PK BH 1980/342
PK BH 1980/342
1980.12.01.
Tulajdoni hányadnak osztatlan tulajdonközösséget eredményező eladásával járó adókötelezettség megállapítása szempontjából nem a társtulajdonosok tulajdoni illetősége, hanem az önálló ingatlanként nyilvántartott egész földrészlet vonatkozásában kell vizsgálni, hogy az több nem lakás céljára szolgáló helyiség elhelyezésére alkalmas-e vagy sem [35/1971. (XII. 17.) PM sz. r. 3. § (1) bek. e) pont; 2/1977. (I. 18.) ÉVM sz. r.].
A felperes az 1977. december 8-án kelt adásvételi szerződéssel eladta a 200 négyszögöl térmértékű belterületi ingatlanának eszmei 1/2 illetőségét 100 000 forint vételárért. Az illetékkiszabási hivatal az eladott rész forgalmi értékét 150 000 forintban állapította meg.
Az első fokú pénzügyi hatóság a felperessel szemben 32 500 forint általános jövedelemadót és 6500 forint községfejlesztési hozzájárulást írt elő. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes osztatlan talajdonközösséget eredményező módon értékesített ingatlana több nem lakás céljára szolgáló üdülő felépítésére alkalmas, és ezért az értékesítéssel kapcsolatban a 42/1971. (XII. 17.) Korm. számú rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 35/1971. (XII. 17.) PM számú rendelet 3. §-ának e) pontja alapján a felperes jövedelemadó-fizetési kötelezettsége fennáll. Ezt a határozatot az alperes helyben hagyta.
A felperes keresetében az államigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérte. Utalt arra, hogy a perbeli ingatlan megosztásra, vagyis több építési telek kialakítására alkalmatlan. Sérelmezte azt is, hogy a jövedelem összegének megállapításánál a vagyonállagot gyarapító beruházásokat az alperes figyelmen kívül hagyta.
A peres eljárás folyamán az alperes az államigazgatási határozatot részben saját hatáskörben megváltoztatta és a felperesnek az 1977. évi ingatlan értékesítéséből származó adóköteles jövedelmét 30 620 forintban, ehhez képest az általános jövedelemadót 12 248 forintban állapította meg.
A felperes kereseti kérelmét akként tartotta fenn, hogy az alperes ez utóbbi határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az államigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy a perbeli ingatlan eszmei 1/2 tulajdoni illetősége önállóan több építési telek kialakításra nem volt alkalmas. Az egész ingatlanon ikerüdülő épült építési engedély alapján, de ez az ikerüdülő nem a felperes által eladott tulajdoni illetőségnek megfelelő telekrészre volt építhető. Miután pedig az értékesített belterületi ingatlanilletőség több nem lakás céljára szolgáló helyiség elhelyezésére nem volt alkalmas, jövedelemadó kivetésének nem volt helye.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet indokai alapján helyben hagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az általános jövedelemadóról szóló és többször módosított 42/1971. (XII. 17.) Korm. számú rendelet végrehajtása tárgyában megjelent, az ugyancsak többször módosított 35/1971. (XII. 17.) PM számú rendelet (Vhr.) 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint: adóköteles a földterület megosztásából, továbbá a több építési telek kialakítására, illetőleg több nem lakás céljára szolgáló helyiség (üdülő, garázs stb.) elhelyezésére alkalmas belterületi, valamint a legalább 1500 m2 (417 n.öl) külterületi földrészletnek vagy tulajdoni hányadának osztatlan tulajdonközösséget eredményező vagy az említett ingatlanoknak az állam, illetőleg más jogi személy részére történő eladásából származó jövedelem.
A perbeli 200 négyszögöles ingatlan műszakilag nem volt megosztható, több építési telek kialakítására tehát nem volt alkalmas. Ezzel szemben a tulajdonostársak ikerüdülő, vagyis 2 üdülőegységből álló épület felépítésére kértek és kaptak építési engedélyt.
Amikor tehát a felperes 1977 évben az ingatlan eszmei 1/2 részét elidegenítette, ez az elidegenítés osztatlan tulajdonközösséget eredményezett, mégpedig olyan belterületi ingatlan vonatkozásában, amely több nem lakás céljára szolgáló helyiség (üdülőegység) elhelyezésére alkalmas volt.
Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor csupán az elidegenített ingatlanilletőség vonatkozásában vizsgálták az építési feltételeket. Az építési engedélyezési eljárásról szóló 2/1977. (I. 18.) ÉVM száma rendelet szerint ugyanis az építési engedély kiadásának és valamely ingatlan beépíthetőségének az elbírálásánál az egész ingatlan, nem pedig egy eszmei illetőség beépíthetőségének van jelentősége. A Vhr. 3. §-a (1) bekezdése e) pontjának alkalmazása során nem a társtulajdonosok tulajdoni illetősége, hanem az önálló ingatlanként nyilvántartott egész földrészlet vonatkozásában kell vizsgálni, hogy az több nem lakás céljára szolgáló helyiség elhelyezésére alkalmas-e vagy sem.
Így az alperes jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes jövedelemadó-fizetési kötelezettsége a Vhr. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint fennáll, ezért a jogerős államigazgatási határozat hatályon kívül helyezésének nem volt helye.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletet pedig megváltoztatva a keresetet elutasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése].
Az alperesnek felszámítható költsége nem merült fel, így e tárgyban nem kellett rendelkezni.
A 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet (R.) 5. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra figyelemmel, valamint a R. 20. §-ának (1) bekezdése alapján illeték kiszabásának nem volt helye. (P. törv. V. 21 193/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás