PK BH 1980/381
PK BH 1980/381
1980.12.01.
Nem vagyoni kár megállapítására kerülhet sor akkor, ha a baleseti sérült lábát amputálni kellett és ennek következményeként korábban a társadalmi életben aktívan tevékenykedő felperes életvitele, de bizonyos mértékben az élete is tartósan megnehezült. A kárpótlásnak járadék formájában történt megítélésénél figyelembe kell venni a felperes életkora mellett ezt is, hogy a jelenleg fennálló mozgáskorlátozottságának mértéke a jövőben módosulhat (Ptk. 354. §).
A felperes 1978. június 23-án balesetet szenvedett oly módon, hogy egy tehergépkocsi felhaladt a gyalogjárdára és az ott álló felperes bal lábát szétroncsolta. A baleset miatt a felperes bal alsó végtagját a lábszár középső és távoli harmada határán csonkolni kellett.
A felperes a baleset idején 63 éves, nyugdíjas volt, nyugállománya mellett vállalati üzemi konyha vezetését látta el. Az alperes peren kívül vállalta havi 2670 forint járadék megtérítését, amely összegből 1396 forint jövedelemkiesés, havi 845 forint háztartási munkával kapcsolatos kiadás, havi 250 forint a hétvégi ház kertjének művelésével kapcsolatos költség, havi 179 forint pedig közlekedési többletköltség.
A felperes keresetében egyrészt 13 776 forint megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Ezenkívül havi 1200 forint járadékot igényelt nem vagyoni kárként, utalva arra, hogy a járóképtelenséget eredményező és a bal láb amputálásával járó baleset életét és a társadalmi életben való részvételét tartósan és súlyosan megnehezítette. Előadta azt, hogy 3 és fél éves unokájával rendszeresen foglalkozott, gyakran ellátta annak felügyeletét, tevékenyen részt vett a pártéletben, ezenkívül egyéb társadalmi munkát is végzett, szoros kapcsolatot tartott barátaival. A balesetet követően bekövetkezett testi fogyatékossága azt eredményezte, hogy a kapcsolatai meglazultak, és az előzőekben kialakított életvitelének kényszerű megváltozása károsan befolyásolta idegállapotát is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Kártérítő felelősségét nem vitatta, tagadta azonban, hogy az általa már elismert károkon túl a felperesnek egyéb jogszerű igénye lehetne.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 26 776 forintot, továbbá 1979. augusztus 1-től kezdődően minden hónap 5. napjáig esedékesen havi 1000 forint kárpótlást. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és az alperest kötelezte 1600 forint perköltség megfizetésére.
Megállapította, hogy a sokoldalú aktív életvitelű felperest fizikailag és pszichikailag is súlyos hátrány érte annak következtében, hogy bal lábát amputálni kellett. Életmódja elnehezült, és pénzben kifejezhető kárai mellett nem vagyoni jellegű hátrány is érte, ezért igényt tarthat kárpótlásra. Ennek összegét az elsőfokú bíróság havi 1000 forintban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a megyei főügyészség, valamint az alperes jelentettek be fellebbezést. Az ügyészi indítvány a nem vagyoni kár vonatkozásában előterjesztett kérelemmel kapcsolatban arra irányult, hogy a másodfokú bíróság e címen 10 000 forint egy összegű kárpótlást biztosítson a felperes részére.
Az alperes fellebbezésében a kereset teljes elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a pert másodfokú elbírálásra a Pp. 23/A. §-a alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A fellebbezések csupán részben megalapozottak.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta ítéleti döntése alapjául.
A Ptk. 354. §-ában foglalt rendelkezések szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát is, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.
Kétségtelen, hogy a felperes a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett, bal lábát annak roncsolása folytán amputálni kellett, s ennek következményeként korábban a társadalmi életben aktívan tevékenykedő felperes életvitele, de bizonyos mértékben az élete is tartósan megnehezült.
Helytálló tehát az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a felperest a baleset következtében nem vagyoni kár is érte, s ezért őt kárpótlás illeti meg.
A felperes a nem vagyoni kár iránti igényének az érvényesítésénél főként arra hivatkozott, hogy korábbi baráti körével az érintkezést nem tudja megfelelően tartani, unokája a baleset után elhidegült tőle. Érvelt azzal is, hogy korábbi párt- és egyéb társadalmi munkáját a korábbival azonos módon nem tudja végezni.
Az kétségtelen, hogy a baleset folytán elszenvedett sérülés következtében azok a hátrányok, amelyekre a felperes hivatkozik, bizonyos mértékben fennállanak. A baráti körrel történő kapcsolattartás azonban oly módon is biztosítható, ha a korábbi gyakorlattal szemben a felperes elsősorban úgy szervezi meg az érintkezést, hogy a barátok megértő támogatása mellett saját lakásán biztosítja a kapcsolatok fenntartását.
A peradatok szerint a felperes unokájának kezdeti idegenkedése időközben oldódott. A párt- és társadalmi munkában való korábbi operatív részvétellel szemben – az erre illetékes szervek megértő támogatásával – nem lesz akadálya annak, hogy olyan jellegű társadalmi munka végzésével vegyen részt változatlanul a felperes a párt- és társadalmi életben, amely a változott körülmények között is megfelelően biztosítja közéleti tevékenységének a folytatását.
Mindezeket a körülményeket értékelve, a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletben a felperes javára nem vagyoni kár címén megítélt kárpótlás összegét havi 500 forintra leszállította.
Az átalányösszegű kárpótlás helyett a Legfelsőbb Bíróság járadék formájában látta indokoltnak a felperes javára a kárpótlás megítélését, figyelembevéve a felperes életkorát, valamint azt is, hogy jelenleg fennálló mozgáskorlátozottságának mértéke a jövőben módosulhat. (Legf. Bír. Pf. V. 21 370/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás