PK BH 1980/336
PK BH 1980/336
1980.12.01.
I. A házastársak vagyonközösségébe tartozó valamely vagyontárgy különvagyonba utalását a közös vagyon mellett szóló vélelemre tekintettel a külön vagyoni jelleggel állító félnek kell bizonyítania [Csjt. 27. § (1) bek., 10. sz. Irányelv, 1. pont].
II. A házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóság vagy ingatlan a vagyonmérlegből méltányosságból nem hagyható ki, csak a vagyontárgyak számbavétele, a kölcsönös térítési igények tisztázása és a felek vagyonilletőségének megállapítása során lehet valamelyik félre méltánytalannak mutatkozó vagyoni előnyt, illetőleg hátrányt méltányosságból kiküszöbölni [Csjt. 31. § (5) bek., 10. sz. Irányelv 7. pont].
A felek 1958. január 2-án kötöttek egymással házasságot, gyermekük nem származott. Utolsó közös lakásuk a körzeti orvos felperes s-i ötszobás lakása volt. Az alperes – aki a felperes mellett orvosírnokként dolgozott – 1974 októberében a felperes által vezetett gépkocsi karambolja következtében súlyos balesetet szenvedett, végül rokkantsági nyugdíjba helyezték, a havi nyugdíja 1027 forint.
A felperes az 1975. szeptember 11-én indított keresetében kérte a házasságuk felbontását, majd a felek kérelmére az eljárás szünetelt.
A felperes az 1976. június 21-én beadott kérelmében előadta, hogy az alperes számára megvette a p.-i L. Gy. utca 8/A. I. 3. szám alatti, kétszobás összkomfortos szövetkezeti lakást, átvállalta a teljes OTP-tartozást, vállalja az átírással kapcsolatos költségek viselését és az alperes részére 12 hónapon át havi 1200 forint kiegészítő házastársi tartásdíj fizetését azzal a feltétellel, hogy az alperes nem gördít akadályt az elé, hogy a házasságuk felbontása a Csjt. 18. §-a (1) bekezdésének második fordulata alapján történjék.
Az alperes a módosított ellenkérelmében a házassági felbontását már nem ellenezte és viszontkeresetet indított a házastársi közös vagyon megosztása és havi 2000 forint házastársi tartásdíj iránt.
A járásbíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta. Kötelezte a felperest, hogy 1976. március 1-től kezdődően fizessen az alperesnek havi 2000 forint házastársi tartásdíjat, a hátralékos 37 400 forintot havi 1000 forintos részletekben, adja ki az alperesnek az ítéletben megnevezett 6 db festményt és fizessen meg 2860 forintot; ezt meghaladóan annak a félnek a kizárólagos tulajdonában adta mindazokat az ingatlanokat és ingóságokat, amelyek birtokában jelenleg is (Külön-külön) vannak.
Az első fokú ítélet indokolása szerint a felek 1976 márciusában véglegesen megszakították az életközösséget és az alperes P.-re költözött a felperes által vásárolt lakásba. Közös vagyon a felperes birtokában levő balatoni társasüdülő-lakrész 180 000 forint, egy garázs 55 000 forint értékben, egy h.-i üdülő vételárába befizetett, de a felperesnek visszafizetett 70 000 forint, egy személygépkocsi 34 000 forint, képek 143 000 forint, egyéb ingóságok 153 870 forint, fogorvosi felszerelés 5000 forint értékben és 70 000 forint készpénz (a felperes birtokában levő közös vagyon értéke tehát 710 870 forint). A felek közös vagyona továbbá az alperes birtokában levő 6000 forint értékű képek és 35 750 forint értékű egyéb ingóságok. A teljes közös vagyon értéke tehát 752 620 forint, amelyből egy-egy félre jutó érték 376 310 forint. A felperes az életközösség megszűnése után a különvagyonából vette az öröklakást, amellyel kapcsolatban összesen 297 700 forintot fizetett. Ennek és az alperes birtokában levő ingóságok értékének, 41 750 forintnak a levonása után az alperes jogos követelése még 36 860 forint, amelyet kiegyenlít a felperes által kiadandó festmények értéke; 34 000 forint és 2860 forint készpénz.
Az első fokú ítélet ellen a felperes a házastársi tartásdíj havi 1000 forintra való leszállítása és egyebekben az alperes viszontkeresetének elutasítása, az alperes pedig a lakás 240 000 forint és a nála levő ingóságok – képek nélkül – 30 750 forint értékben való betudásával a felperesnek további 219 885 forint értékkülönbözet megfizetésére, valamint a képek természetben való megosztása végett fellebbezett. A lakás és a festmények értéke nélkül a közös vagyon értékét 981 270 forintban jelölte meg.
A felperes előadta, hogy a házassági életközösségük 1976. május 19-én szakadt meg, amikor az alperes P.-re, az említett lakásba költözött, ő dr. r.-től 1976. április 21-én az alperes lakásának vételére 150 000 forintot kért kölcsön, és a vételhez rendelkezésére állt a h.-i nyaraló vételével kapcsolatban visszakapott 70 000 forint is. Az alperes előadta, hogy az életközösségük 1976. március 8-án szűnt meg, amikortól kezdődően a felperes nem gondoskodott róla és külön gazdálkodtak. A felperes által állított 150 000 forintos kölcsönre vonatkozóan dr. É. L. s.-i lakos tanúkénti kihallgatását kérte, amit a másodfokú bíróság nem rendelt el.
A megyei bíróság az ítéletével az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett részét a házastársi tartásdíj vonatkozásában helyben hagyta, a házastársi közös vagyon megosztását illetően pedig részben és akként változtatta meg, hogy mellőzte az alperesnek 4 db kép kiadására való kötelezését és a felperes által fizetendő értékkülönbözet összegét 360 forintra leszállította.
Az ítélet indokolása szerint a felek házastársi együttélése 1976. március 8-án szakadt meg, a vagyonközösség megszüntetésével kapcsolatos egyezkedés idejében került sor arra, hogy a felperes 1976. április 7-én kifizette a lakás vételárának egy részét, 80 000 forintot. A garázs nem 55 000, hanem csak 14 000 forint értékkel számolható el, a közös vagyon ennek megfelelően csak 711 620 forint értékű. Ennek fele 355 810 forint, az alperesnél 339 450 forint értékű ingó és ingatlan vagyon van, így 16 360 forint jár még a részére. A felperes 2 db, összesen 16 000 forint értékű kép kiadására köteles, tehát a terhére mutatkozó különbözet csak 360 forint.
A jogerős ítéletnek a házastársi közös vagyon megosztásával és az alperes költségviselésével kapcsolatos rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás következtében a Legfelsőbb Bíróság határozatával a másodfokú ítéletnek a házastársi közös vagyon megosztására és a perköltségre vonatkozó rendelkezéseit – az első fokú ítéletnek ugyanezekre a rendelkezéseire kiterjedően – hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A határozat szerint a perben eljárt bíróságok a Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének és a Legfelsőbb Bíróság 10. számú Irányelve 7. pontjának figyelmen kívül hagyásával foglaltak állást a felperes által az alperes részére az életközösség megszakítása után vásárolt szövetkezeti lakás vételárával és a lakás festésével stb.-vel kapcsolatban felmerült költségeknek kizárólag az alperes terhére való elszámolása tekintetében. Idevonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a felek a felperes tágas szolgálati lakásában 18 évig éltek együtt, házasságuk felbomlása és az alperes egészségromlása nagyobbrészt a felperes terhére róható magatartással, nem utolsósorban pedig a felperes által okozott balesettel függ össze, amellyel szemben a felperes az alperesnek a házasság megromlásában való felróható közrehatását nem tudta kellően bizonyítani.
