PK BH 1980/388
PK BH 1980/388
1980.12.01.
Közjegyzői végrehajtási záradékkal megindított végrehajtás megszüntetése, illetőleg korlátozása iránti perben a végrehajtást kérő félre hárul annak bizonyítása, hogy követelése fennáll [1979. évi 18. tvr. 44. § (1) bek. a ) pont, Pp. 164. § (1) bek.].
Az alperes fűtési díj címén fennálló 1131, 40 forint tartozásról a felperessel szemben hátralékkimutatást állított ki, amelyet az állami közjegyző záradékkal látott el.
A felperes keresetében az időközben hatályon kívül helyezett 1955. évi 21. sz. tvr. (Vht.) 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a megindított végrehajtás megszüntetését kérte. Előadta, hogy egy korábbi perben beszerzett szakértői vélemény szerint az alperes hibásan működő, túlfogyasztást okozó fűtési rendszert üzemeltet, ezért ő az ebből eredő többletköltséget nem köteles megtéríteni.
Az alperes a perben újabb elszámolást csatolt és ennek alapján hozzájárult ahhoz, hogy a bíróság a végrehajtást 708,40 forintra és járulékaira korlátozza.
Az elsőfokú bíróság a perben az alperes által csatolt újabb hátralékkimuntatás alapján a végrehajtást 708,40 forintra korlátozta.
Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A jogerős ítélet meghozatala után hatályba lépett, a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. sz. tvr. (Vht.) 44. §-a (1) bekezdésének a) pontja – egyezően a korábban hatályban volt Vht. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontjával – úgy rendelkezik, hogy ha a végrehajtás végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján történik, végrehajtás megszüntetése, illetőleg korlátozása iránti pernek van helye azon az alapon, hogy az okiratban foglalt követelés érvényesen nem jött létre. Ennek értelmében az adós vitássá teheti a követelés jogalapját, de támadhatja annak összegszerűségét is. Eszerint a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránt az idézett jogszabályi rendelkezés alapján indított perben a bíróság lényegében ugyanazokat a kérdéseket vizsgálja, mint amelyeket vizsgálni kell akkor, ha a végrehajtást kérő a záradékolási kérelem helyett előbb peres úton érvényesíti követelését.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A közjegyzői végrehajtási záradékkal megindított végrehajtás megszüntetése, illetőleg korlátozása iránti perben tehát a jogot érvényesítő, végrehajtást kérő félnek (alperesnek) kell igazolnia követelése fennállását.
Ezeket a szabályokat hagyta figyelmen kívül a bíróság, amikor a követelés fennállását az alperes egyoldalú előadása és az általa csatolt újabb hátralékkimutatás alapján igazolva látta. Ezzel szemben a felperes előadta: egy korábbi perben a bíróság szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a ház központi fűtőberendezése nem felel meg a műszaki követelményeknek, és emiatt fűtési többletköltség keletkezik. Ezzel kapcsolatban a felperes kifejezetten azt állította, hogy az alperes által kimutatott fűtési többletköltség ebből származik.
Nem vizsgálta a bíróság azt sem, hogy milyen ténybeli és számítási alapon készült a közjegyzőhöz benyújtott hátralékkimutatás, és a per során csatolt elszámolás eredménye attól milyen okból különbözik. Adat van a perben arra is, hogy a tanács a lakók részére díjkedvezményt biztosított. A bíróság azt sem tisztázta, hogy ezt a díjkedvezményt milyen okból engedélyezték, és a per során csatolt újabb elszámolás elkészítésénél ezt figyelembe vették-e.
A kifejtettekre tekintettel a városi bíróság ítélete megalapozatlan és egyben törvénysértő is. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben a városi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során be kell szerezni a felperes által említett korábbi peres iratokat, és ha az ott beszerzett szakértői vélemény mai időszerűségét a felek vitássá teszik, a felperesnek a fűtésrendszerrel kapcsolatos tényállításai tisztázása végett szakértői bizonyítási eljárást kell lefolytatni. Be kell szerezni továbbá a díjkedvezményt biztosító államigazgatási iratokat és a közjegyzői záradékkal ellátott hátralékkimutatás alapjául szolgáló elszámolását. (P. törv. V. 20 105/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
