PK BH 1980/292
PK BH 1980/292
1980.12.01.
Nem lehet a végrehajtást kérőt arra kötelezni, hogy a kötelezett személy elhelyezéséről külön gondoskodjék olyan esetben, amikor a bérlő a lakásból elköltözik és életvitelszerűen másutt lakik, ily módon tehát személyére korlátozottan maga alakította ki azt a helyzetet, amely a lakás kiürítésére kötelező ítéleti döntésnek megfelel, de a kiüríteni rendelt lakásban visszahagyja ingóságait. Ilyen esetben elegendő, ha a végrehajtást kérő előlegezi az ingóságok elszállításával és esetleg raktározásával felmerülő költségeket. Karhatalmi kihelyezésre csak akkor kerülhet sor, ha a végrehajtást kérő az ingóságok károsodás nélküli megóvására megfelelő helyiséget biztosít [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 94. § (2) bek., 123. § (1) bek. b) pont].
A B-i házingatlan a végrehajtást kérő tulajdon, ebben egy szoba és konyha helyiségekből álló lakásban a kötelezett és családja lakott. A kötelezett jogi képviselője útján az 1977. szeptember 6. napján kelt levelében arról tájékoztatta a végrehajtást kérőt, hogy a lakásban feleségével és gyermekével lakik, a lakást el kívánja cserélni, illetőleg ha a bérleti jogáról lemondana, 70 000 forintot igényelne. amely összegben benne van a lakásra fordított beruházásainak értéke is. A kötelezett felesége 1977. november hónapban a közös gyermekkel együtt elköltözött, a lakásból kijelentkezett, mert kétszobás szolgálati lakást kapott.
A végrehajtást kérő a per megindításakor előadta, hogy a bérlő ténylegesen nem lakik a perbeli lakásban, onnan elköltözött, a lakásban csupán pár ingóságot hagyott, ezért kérte a nevezett bérleti jogának megszüntetését s a lakás kiürítésére kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a bérlőt, hogy a perbeli lakást kiürítve 15 nap alatt bocsássa a végrehajtást kérő rendelkezésére és egyben költözzön a felesége szolgálati lakásába. Megállapította, hogy a kötelezett – a felesége elköltözését követően – a lakást ténylegesen nem használja, ezért az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 94. §-ának (2) bekezdése értelmében a lakásbérleti jogviszonya megszűnt. A kötelezett a per adatai szerint feleségével házastársi kapcsolatban él, bontóper nincs közöttük folyamatban, ezért köteles a felesége lakásába költözni.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet azzal a szövegezésbeli helyesbítéssel hagyta helyben, hogy a kötelezett bérleti joga a perbeli lakásra megszűnt és a kiürítésre megállapított határidő letelte után elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Mellőzte az ítélet rendelkező részéből azt a rendelkezést, hogy a volt bérlő a felesége szolgálati lakásába beköltöztethető.
Megállapította, hogy R. 123. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezést csak akkor lehetne alkalmazni, ha a volt bérlő felesége perben állna. Ennek hiányában – ha a kötelezett a perbeli lakást nem üríti ki – a számára biztosított szükséglakásba, albérleti lakószobába, ágybérletbe vagy munkásszállásra is kihelyezhető.
Ezt követően az elsőfokú bíróság végrehajtási lapot állított ki, ebben a végrehajtandó határozatot akként tüntette fel, hogy a kötelezett „köteles a személyi tulajdonban álló ingatlanban levő egy szoba konyhás lakást ingóságaitól kiürítve a felperes rendelkezésére bocsátani. Elhelyezéséről maga köteles gondoskodni”.
A végrehajtói iroda a végrehajtási értesítést és az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet a Vht. 172. §-a, illetőleg a 2/1971. (VI. 20.) IM sz. rendelet alapján történő eljárás végett a bírósághoz beterjesztette. E tárgyban a jelenleg hatályos 1979. évi 18 sz. tvr. 95. §-a és a 14/1979. (IX. 17.) IM sz. r. 65. §-a rendelkezik.
A bíróság meghallgatta a végrehajtást kérőt és a kötelezettet. Ez utóbbi előadta, hogy azért nem költözött a feleségéhez a szolgálati lakásba, mert az a lakás óvodával és iskolával van egy épületben, a sok gyerek pedig őt „zavarja.” Előadta, hogy a feleségétől nem vált el, ténylegesen azonban sógoránál tartózkodik, a perbeli lakást 10 000 forintért hajlandó kiüríteni.
Ezt követően a bíróság „a kötelezettet karhatalom igénybevételével kényszerítette a végrehajtásbeli kötelezettségének teljesítésére” azzal, hogy a végzés ellen – a végrehajtásra nem halasztó hatályú – fellebbezésnek van helye. A kötelezettnek a végrehajtási eljárás során történt meghallgatása alapján megállapította, hogy a lakásra nincsen szüksége, ténylegesen nem ott lakik, ezért csak az ingóságok kihelyezéséről kell intézkedni, miután máshol megfelelő lakás áll rendelkezésére. A végzés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A végzés ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A kötelezett a jogerős ítélet lakás kiürítésére kötelezte. A határozatban a bíróság a kötelezettség teljesítésére 15 napos határidőt szabott azzal, hogy ez idő alatt a kötelezett a perbeli lakást ingóságaitól kiürítve a végrehajtást kérő rendelkezésére köteles bocsátani. Megállapította, hogy amennyiben a kötelezett a lakás kiürítésére vonatkozó kötelezettségének nem tenne eleget, számára biztosított szükséglakásba, albérleti lakószobába, ágybérletbe vagy munkásszállásra is kihelyezhető.
A kötelezett a meghallgatása során maga adta elő, hogy a lakás kiürítésére kötelező jogerős ítélet keltét követően a perbeli lakást életvitelszerűen nem használta, részben feleségének a szolgálati lakásában lakott, akivel az életközösséget nem szakította meg, részben pedig sógoránál tartózkodik. Helytállóan állapította meg tehát a jogerős végzés, hogy a kötelezett a lakás kiürítésére vonatkozó ítéleti rendelkezésnek személyére korlátozottan önként eleget tett.
A jogerős ítélet azonban a volt bérlőt arra is kötelezte, hogy a lakást kiürítve bocsássa a végrehajtást kérő rendelkezésére, tartozott volna tehát ingóságai elszállításáról is gondoskodni. A Legfelsőbb Bíróság már több eset döntésében hangsúlyozta: számottevő társadalmi érdek, és az állampolgári fegyelem is megköveteli, hogy olyan esetekben, amikor az alanyi és tárgyi feltételek ezt nem akadályozzák, a lakásügyekben hozott jogerős bírói ítéletek késedelem nélküli végrehajtása biztosított legyen. Fokozottan kell érvényesülnie ennek a követelménynek azokkal a személyekkel szemben, akik rosszhiszemű lakáshasználók.
Olyan esetben, amikor a bérlő a perben szereplő lakásból elköltözik és életvitelszerűen másutt lakik, ily módon tehát személyére korlátozottan maga alakította ki azt a helyzetet, amely a lakás kiürítésére kötelező ítéleti döntésnek megfelel s a kiüríteni rendelt lakásban csupán az ingóságait hagyja, nem lehet a végrehajtást kérőt arra kötelezni, hogy a kötelezett személy elhelyezéséről külön gondoskodjék. Ilyen esetekben elegendő, ha a végrehajtást kérő előlegezi a kötelezett ingóságainak elszállításával, indokolt esetben pedig azok raktározásával felmerülő költségeket. Karhatalom igénybevételével is biztosítani kell azt, hogy önkéntes teljesítés hiányában késedelem nélkül is megtörténjék a bírói ítélet végrehajtása. Karhatalmi kihelyezésre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az ingóságok károsodás nélküli megóvására a végrehajtást kérő megfelelő helyiséget biztosít.
A végrehajtási eljárás során a bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a végrehajtást kérő gondoskodott-e a kötelezett ingóságainak a kihelyezésére alkalmas helyiségekről s csak ezt követően rendelhette volna el a karhatalom igénybevételét.
A törvényességi eljárás során a felek előadták, hogy a jogerős végzés keltét követően „a karhatalmi kihelyezés” megtörtént. Az új eljárás során ezért a kerületi bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy az ingóságok kihelyezése megfelelő módon történt-e.
Az előadottak alapján megállapítható, hogy a jogerős végzés a fenti körben megalapozatlan. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 20 907/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás