GK BH 1980/343
GK BH 1980/343
1980.12.01.
Közös szabadalom esetén a szabadalmat egyedül hasznosító szabadalmastárs a hasznosítás fejében a társainak részesedési hányaduk arányában díjat köteles fizetni. Kiszámításánál a gyártás költségeit is figyelembe kell venni [1969. évi II. tv. 16. § (2) bek., 20. § (1) bek.].
A felek társtulajdonosai a „kenőanyag kompozíció, célszerűen sodronykötelek kenésére és konzerválására” című szabadalomnak. A szabadalmazott eljárást az I. r. alperes valósította meg és a II. r. alperessel megállapodott ugyan a szabadalomból eredő gazdasági eredmény százalékos megosztásában, a megállapodástervezetet azonban a felperes nem fogadta el, így a felek között végül is megállapodás nem jött létre. A felperes a keresetében a szabadalom hasznosításából származó eredmény felek közötti felosztási arányának a megállapítását kérte, egyben javaslatokat is tett a felosztás módjára.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértő véleménye szerint az I. r. alperes tevékenységében a szabadalom bevezetésével nagymértékű változás nem következett be, különösen a bevezetés kezdeti időszakában a hasznos eredmény nem emelkedett az I. r. alperes jövedelmezőségének átlaga fölé. A szakértő hivatkozott a jogszabályra, amely szerint ha a szabadalomnak több jogosultja van, a találmányt bármelyik szabadalmastárs egyedül is hasznosíthatja, köteles azonban társainak a részesedési hányad arányában megfelelő díjat fizetni. A gazdasági eredmény alapján a szakértőnek az volt a véleménye, hogy a szabadalom alkalmazásából származó haszon 60%-át az I. r. alperes megtarthatja, az ezt meghaladó 40%-ot pedig fel kell osztani a tulajdonostársak, így a felperes, az I. r. és a II. r. alperes között. Az I. r. alperest megillető 60% figyelembevételével a szabadalom gazdasági eredményének 16%-a a felperest, 68%-a az I. r. alperest, 16%-a pedig a II. r. alperest illeti meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szabadalom hasznaiból a felperest 16%, az I. r. alperest 68% és a II. r. alperest 16% illeti meg. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság elfogadta a szakértő véleményét annak megállapítása mellett, hogy a jelentkező hasznos eredmény nem 100%-ban, hanem csak 40%-ban osztható fel a felek között. Az 1969. évi II. tv. 16. §-a értelmében a szabadalom hasznosítására bármelyik tulajdonostárs (szabadalmastárs) jogosult, társainak azonban a részesedési arányuknak megfelelő díjat köteles fizetni. Ennek az alapján I. r. alperest díjfizetési kötelezettség terheli a felperessel és a II. r. alperessel szemben. E díj felosztása részesedési arány alapján történik.
A felperes az ítélet ellen fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a szabadalom hasznos eredményének 100%-os mértékben való felosztását a részesedés aránya szerint. Hivatkozott a Ptk. 141. §-ának (1) bekezdésére, amelynek értelmében a szabadalmasok tulajdonképpen közös tulajdonosok. A szakértő, illetőleg az első fokú ítélet arra nem adott indokolást, hogy a 60%-os eredményt az I. r. alperes milyen alapon tarthatta vissza és miért csak a fennmaradó 40% került felosztásra. A szakértő véleményével szemben utalt arra is, hogy az I. r. alperes kimutatásából kitűnik: a termék nyeresége 12,5%-os, a gyáregységi nyereségi átlag pedig 12,1% volt. A felosztás természetesen a részesedési arány szerint történhet. A helyes megoldás az lenne, hogy a 60%-os visszatartás helyett az I. r. alperes a terméken jelentkező nyereségét, 12,5%-ot tarthatna vissza.
A fellebbezés nem alapos.
A felek valamennyien azonos tröszt irányítása alá tartoznak. A közöttük felmerült vitában a tröszt vezérigazgatója állást foglalt és a szabadalomhasznosítási díjat 2800 Ft/tonnában állapította meg azzal, hogy a feltalálók kielégítése után, a felek között fennmaradó rész a tulajdoni hányad arányában osztható fel. Az I. r. alperes által történő visszatartás indoka a vállalatok feladata általában: az, hogy a népgazdaság szükségleteinek kielégítésére árutermeléssel nyereségre tegyenek szert. Ezért csak kivételesen fordulhat elő, hogy egy vállalat a szabadalom hasznosítása útján előállított új gyártmány teljes nyereségét a szabadalmasnak vagy szabadalmasoknak átengedje. Tipikus az az eset, amikor a keletkező nyereség valamely hányadát, illetőleg megfelelő összegét lehet fizetni a hasznosítás fejében. Arra sem jogszabály, sem hatósági irányelv nincs, hogy a hasznosítási díj a termék árának, a nyereségnek vagy az önköltségnek mely része legyen. A hasznosító I. r. alperes megosztásra a nyereség 40%-át ajánlotta fel. Ezt a vezérigazgató jóváhagyta. A vezérigazgatói döntéssel szemben a felperes a felügyeletet gyakorló minisztériumhoz fordult, amelynek a műszaki fejlesztési főosztálya állásfoglalásában a vezérigazgatóval elvben egyetértett.
Az említett minisztérium indokoltnak tartotta, hogy a felek a tulajdoni hányad arányában olyan alapösszeg után részesüljenek, amely az I. r. alperes által termelt termékek áltagos nyeresége és a szabadalom hasznosítása következtében jelentkező nyereség különbözete.
A felperes – keresetében kifejtett – álláspontja szerint az I. r. alperesnél jelentkező teljes nyereség arányos része jár számára hasznosítási díjként.
A pertárgy érékével egyező 350 000 Ft állítólagos hasznos eredmény az I. r. alperes gyáregységi áltagos nyereségét 0,4%-kal haladta csak túl, ebből az a következtetés vonható le, hogy a szabadalom hasznosítása az átlagos 12,1% helyett a terméknél 12,5%-ra emelkedett. A 0,4%-os emelkedés a 350 000 Ft nyereségbázishoz képest mindössze 11 200 Ft. Ez azt jelenti, hogy a szabadalom hasznosítása folytán az I. r. alperesnek ilyen összegű többletnyeresége keletkezett, illetőleg a szabadalom hasznosítása nélkül gyáregységénél a nyereség 11 200 Ft-tal (0,4%) kevesebb volna.
Az I. r. alperes valósította meg a közös szabadalmat. Ennek érdekében beruházásokat végzett, gondoskodott a termék előállításához szükséges anyag és energia rendelkezésre bocsátásáról, szervezte a műszaki fejlesztést, gondoskodott a munkaerőről és viselte az értékesítés kockázatát is.
A szabadalom hasznosításával kapcsolatos díjfizetési kötelezettség kiszámításánál abból kell kiindulni, hogy az önköltség egy részének viselésében is részesedniük kell azoknak a társaknak, akik nem vesznek részt a megvalósításban. A felperes által elfoglalt álláspont, amely szerint a termékkel jelentkező hasznos eredményt teljes egészében meg kell osztani, előnytelen helyzetbe hozná az I. r. alperest és indokolatlan előnyöket nyújtana a felperes és a II. r. alperes számára, amelyek a termelés kockázatát nem viselik, hanem csupán az eredményeiből részesednek.
Az említett vezérigazgatói állásfoglalás helytállóan mutatott rá arra, hogy szabadalmastársi hasznosítás esetén sem jogszabály, sem hatósági előírás nem szabályozza a díjazás mértékét. A bírósági gyakorlat szerint a szabadalom használatáért fizetendő díj összege általában a 20%-ot csak kivételesen szokta felülmúlni. A felperes ennek a kétszeresét, a hasznos eredmény 40%-át tartotta a maga részéről elfogadhatónak.
Ha az I. r. alperes nem lenne szabadalmastárs, hanem csak hasznosító és a felperes kizárólagos tulajdonában levő szabadalmat kívánná hasznosítani, aligha lenne elképzelhető olyan szabadalomhasznosítási szerződés, amely a gyártó I. r. alperesnél jelentkező teljes nyereséget átengedné a szabadalomtulajdonos felperesnek. Az alkalmazásból származó nyereség egy része szükségképpen az alkalmazó vállalatot illeti. Nem sértett tehát jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a szakértő indokolt és aggálytalan szakvélemény alapján döntött a felosztás kérdésében.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint – az indokolás szükségessé vált kiegészítésével – helyben hagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 509/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás