MK BH 1980/410
MK BH 1980/410
1980.12.01.
A bíróságnak a felek kérelmeit nem megnevezésük, hanem a tartalmuk szerint kell elbírálnia. Ha nyilvánvaló, hogy a felperesnek a per megszüntetése iránt előterjesztett kérelme nem felel meg a valódi tartalmának, a bíróság e kérelemnek nem tehet eleget [Pp. 3. § (1) bek.].
A felperes 1967. óta áll az alperes alkalmazásában. Munkaviszonyát 1979. február hó 20. napján az alperes felmondta. A felperes munkaügyi vitát indított, de kérelmét a munkaügyi döntőbizottság elutasította.
A felperes a határozat ellen keresetet indított, melyben munkaviszonyának a helyreállítását kérte. Az idéző végzés átvételét követően a munkaügyi bíróságnál írásban bejelentette, hogy a tárgyaláson nem tud megjelenni, mert kezelő és ellenőrző orvosaitól nem kapott felmentést. Előadta azt is, hogy az alperes a közérdekű bejelentéseinek kivizsgálása alatt mondta fel a munkaviszonyát, de a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága „jogvédelmi eljárást” tett folyamatba munkaviszonyának fenntartása érdekében, ezért az eljárás befejezéséig a munkaügyi per felfüggesztését kérte.
A munkaügyi bíróság a tárgyalást elnapolta.
A felperes ezt követően az eljárás megszüntetését azon a címen kérte, hogy a Pénzügyminisztériumnál folyamatban levő, már említett eljáráshoz szükség van az alperes által kiadott felmondási intézkedésre is. A tanácselnök egyébként úgy tájékoztatta a felperest, hogy csak az eljárás megszüntetését vagy a per érdemi elbírálását követően adhatja ki a bíróság a felmondási intézkedést a részére. A felperes a tanácselnöknek ezt a tájékoztatását tudomásul vette és az eljárás megszüntetését kérte.
A munkaügyi bíróság a felperesnek a felmondási intézkedés kiadására irányuló kérelmét kereset-visszavonásként értékelte és ezért a pert megszüntette.
A munkaügyi bíróság jogerős végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróságnak a felek kérelmeit nem megnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell elbírálnia. Ez felel meg annak a kívánalomnak, hogy a bíróságnak az objektív igazság megállapítására kell törekednie.
A felperes kérelmeiből egyértelműen nyilvánvaló, hogy nem a munkaviszonyának a helyreállítása iránt indított perének a megszüntetését s ennek következtében az igényét elutasító munkaügyi döntőbizottsági határozatnak a jogerős emelkedését kívánta elérni, hanem egy külső szerv által az érdekeinek védelmében megindított eljárás sikeréhez kívánt hozzájárulni azzal, hogy a PM Bevételi Főigazgatóság felhívásának kívánt eleget tenni. Tartalmát tekintve tehát nem az eljárás megszüntetését kérte a felperes, illetve nem a keresetét vonta vissza, csupán a téves tájékoztatás vagy a tájékoztatás téves értelmezése miatt nem látott más lehetőséget arra, hogy a bíróságtól az alperes által kiadott felmondási intézkedést megkaphassa.
A peradatokra figyelemmel a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az iratok közül az alperesi intézkedést kiadja a felperesnek s egyúttal az alperest kötelezi a szóban levő felmondási intézkedés hitelesített másodpéldányának a csatolására. A téves bírósági tájékoztatás vagy az esetleg helyes tájékoztatás nyilvánvalóan téves értelmezése ugyanis nem vezethet arra, hogy a felperes emiatt súlyos hátrányt szenvedjen munkaviszonyának a megszüntetésével kapcsolatban. (M. törv. II. 10 409/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