A házasság felbontását kérő felperes érdeke volt, hogy a volt közös lakás használatának megosztása helyett az alperes részére a lakásigénye mértékének megfelelő lakást biztosítson. Ez az L. Gy. utcai lakás megvásárlásával valósult meg. Mindkét peres fél szándéka az alperes lakásproblémájának megoldása és az volt, hogy az ingatlan az alperes tulajdonába kerüljön. Figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság egyfelől a feleknek ezt a szándékát és azt, hogy az alperes a lakás tulajdonjogának megszerzésével gazdagodott ugyan, de a végeredményben csupán a lakásigényének – mindenekelőtt a felperes igényét szolgáló – kielégítését biztosítja. Figyelemmel volt a Legfelsőbb Bíróság amellett arra is, hogy az alperesre a lakást terhelő tartozás törlesztése annál lényegesen nagyobb terhet ró, mint ha a volt közös lakás megosztott használata illetné meg, amire feltétlenül igénye lehetne. Ezért az összes körülményekre tekintettel azt látta méltányosnak és jogszerűnek, ha a lakás értékét a felek házastársi közös vagyonának megosztásánál figyelmen kívül hagyja. A peradatokból egyébként az állapítható meg, hogy a lakás vételárát a rendkívül kedvező jövedelmi viszonyok között élő felperes nagyobbrészt a közös vagyonba tartozó készpénzből, kisebb részben pedig a házassági életközösség megszűnése után általa felvett és rövid időn belül visszafizetett kölcsönből fedezte.
A Legfelsőbb Bíróság határozata indokolásában a szövetkezeti lakással kapcsolatos része ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Beadványában az alperes maga adta elő, hogy a per szünetelésének ideje alatt a házastársi közös vagyon megosztását illetően közte és a felperes között elvi megállapodás jött létre, amely szerint a közös vagyont akként osztják meg, hogy az ő (alperes) kizárólagos tulajdonába kerül a szóban levő 225 000 forint készpénz-vételárért megszerzett – szövetkezeti lakás, kifizeti a felperes a 15 000 forint rendkívüli OTP-törlesztést, kifizeti a közös vagyonból a 60 000 forint körüli vételárhátralékot, valamint vagyonátruházási illetéket, továbbá a kérésének megfelelően berendezi a lakást az eddigi lakásuk berendezési tárgyaiból. Előkészítő iratában pedig az alperes előadta, hogy a felperes a neki jutó rész terhére fizette ki a lakás vételárát, s hogy neki (alperesnek) ezt a jutójára el kell számolni.
Az alperes tehát elismerte, hogy a lakás vételárát és a vétellel kapcsolatos egyéb kiadásokat – mint a közös vagyon részét – a terhére kell elszámolni.
Az alperes a fellebbezésében felállított vagyonmérlegben ezúttal szerepeltette a lakás vételárát, azt azonban ismét levonta a számítása szerint neki jutó vagyonértékből, megjegyezve: „nálam van a lakás 240 000 forint értékben”. Ennek megfelelően tartott még igényt – a festmények értékének felén kívül 219 885 forintra.
Az alperes tehát a fellebbezésében sem kérte, hogy a bíróság mentesítse őt a lakás vételárának elszámolása alól, illetve hogy azt ne vegye a terhére figyelembe. Az alperes egyébként a fellebbezési eljárás során azt is előadta, hogy a felperes lakásvásárlásra 150 000 forintot kért kölcsön dr. R.-től, az erről szóló kötelezvényt még ő is aláírta „beteg állapotban”, előadta továbbá: dr. R. két nappal később közölte vele, hogy 100 000 forintot már visszakapott. Az alperes előadásában is van tehát adat arra, hogy a felperes a lakásvásárlásra jelentős összegű kölcsönt vett fel, utóbb az alperes ezt kétségbe vonta, amikor úgy nyilatkozott: lehet, hogy ez csak „alibi” volt.
A lakás vételárának elszámolása tekintetében a törvényességi óvás csak arra irányult, hogy tisztázza a bíróság a lakás vételére fordított pénz eredetét, és abból a vagyonközösségbe tartozó összeget vegye fel a közös vagyon tételei közé.
A törvényességi határozat helyesen utalt a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésében és a Legfelsőbb Bíróság 10. számú Irányelvének 7. pontjában foglaltakra, tévesen jutott azonban arra az álláspontra, hogy a határozatában felsorolt indokokra figyelemmel az a méltányos és jogszerű, ha a felek házastársi közös vagyonának megosztásánál a lakás vételárát figyelmen kívül hagyja. Maga is megállapította, hogy a lakás vételárának nagyobb részét a felek közös tulajdonú készpénzvagyona fedezte. Ha pedig ez így van, ezt a pénzösszeget a vagyonmérlegbe fel kellett volna venni és annak megosztását, tehát fele részével az alperesnek jutó vagyon megterhelését csak akkor lehet mellőzni, ha a felperes az abból neki jutó részről az alperes javára ingyenesen lemondott volna. Ezt azonban – a közös vagyon mellett szóló védelemre tekintettel – az alperesnek kell bizonyítania [Csjt. 27. § (1) bek.].
A különvagyonba utalás hiányában nem lehet a felperesnek jutó vagyonilletőséget a lakás vételével kapcsolatos költségek teljes összegével megterhelni, annál kevésbé, mivel a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóság vagy ingatlan a vagyonmérlegből méltányosságból nem hagyható ki, hanem csak az összes vagyontárgyak számbavétele, a kölcsönös térítési igények tisztázása és a felek vagyonilletőségének megállapítása után lehet a valamelyik félre méltánytalannak mutatkozó vagyoni előnyt, illetve hátrányt méltányosságból kiküszöbölni.
Az alperes maga sem állította, hogy a lakás vételére fordított kiadásoknak a vagyonmérlegbe való felvételével és közös vagyonkénti elszámolásával a felperes olyan vagyoni előnyhöz jutna, amely a méltányossággal nem fér össze. A perbeni előadásai helyesen úgy értelmezhetők, hogy közös vagyonként kívánja elszámolni azt az – általa meghatározni nem tudott – összeget, amelyet a felperes a közös vagyonból fordított a lakás vételére.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes a rokkantsági nyugdíja mellé a felperestől havi 2000 forint házastársi tartásdíjat kap, továbbá hogy az alperesnek jutó vagyonilletősség értéke is lényegesen meghaladja azt az összeget, amely az alperest a lakásvétellel kapcsolatban terhelné. Az alperes tehát a lakás vételével kapcsolatos kiadások részbeni viselése után sem kerülne abba a helyzetbe, hogy a felperesnek a különvagyonából, illetve jövedelméből térítenie kellene.
Az sem tisztázott, hogy még mennyi az az OTP-kölcsöntartozás és mennyi annak havi részlete, amelyre a Legfelsőbb Bíróság mint az alperest terhelő költségre utalt. Nem tisztázott az sem, miért viseli ezeket az alperes, amikor a felperes a szünetelő per tárgyalásának folytatását kérő beadványában – egyebek között – előadta, hogy átvállalta a teljes OTP-tartozást.
A Legfelsőbb Bíróság határozatának indokolása tehát törvénysértő annyiban, amennyiben az új eljárás során kihagyni rendelte a vagyonmérlegből a lakás vételére fordított költségeket, de megalapozatlan is, mert nem rendelte el annak tisztázását, hogy a lakásvételre fordított pénzből mennyi volt a közös vagyon, mennyi a felperes különvagyona, s ezt milyen szándékkal fizette ki. Elmulasztotta annak tisztázását, hogy nem akarta-e az így kifizetett összeget az alperesnek ajándékozni, ezzel az alperes különvagyonát gyarapítani. Tisztázni kellett volna, hogy a felperes az ingatlan vásárlásánál felmerült költségek megtérítéséről nem mondott-e le, s miként értelmezhető a felperesnek egyebek között ezzel kapcsolatban az OTP-tartozás átvállalására vonatkozóan tett nyilatkozata.
Csak mindezek tisztázása után és a teljes vagyonmérleg alapján megállapítható vagyonilletősségek ismeretében lehet eldönteni, helye lehet-e a felek vagyoni igényeinek az alperes javára az általános elvektől eltérő rendelkezésére.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak a kifejtett szempontokra figyelemmel kell lennie.
Ezekre való tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozatának a szövetkezeti lakással kapcsolatos indokolása törvénysértő és a határozat törvényességi óvással megtámadott részét a fenti indokolással tartotta fenn hatályában. (Eln. Tan. P. törv. 20 718/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás