely az adózó számára rendszerint tetemes kiadást jelent. Ha tehát az ezzel kapcsolatos ráfordításokat az államigazgatási hatóság teljes mértékben figyelmen kívül hagyja és az ingatlannak beköltözhetően történt értékesítése esetén az elért vételártöbbletet jövedelemforrásként értékeli, ez az adó kivetésének jogalapját érintő kérdés, amelynek érdemi vizsgálatát nem lehet mellőzni. Az eljárt bíróságok a fenti körülményeket eltérő jogi álláspontjuk folytán nem vizsgálták, így döntésük megalapozatlan, de egyben törvénysértő is.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. V. 21 020/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás