BK BH 1980/3
BK BH 1980/3
1980.12.01.
I. Többszöri elítélés esetén abból a szempontból, hogy a hozzájuk fűződő hátrányok alól az elítélt a törvény erejénél fogva mentesült, vagy bírósági mentesítésnek lehet helye, az egyes ítéleteket külön-külön kell vizsgálni akkor is, ha az azokban szereplő büntetéseket összbüntetésbe foglalták.
II. A Btk. hatálybalépése előtt hozott ítéletek tekintetében a mentesítésnél Btk. rendelkezései alapján kell megállapítani a visszaesést [Btk. 102., 103. §, Btké. 9. §].
A kérelmezőt
1. a járásbíróság 1967. december 9-én többek által együttesen elkövetett garázdaság bűntette miatt 3 hónapi – szigorított büntetés-végrehajtási munkahelyen letöltendő, de végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre; majd
2. a katonai bíróság 1970. szeptember 8-án visszaesőként és együttesen elkövetett garázdaság bűntette, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, továbbá 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben elrendelte az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.
3. A fenti jogerős ítéletekkel kiszabott büntetéseket a katonai bíróság 1970. október 26-án 1 évi és 8 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésben foglalta összbüntetésbe azzal, hogy az elítélt csak a büntetés 3/4 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Az összbüntetést az elítélt 1972. május 3-ával kitöltötte, majd 1979. július 5-én kérelmezte az elítélésekhez fűződő hátrányos következmények alóli bírósági mentesítését.
A katonai bíróság végzésében mentesítette az elítéltet mindhárom ítélethez fűződő hátrányos következmények alól; megállapítva, hogy a büntetés kitöltése óta több mint 5 év telt el, az elítélt ez alatt minden tekintetben kifogástalan magatartást tanúsított s így a mentesítésre érdemes.
A végzés ellen a katonai ügyész jelentett be fellebbezést arra hivatkozva, hogy az Btké. 9. §-ának (1) bekezdésében írtak értelmében az eljárt bíróságnak az 1978. évi IV. törvényben (Btk.) foglalt rendelkezéseket kellett volna alkalmaznia, amelyek az együttes mentesítést nem ismerik. Így, miután az 1. pontban írt elítéléshez fűződő hátrányos következmények alól az elítélt a törvény erejénél fogva mentesült, a bíróság mentesítésnek csak a 2. pont alatt írt ítéletre kellett volna kiterjednie.
A fellebbezést a katonai főügyész akként tartotta fenn, hogy a 2. pontban írt ítélettel kapcsolatban a bírósági mentesítés iránti kérelmet elutasítani indítványozta, miután az elítélt a cselekményt visszaesőként valósította meg, s így a Btk. 103. §-ának (2) bekezdésében írtak értelmében a bírósági mentesítés vele szemben nem alkalmazható.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ügyészi fellebbezésben írt álláspontot tette magáévá.
Az elítélt ugyanis 1979. július 5-én – tehát az 1978. évi IV. törvénybe foglalt Btk. – hatályba lépése után kérelmezte a bírósági mentesítés megadását. Márpedig a Btké. 9. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint a Btk-nak a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezéseit (100–106. §, 121. §) ilyen esetben a hatálybalépése előtt meghozott büntetőítéletre is alkalmazni kell. Erre tekintettel mindenekelőtt azt kellett vizsgálni, hogy a törvény hatálybalépése előtt mentesült-e az elítélt valamelyik elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól – mert a Btké. 9. §-ának (2) bekezdése szerint a Btk. hatálybalépése előtt már beállott mentesítés hatálya változatlan marad –, másodlagosan pedig azt, hogy a Btk. hatálybalépését követően mentesült-e a törvény rendelkezéseinél fogva valamelyik ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
Az új Btk. ugyanis az együttes mentesítést nem ismeri, s így minden elítélés tekintetében külön-külön kell vizsgálni, hogy a törvényi mentesítés, illetőleg a bírósági mentesítés feltételei fennállnak-e még akkor is, ha azokat utóbb összbüntetésbe foglalták, miután az együttes mentesítés hiányában ez a külön-külön elbírálást nem érinti. Következik viszont ebből az is: nincs akadálya annak, hogy a bíróság a kérelmének megfelelően mentesítse az elítéltet az egyik elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól olyankor is, amikor egy másikra nézve a mentesítés előfeltételei még nem állanak fenn, vagy arra nézve az elítélt a mentesítését nem kérte. Ez utóbbi esetben természetesen fel kell hívni az elítélt figyelmét arra, hogy kérheti a másik elítéléshez fűződő hátrányos következmények alóli mentesítését is.
A jelen esetben a kérelmezőt első alkalommal egy évet meg nem haladó, tartamú, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amelynek próbaideje alatt azonban újabb szándékos bűncselekményt valósított meg, amikor is 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztést szabtak ki vele szemben, s elrendelték az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Erre tekintettel pedig az 1961. évi V. törvény 80. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írtak alapján a próbaidő leteltével nem mentesülhetett az első elítéléséhez fűződő hátrányos következmények alól, hanem a (2) bekezdésben írtaknak megfelelően az oly szabadságvesztésre vonatkozó szabályok váltak e tekintetben irányadóvá, amelynek végrehajtását nem függesztették fel. Tekintve azonban, hogy az arra vonatkozó törvényi mentesítés hatályának beállta előtt olyan büntetéssel – 1 év 6 hónapi szabadságvesztéssel – sújtották, amely nem esett törvényi mentesítés alá, az 1961. évi V. törvénynek az együttes mentesítésre vonatkozó 83. §-a (2) bekezdése értelmében az együttes mentesítést csak a bíróság adhatta volna meg. Erre azonban 1979. július 1-jéig, az 1978. évi IV. törvénybe foglalt Btk. hatályba lépéséig nem került sor.
Az új törvény 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint azonban a törvény erejénél fogva áll be a mentesítés a bűntett miatt kiszabott 1 évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetve végrehajthatóságának megszűnését követő 5 év elteltével. Így – miután a büntetést az elítélt 1972. május 3-án, tehát több mint 5 évvel a kérelem benyújtása előtt kitöltötte – az új törvény hatályba lépésével, mely az együttes mentesítést nem ismeri, a törvény erejénél fogva mentesült az 1. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, tekintet nélkül arra, hogy azt utóbb összbüntetésbe foglalták.
A 2. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól viszont az elítélt a Btk. 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében csak a büntetés kitöltését követő 10 év elteltével mentesülhetne a törvény erejénél fogva, mert annak tartama az 1 évet meghaladja. A 103. § (1) bekezdésének b) pontja azonban ilyen esetben 5 év elteltével lehetőséget ad a bírósági mentesítésre. E rendelkezés alapján így a törvénynek megfelelően járt el az elsőfokú bíróság, amikor az arra a büntetés kitöltése óta tanúsított életmódjánál fogva is érdemes elítéltet mentesítette a 2. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, csupán abban tévedett, hogy feleslegesen kiterjesztette e mentesítést az 1. pontban írt ítéletre – amelyhez fűződő hátrányos következmények alól az elítélt a törvény erejénél fogva már előbb mentesült –, valamint az összbüntetést kiszabó ítéletre, amelyhez önmagában hátrányos jogkövetkezmények nem fűződnek.
Nem lehetett elfogadni ugyanis a katonai főügyész indítványában kifejtetteket, melyek szerint az elítélt mint visszaeső, a Btk. 103. §-ának (2) bekezdésében írtak értelmében bírósági mentesítésben nem részesíthető. Nyilvánvaló, hogy miután a Btké. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a Btk-nak a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépés előtt meghozott büntetőítéletekre is alkalmazni kell, ez akként értelmezendő, hogy minden vonatkozásban az új törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, így annak megítélésénél is, hogy ki tekintendő annak alkalmazásában visszaesőnek.
Az 1961. évi V. törvény ugyanis a visszaesést a Különös Részben szabályozta minősítő körülményként, amelynek alkalmazására lehetőséget adott akkor is, ha az elítéltet megelőzően felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték ugyanolyan bűncselekmény elkövetése miatt, s a büntetés letöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig 5 év még nem telt el; de lehetővé tette a 15. §-ával e minősítés alkalmazását annál az egyébként büntetlen előéletű személynél is, aki olyan személlyel akarategységben valósította meg a bűncselekményt, akiről tudta, hogy ilyen bűncselekmény elkövetése miatt megelőzően már akár végrehajtandó, akár felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Az 1978. évi IV. törvénybe foglalt Btk. ezzel szemben nem a cselekményt minősítő, hanem az elkövető társadalomra veszélyességének mértékét meghatározó körülménynek tekinti a visszaesést, amelynek fogalmát a 137. §-ának a 12. pontjában határozza meg akként, hogy visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekménye elkövetéséig 5 év még nem telt el. Igy, miután a visszaeső fogalmát az új törvény ekként határozza meg, a mentesítésre vonatkozó rendelkezései alkalmazásánál is ez az irányadó. Ilyen értelmezés mellett pedig az elítéltet sem lehet az új törvény alkalmazásában visszaesőnek tekinteni, hogy az előző törvény alapján visszaesőként elkövetett garázdaság bűntettében mondották ki bűnösnek, mert első alkalommal nem végrehajtandó, hanem felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Nem érinti ezt az sem, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utóbb elrendelték, mert bár a Btk. 102. §-ának (2) bekezdése szerint: ha a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, ilyenkor a mentesítésre a fel nem függesztett büntetés szabályai az irányadóak, e rendelkezés csak a mentesítést érinti, s nem hat ki a visszaeső fogalmának meghatározására. A Btk. 137. §-ának idézett 12. pontja ugyanis az előző végrehajtandó szabadságvesztésre ítélést határozza meg a visszaesés megállapíthatóságának előfeltételeként. Nincs tehát jelentősége annak, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utóbb a Btk. 91. §-a (1) bekezdésének b) vagy c) pontja alapján elrendelik, mert az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, vagy az ilyen bűncselekmény miatt kiszabott javító-nevelő munkát szabadságvesztésre változtatják át, avagy az elkövető a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi. Ez ugyanis nem változtat azon, hogy őt előzően nem ítélték még végrehajtandó szabadságvesztésre.
Természetesen más a helyzet, ha a végrehajtás elrendelése a Btk. 91. §-ba (1) bekezdésének a) pontja alapján történt, mert a próbaidő alatt megállapították, hogy a büntetés végrehajtását a 90. §-ban foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel. Ilyen esetben ugyanis úgy tekintendő, mintha eredetileg is végrehajtandó szabadságvesztést szabtak volna ki.
A jelen ügyben azonban e kivételes eset nem állapítható meg, így az 1. pontban írt, eredetileg végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés a Btk. 137. §-ának 12. pontjában írtak szerint a törvény alkalmazásában a visszaesés megállapításának alapjául nem szolgálhat.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a katonai főügyészi indítványt nem tette magáévá és úgy határozott, hogy a bírósági mentesítés csupán a 2. pontban írt elítélésre vonatkozik, mert az 1. alattihoz fűződő hátrányos következmények alól az elítélt a törvény erejénél fogva már mentesült, az összbüntetéshez pedig hátrányos jogkövetkezmények nem fűződnek. (Katf. R. III. 304/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás