• Tartalom

BK BH 1980/317

BK BH 1980/317

1980.12.01.
Autóbusznak szeszes italtól befolyásolt állapotban vezetése esetén a járművezetéstől eltiltást nem elegendő csak erre a járműkategóriára korlátozni, hanem általában mindennemű közúti jármű vezetésétől eltiltás kimondása indokolt [Btk. 58. § (2) bek., 188. § (1) bek.].
A járásbíróság a terheltet jármű önkényes elvételének vétsége és ittas járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 4 hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésként az autóbusz-vezetéstől 1 évi és 6 hónapi eltiltásra ítélte a szabadságvesztés végrehajtását azonban 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt mint a Volán Vállalat autóbusz-vezetője a vádbeli napon este a munkáját befejezte és az autóbuszt lezárta. Ezt követően nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd 22 óra tájban az autóbuszt jogosulatlanul igénybe véve, azzal az egyik községbe a nőismerőséhez ment, az autóbuszt szeszes italtól közepes fokban befolyásolt állapotban vezette.
A terhelt terhére a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésnek az egy járműfajtára korlátozó rendelkezése, valamint a terhelt javára a jármű önkényes elvétele vétségének törvénysértő megállapítása miatt emelt törvényességi óvás alapos.
1. A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 95. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint, aki a kezelésére bízott idegen gépi meghajtású járművet a használatra vonatkozó rendelkezésektől eltérő módon veszi igénybe, hűtlen kezelést valósíthat meg. A jármű önkényes elvételének azokban az eseteiben viszont, amikor az elkövető a rábízott idegen gépi meghajtású járművet a használatra vonatkozó rendelkezésektől eltérő módon veszi igénybe, hűtlen kezelést valósíthat meg. A jármű önkényes elvételének azokban az eseteiben viszont, amikor az elkövető a rábízott idegen gépi meghajtású járművet jogtalanul használja, maga a használat a bűncselekmény véghezviteli magatartása. Ebben az esetben a használat nem a vagyonkezelési megbízáson alapul.
Ellenben olyankor – mint a jelen esetben is – ha a gépkocsivezető a kezelésére bízott gépjárművet a reá vonatkozó rendelkezések megszegésével magáncélra veszi igénybe, ez a vagyonkezelési megbízatással járó kötelesség olyan szándékos megszegése, amely a megbízó érdekkörében – a Btk. 319. §-ának (1) bekezdésében írt hűtlen kezelés megállapítására alkalmas – vagyoni hátrányt eredményezhet.
Ebből következően az adott esetben a terhelt részéről az autóbusznak jogosulatlanul magáncélra használatával nem a Btk. 327. §-a (1) bekezdésének II. tétele szerinti jármű önkényes elvételének vétsége, hanem hűtlen kezelés valósult meg. Minthogy azonban a terhelt az eljárás adatai szerint a hűtlen kezelés körébe tartozó tevékenységgel 1000 forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozott, így a Btké. 28. §-a (1) bekezdésének i) pontjában foglalt rendelkezésre tekintettel nem bűncselekmény, hanem a módosított Sztv. 105. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti szabálysértés valósult meg.
2. A terhelt a tényállásban írt tevékenységével súlyosan megszegte mind a közúti közlekedés szabályait, mind pedig a munkafegyelem alapvető normáit. Ezért őt a munkáltatója fegyelmi úton el is bocsátotta.
A cselekmény tárgyi súlyát fokozza, hogy a terhelt nagy terjedelmű jármű vezetése előtt fogyasztott szeszes italt. Erre is tekintettel semmi nem indokolja a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésének meghatározott fajtájú járműre korlátozását.
Az ilyen módon alkalmazott mellékbüntetés nem felel meg az állandó bíró gyakorlatnak, mivel a terhelt közlekedési szabályszegése már olyan fokú, amely mindennemű közúti jármű vezetésétől való eltiltását indokolja.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletének a törvényességi óvással támadott rendelkezéseit – a törvénysértés megállapítása mellett – hatályon kívül helyezte és a terheltet a jármű önkényes elvételének vétsége miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében felmentette, a hűtlen kezelés szabálysértése tekintetében pedig az eljárást a Be. 216. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján megszüntette, mivel az adott szabálysértésnek a megállapított bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság ezenkívül a terheltet valamennyi közúti jármű vezetésétől eltiltotta 1 évi és 6 hónapi időtartamra. (B. törv. V. 129/1980. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére