BK BH 1980/423
BK BH 1980/423
1980.12.01.
Vétségi eljárásban a másodfokú bíróság – a törvényben foglalt kiviteltől eltekintve – köteles az első fokú határozat megalapozatlanságát kiküszöbölni (Be. 271. §).
A kerületi bíróság a terhelttel szemben súlyos testi sértést okozó gondatlanul elkövetett közlekedési vétség miatt pénzbüntetést szabott ki és őt mellékbüntetésül a járművezetéstől eltiltotta.
A végzésben megállapított tényállás szerint a terhelt a délelőtti órákban belvárosban 82 km/óra sebességgel vezette személygépkocsiját. E sebességgel haladva összeütközött a vele azonos irányban, de a külső forgalmi sávban haladó, majd balra kanyarodó pótkocsis tehergépkocsival. A terhelt észlelte a pótkocsis szerelvény kanyarodásra utaló irányjelzését, fékezett is, a nagy sebessége miatt azonban a személygépkocsit nem tudta megállítani. Az ütközés folytán a személygépkocsi utasai 8 napon túl, illetve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A védelmi fellebbezések alapján eljáró másodfokú bíróság a kerületi bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A másodfokú határozat indokolása szerint a tényállás a balesetet előidéző lényeges körülményekre nézve felderítetlen, az ügy elbírálása szempontjából jelentős távolsági és időbeli adatokat nem tartalmazza. A kerületi bíróság az adott közlekedési helyzetben szerepet játszó tényezők megfelelő tisztázását s ennek kapcsán a baleseti veszélyhelyzet kialakulását, létrejöttét meghatározó szabályszegések okozati összefüggésének vizsgálatát elmulasztotta.
A másodfokú bíróság a tényállást az említett hiányosságok miatt a felülbírálatra alkalmatlannak találta. További indokolása szerint a másodfokú bíróságnak a törvény értelmében módja volna ugyan a szükséges bizonyítás felvételére, ebben az esetben azonban valójában az elsőfokú bíróság helyett járna el és így a terheltet megfosztaná a fellebbezés lehetőségétől. Ezért célszerűbbnek és helyesebbnek látta az első fokú határozatnak a Be. 262. §-ának (1) bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezését.
A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Be. a vétségi eljárásban – az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében – szélesebb körben jogosítja fel a másodfokú bíróságot a tényállás megalapozatlanságának kiküszöbölésére, mint a bűntetti eljárásban. Ennek megfelelően a Be. 271. §-a alapján – a 240. §-tól eltérően – nemcsak a részleges, hanem a teljes felderítetlenség kiküszöbölésére is bizonyítást vehet fel. Ennek megfelelően a Be. 275. §-a a 262. §-ának (1) bekezdése alapján csak akkor engedi meg az első fokú határozat hatályon kívül helyezését „... ha a megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét kellene megállapítani, akit az elsőfokú bíróság felmentett, vagy akivel szemben az eljárást megszüntette”. E törvényi szabályozás szerint a másodfokú bíróságnak – az idézett kivételtől eltekintve – vétségi eljárásban le kell folytatnia a tényállás megalapozottságához szükséges bizonyítást, és célszerűségi indokok alapján attól el nem tekinthet.
Erre figyelemmel a másodfokú bíróság törvényességi óvással megtámadott végzésének az első fokú ítéletet hatályon kívül helyező rendelkezése és annak indokolása is törvénysértő. A törvény rendelkezéseinek megtartását semmiképpen sem mellőzheti a másodfokú bíróság azzal az indokolással, hogy a törvényes rendelkezés alapján lefolytatott eljárás megfosztaná a terheltet a fellebbezés jogától.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértő határozatot hatályon kívül helyezte és az ügyet új eljárásra a másodfokú bírósághoz visszaküldte. (B. tör. V. 125/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
