MK BH 1980/308
MK BH 1980/308
1980.12.01.
I. A munkaviszony megszűnése után a vállalat nem hozhat fegyelmi határozatot a volt dolgozójával szemben, kérésére azonban a dolgozót az új munkáltatója felelősségre vonhatja [48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 94. § (4) bek.* MK 65. sz.].
II. A munkaügyi bíróság a fél által elmulasztott határnapon tartott tárgyaláson hozott határozatát – a mulasztás igazolási kérelemmel történt kimentése folytán tartott új tárgyalás eredményéhez képest – teljesen vagy részben hatályon kívül helyezheti [Pp. 109. § (4) bek., 227. § (1) bek.].
A felperes 1977. január 21-től az alperes alkalmazásában állt, az egyik üzemegység vezetője volt. Munkaviszonyát az 1978. március 7-én kelt – az alperesnél 8-án iktatott – levelében 1978. április 10-re felmondta. Az a körülmény, hogy a felmondás a jogszabályban, illetve az ezen alapuló kollektív szerződésben meghatározott felmondási idő figyelembevételével történt-e, az ügy irataiból nem állapítható meg. Úgyszintén az sem, hogy a felperes a későbbiek során a felmondását visszavonta vagy sem.
A felmondás időszakában az alperes ellenőrzési csoportja megvizsgálta a felperes által vezetett szabadkasszás elszámolású italboltnál korábban kimutatott leltárhiány keletkezésének okait. Az 1978. március 18-án elkészült jelentés szerint a felperes 1977. január 21. és 1977. november 1-je közötti időszakban az egységben két alkalommal tartott leltározás alapján 13 478 forint áru- és 1402 forint értékű göngyöleghiánnyal számolt el. A leltározás során a bizottság 192,10 liter vegyesgyümölcspálinka-készletet talált, amelynek származását a felperes nem tudta bizonylattal igazolni. Az engedély nélkül beszerzett és utólag nem igazolt pálinka értékesítésének gyanúja miatt az alperes büntetőfeljelentést tett. Ezért, valamint a sorozatos leltárhiány miatt az alperes 1978. március 31-én fegyelmi eljárást rendel el, amelynek során a felperest április 5. napjától kezdődő hatállyal állásától felfüggesztette, majd az április 28-án kelt határozatával a felperest elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta és az 1978. év után járó évvégi juttatását megvonta.
A fegyelmi büntetést a felperes sérelmesnek találta, ezért felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyet a vállalati munkaügyi döntőbizottság elutasított.
A felperes a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése érdekében keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Keresetlevelében arra hivatkozott, hogy a terhére rótt fegyelmi vétséget konkrétan nem jelölték meg. A két utóbbi leltározás során (1978. február 3. és április 6.) megállapított hiányért az alperes nem vonta felelősségre. Hivatkozott arra is, hogy korábbi leltárhiányért elévülés okából már nem lehet felelősségre vonni. Munkaviszonyát egyébként is 1978. március 7-én írásban felmondta, és a fegyelmi eljárást ezt követően indították meg ellene. Kérte továbbá az alperest a visszatartott keresetének kifizetésére kötelezni.
A munkaügyi bíróság az 1978. november 9-én tartott tárgyaláson hozott ítéletével a felperes keresetének helyt adott. A munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az elbocsátás fegyelmi büntetést hatálytalanította. Kötelezte az alperest, hogy visszatartott átlagkereset címén a felperesnek 21 700 forintot fizessen meg.
Az ítélet indokolása szerint a felperes nem követett el fegyelmi vétséget, mert a leltárhiányért fennálló objektív felelősség fegyelmi vétségként nem értékelhető. A hiányt előidéző ok ismeretlen, a felperes közrehatását a rendőrségi vizsgálat nem bizonyította. A szakértői vélemény sem állapította meg, hogy a felperes idegen árut vitt volna be a boltegységbe, mivel a vegyes- és az almapálinka együttes elszámolása szerint is a fogyasztás rendkívül alacsony volt. Feltételezett körülményekre alapított fegyelmi büntetést nem lehet kiszabni. Az alperes nem tudott a dolgozó terhére vétkesen elkövetett kötelezettségszegést bizonyítani.
Mindezekre tekintettel a munkaügyi bíróság az Mt. V. 92. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozással havi 3000 forint alapulvételével 1978. április 7-től szeptember 9-ig terjedő időre elrendelte a felperes részére a visszatartott átlagkeresetének kifizetését.
Az alperes meghatalmazottja az 1978. november 9-én megtartott tárgyaláson nem vett részt. 1978. november 24-én a munkaügyi bíróságon igazolási kérelmet terjesztett elő, kérte az elmulasztott határnapon tartott tárgyalás megismétlését és ennek eredményéhez képest az ítélet hatályban tartása vagy hatályon kívül helyezése kérdésében történő döntést. A munkaügyi bíróság a végzésével az igazolási kérelmet elutasította, mert – álláspontja szerint – a Pp. 227. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróságnak nincs lehetősége a korábban hozott ítélet megváltoztatására.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete és végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helytálló a munkaügyi bíróság jogerős ítéletének az a megállapítása, hogy a fegyelmi büntetés kiszabása esetén a munkáltatót terheli annak minden kétséget kizáró módon való bizonyítása, hogy a dolgozó a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegte és ezáltal fegyelmi vétséget követett el. Úgyszintén helytálló az a megállapítása is, hogy egymagában a leltárhiány – a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettség vétkes megszegése nélkül – fegyelmi vétséget nem valósít meg.
E helyes megállapítások ellenére is megalapozatlan és törvénysértő a jogerős ítélet, mert a munkaügyi bíróság egyrészt a tényállás kellő feltárása nélkül állapította meg, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1978. április 10-én megszűnt, másrészt a munkaviszony e napon történő megszűnése esetén nem vizsgálta azt, hogy az alperes munkáltató a felperes munkaviszonyának megszűnése után – 1978. április 10-ét követően – folytathatta-e a fegyelmi eljárást és ennek során fegyelmi büntetés kiszabására volt-e törvényes lehetősége.
A per irataiból megállapítható, hogy a felperes 1978. március 7-én április 10-re a munkaviszonyát írásban felmondta. A munkaügyi bíróság 1978. szeptember 14-én tartott tárgyalásán is akként nyilatkozott, hogy a „felmondást nem mondta vissza”. Az alperes képviselője becsatolta az alperes igazgatójához címzett felperesi felmondást, melyből kitűnőleg a boltot felszámolták. Ezek az adatok arra engedtek következtetni, hogy a felmondás következtében a felperes munkaviszonya 1978. április 10-én megszűnt. Ennek tényül történő megállapítása esetén az alperes 1978. április 28-án fegyelmi határozatot már nem hozhatott, mivel a felperes munkaviszonya már előzőleg megszűnt.
A vállalat a munkaviszony megszűnéséig – a felmondási idő alatt is – hozhat fegyelmi határozatot a dolgozóval szemben. A munkaviszony megszűnése után a dolgozót csak az új munkáltatója vonhatja felelősségre a volt munkáltató kérésére [Mt. V. 94. § (4) bekezdése, MK 65. sz.].
A munkaviszony megszűnésének tényül történő elfogadása esetén tehát a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha felperes keresetének azért ad helyt, mivel 1978. április 10-én munkaviszonya felmondással megszűnt, és ekként az alperes 1978. április 28-án a fegyelmi határozatot már nem hozhatta volna meg.
A felsoroltak – a valószínűsíthető adatok – ellenére a per jelenlegi adatai alapján még nem állapítható meg tényül az, hogy a felperesnek a munkaviszonya 1978. április 10-én megszűnt. Ennek ellentmond az a körülmény, hogy az alperes április 10. után is folytatta a fegyelmi eljárást és április 28-án fegyelmi büntetést szabott ki, továbbá hogy az alperes április 10-én – és még azt követően hónapokig – nem adta ki a felperes munkakönyvét, és az nem helyezkedett el.
A munkaügyi bíróságnak az idevonatkozó tényállás tisztázása érdekében a feleket nyilatkozattételre kellett volna felhívnia, egyező nyilatkozat hiányában pedig be kellett volna tekintenie a felperes munkakönyvébe, hogy abban a munkaviszony megszűnésének napjaként milyen keltezés szerepel.
A felperes szerint az alperes igazgatójának helyettese személyesen kérte, hogy vonja vissza a felmondását. A felek meghallgatásával tisztázni kell, hogy a felmondás után mi történt. Esetleg a felek között létesült-e olyan megállapodás, hogy a felperes a benyújtott felmondástól eltekintve a fegyelmi eljárás befejezéséig fenntartja a munkaviszonyát.
Az alperes eljárásának törvényessége és a felperes igényének érvényesítése szempontjából tehát nem közömbös, hogy 1978. április 28-án, a fegyelmi határozat meghozatalának napján a felek között munkaviszony állt fenn vagy nem. E kérdés tisztázásának hiányában a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő.
Megalapozatlan azonban az elmaradt munkabérre vonatkozó ítéleti rendelkezés is.
A munkaügyi bíróság nem derítette fel, hogy a peres felek között létesült-e olyan megállapodás, amelynek alapján a felperes a benyújtott felmondásától eltekintve a fegyelmi eljárás befejezéséig fenntartotta a munkaviszonyát. Amennyiben ilyen megállapodás nem jött létre a peres felek között – s a felmondás a jogszabály, illetve a kollektív szerződés rendelkezéseinek megfelel –, tisztázni kell, hogy a felperest – munkaviszonyának felmondása következtében történt megszűnése után – milyen ok akadályozta a kereső foglalkozás folytatásában.
Ha megállapítható, hogy a peres felek között a fegyelmi eljárás befejezéséig szóló munkaviszony fenntartására megállapodás jött létre, a fegyelmi határozat hatálytalanítása folytán a felperes az Mt. V. 92. §-a** alapján kérheti a visszatartott munkabérének kifizetését. Abban az esetben viszont, ha a peres felek között előbbi értelmű megállapodás nem történt, a felperest azonban az alperes magatartása akadályozta abban, hogy máshol munkát végezzen, a felperes keresetveszteségének megtérítését kártérítésként igényelheti.
Felderítést igényel mindkét esetben, hogy a felperes az állásából történt felfüggesztést követően más munkáltatónál végzett-e munkát, illetőleg saját munkavégzése folytán olyan keresethez (jövedelemhez) jutott-e, amelyet a kieső munkabér (illetőleg kártérítés) szempontjából csökkentő tényezőként kell figyelembe venni.
A felperes az 1978. szeptember 14-i, majd november 8-i tárgyaláson kérte az alperes kötelezését visszatartott munkabérének kifizetésére. Az 1978. szeptember 14-én tartott tárgyaláson kereseti kérelmét akként részletezte, hogy 1978. április 6-tól visszatartott munkabér címén havi 3000 forint, családi pótlék címén havi 700 forint megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
A munkaügyi bíróság az Mt. V. 92. §-ának (2)** bekezdése alapján havi 3000 forint alapulvételével az 1978. április 7-től szeptember 9-ig terjedő időre az alperest 21 700 forint munkabér megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság döntése – jogi álláspontjának alapulvételével is – összegszerűségében megalapozatlan.
Az alig több mint 5 hónapi időre járó átlagkereset ugyanis csak mintegy 15 000 forintot tesz ki. Ha ehhez hozzá lehetne számítani az elvesztett családi pótlékkal kapcsolatos kártérítési igény összegét is, úgy a visszatartott átlagkereset és a családi pótlék összege mintegy 18 5000 forintot tenne ki. Eltekintve tehát a bíróság téves, megalapozatlan számítási módjától, megállapítható, hogy e részben eljárásjogi szabályt is sértett, amidőn túlterjeszkedett a kereseti kérelmen (Pp. 215. §).
Törvénysértő a munkaügyi bíróságnak az igazolásai kérelmet elutasító végzése is.
A Pp. 227. §-ának (1) bekezdése értelmében, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság saját határozatához abban a perben, amelyben azt hozta, kötve van. A törvény más rendelkezése – közelebbről a Pp. 109. §-ának (4) bekezdése – azonban az igazolási kérelem teljesítése esetében a mulasztó által pótolt cselekmény, illetve az elmulasztott határnapon tartott tárgyalás megismétlésének eredményétől függően lehetőséget nyújt arra, hogy a bíróság a perben hozott határozatát megváltoztassa. A bíróság tehát tévedett akkor, amikor jogi álláspontjának kialakításánál szem elöl tévesztette a törvény idézett más rendelkezését. (M. Törv. I. 10 118/1979/7. sz.)
*
Ezt a rendelkezést a 48/1979. (XII. 1.) MT számú rendelettel megalkotott új Mt. V. 78. §-ának (2) bekezdése tartalmazza.
**
Ezt a rendelkezést az új Mt. V. 76. §-a tartalmazza.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás